Amit szabad a halásznak, nem szabad a horgásznak. Nagyjából ez a lényeg. Meg a hal: a halász halássza, a horgász meg pecázza. Az egyik hálóval, a másik horoggal. És míg a horgászat többnyire hobbi vagy sport, a halászat ősi foglalkozás, az embert egész évben igénybe vevő feladat. Török József vezsenyi halásznak az élete.

A halászat a legősibb foglalkozások egyike, tudományos cikkek, néprajzi tanulmányok születtek róla. Herman Ottó például valóban a legfontosabb ősfoglalkozásnak nevezte a halászatot az 1887-ben megjelent Magyar Halászat című könyvében, s így ajánlotta a tanulmányt Semsey Andor természetbúvárnak: "A mit e könyvben összefoglaltam, az magyar földben termett útszéli virágok szerény bokrétája: illata a nyelv, színe az ősfoglalkozás."

Varsa, kece, vetőháló

Lehetne persze ma is így írni hal és ember találkozásáról, de a valóság ennél sokkal profánabb. A halászat a társadalom változásait és terheit ugyanúgy megérző és viselő mindennapi munka. Pedig, ha nem vennénk szigorúan Herman Ottó meghatározását ("Igazi magyar halász az, a ki ősi szerszámmal, ősi módon, patriarchális összeállásban, tehát ősi bokorban, kötésben vagy felekezetben űzi mesterségét s megbizonyíthatólag soha czéhes és soha jobbágy nem volt."), akkor ez a megállapítás talán még ma is érvényes lehetne a halászokra. Hiszen ha nem is céhekbe, de cégekbe tömörülnek; ha nem is ősi szerszámmal, de az ősi szerszámok modern változataival halásznak; a legtöbb esetben apáról fiúra száll a halfogás tudománya, s bár szabad emberek, akiket nem köt röghöz uraság, a költözés tilalma nélkül is ugyanott teszik vízre a ladikjaikat, mint az apáik és nagyapáik - hiszen hová is mehetnének dolgozni máshová a halászat tudásával, a pótolhatatlan helyismerettel. Ilyen ember Török József vezsenyi halász is.

Vezseny egy alig 700 fős település a Tisza partján, Szolnoktól délre mintegy 25 km-re. Karcsú errefelé a Tisza, lendületes folyású, a vízszint a part menti fák koronáját éri olykor. Vezseny azonban védve van a víztől a magas partfal miatt, és úgy tartják, Ceglédet is hamarabb elérné a víz, mint a falu házait, ha soha nem látott mértékben áradna a folyó. Vezseny egyetlen halásza Török József. Halász volt az apja, a nagyapja, s bár belőle is halász lett, az édesapja a legkevésbé sem akarta, hogy a fia vigye tovább az ősi mesterséget. Pedig József halászati iskolába is járt, Tatára, mert hitt abban, hogy neki teremtették a ladikok, a partközelben megbúvó varsák világát. Úgy is mozog a maga tervezte csónakjában, mintha szárazon járna. Ha billen a hajó, billen ő is, egyensúlyt talál minden lépésnél. A csónak háromosztatú: az orr-rész mindenféle halászati kellék helye, középen zsilipszerűen elkülönített haltároló, melybe alulról apró lyukakon bugyog a víz, hátul pedig ülőhely a motornál, ami berregve tolja, hajtja sodrással szemben a csónakot. Ez a csónak József birodalma. Itt éli éltének felét, kétharmadát. Hajnaltól alkonyig. Vízre száll, mielőtt felkel a nap - bár ez attól is függ, mikor ér véget az előző napja -, s hazatér, ha leszáll az est. Ha sok a hal, napközben is partra száll, hazaviszi a kopoltyúsokat a házi tárolóba, ahonnan vevőre találnak. Jön értük a kereskedő, mert mindig értük jön, de olyan is van, hogy magánszemélyek kopogtatnak. Hal a tárolóban sosem marad.

Persze előfordult már, hogy nem akadt a hálóba olyan vízi lény, amire éppen szükség lett volna, de az is igaz, hogy nem megrendelésre úszik a varsába a kecsege, a süllő, a ponty, a busa, a dévér, a harcsa vagy a márna, és tilalmi időben - vagy méretkorlátozás miatt - sem halászható bármikor bármiféle hal. József ma is ugyanolyan módszerekkel dolgozik a vízen, mint amilyenekről egykor Herman Ottó is írt. Fő halászati eszköze a varsa, annak modern formája, hiszen a varsa valójában háló, nem pedig vesszőből font szerkezet, a működési elve mégis ugyanaz: a folyásiránnyal szembe leeresztett varsa szájába betévedt hal nem könnyen talál kiutat, így a vízből egyszerűen kiemelhető a perlonból és acélkarikákból készült varsa - együtt a hallal. Lehetne persze hagyományos és természetes anyagból is, de akkor sokkal több időt kellene a parton tölteni a varsák pótlásával. A modern varsák elkészítése így is időigényes. Egy átlagos méretűt akár fél napig is eltart megcsomózni és karikázni. Jelentős időt vesz el a hálók tisztítása és javítása is, hiszen a folyó telehordja hordalékkal, szeméttel, és az erősen küzdő halak is képesek olyan kárt tenni a varsákban, ami azonnali, vízen történő javítást igényel. József másik eszköze a kece, ami valójában a fenékre eresztett háromszögletű, keretes háló. Vetőhálót nem használ: nem a technológia ment ki a divatból, csak korántsem lehet vele annyi halat fogni, mint Mátyás idejében, amikor a történetíró feljegyezte: ahová a háló merül, onnan hal kerül. Hallal persze most is tömve van a Tisza, magyarázza József. Nem osztja azokat a borúlátó hangokat, melyek szerint csökkenne a folyó halállománya. Az iparosítás viszont nem tett jót a folyóvíznek, mert az ember képes arra, hogy bármiféle végtermékkel elszennyezze a saját életterét, pusztítsa a halak élővilágát, de, mint mondja, a Tiszában még így is annyi a hal, hogy ha annak csak egy százalékát tudná kifogni, annak árából még az unokája is vígan megélne.

Halász, csíkász, pákász

A ciánszennyezést sem tekinti vízválasztónak a tiszai halászat történetében, mert a cián megölte ugyan a folyó felső szakaszának élővilágát, a Szamosnál alighanem kipusztult minden élet, de az ezredfordulós ciánszennyezésnél sokkal több kárt okoz az ember folyamatosan, mert nem csak a természetre figyel, társadalmi érdekek is hajtják, befolyásolják. A halászatnak pedig nem mindig jó a kijelölt gazdasági irány, és a társadalom irányítói sem mindig azt teszik, amit a természet amúgy hagyna. József ezt azzal a példával magyarázza, hogy 2000-ben valóban fogtak ki dögöket a vízből, de azok kivétel nélkül a felső szakaszról lebegtek idáig, másrészt viszont soha annyi élő halat nem fogott még a Tiszán, mint éppen a szennyezés utáni időkben. Fél évig letiltottak minden halászt a vízről, mondván, az élővilágnak magához kell térnie. Az állam azonban elfelejtette, hogy a halászember a vízből él: fél év kiesés olyan, mintha szándékosan csődbe akarnának vinni egy vállalkozást. A megfelelő segélykompenzáció pedig elmaradt. Ez azonban már a múlt, a folyó magához tért, a halak szaporodnak, ám a halászat társadalmi megbecsülése még inkább romlott. József úgy tartja, hogy eleve kihalófélben lévő szakmát űz, de nem azért, mert ne akarnának halásznak állni az emberek, hanem mert kihalásra ítélték őket. Attól fél, eltűnnek a halászok a Tiszáról, mint egykor a csíkászok vagy a pákászok.

A pákászokra nem tart igényt egyetlen önkormányzat sem, pedig az ő munkájuk (a nehezen megközelíthető ártereken is összegyűjteni mindazt, amit a természet otthagyott) igencsak összetettnek számított a folyó menti területek ökológiai egyensúlyának fenntartásában. Harminc öt évvel ezelőtt készült egy film, Az utolsó pákász címmel (rendező: Bodrossy Félix), ami inkább amolyan "vizek betyárjaként" mutatta be a pákászokat - ezt alighanem kikérnék maguknak. A mocsaras vidékek lecsapolásával eltűntek a csíkászok is: csíkból akadna most is a folyók lassuló, eltunyuló oldalágaiban, várakozó morotváiban, csak hát védett halnak számít. Pedig milyen finomságok főzhetők a csíkból! Megírta Krúdy is, 1933-ban, az Egy farsangi leves hiteles története című novellájában, ahol a "lihegő" káposztalevesbe öntik az addig hideg vízben várakozó eleven csíkhalat, és a "néma csík, amelynek hangját eddig a halakkal beszélgető bibliai szentek sem hallották, a néma halacska a tüzes levesbe jutván, egyszerre megszólal, mégpedig olyan cincogó, visító kiáltással, mintha kisgyermekek sikoltanának segítségért". Török József főzeti és sütteti a halat. Majdnem mindennap, annál gyakrabban nem nagyon kell.

Vers, Xbox, internet

A vezsenyi Török József nem tudja, hány halász élhet és dolgozhat a Tiszán, de úgy számolja, hogy a halászati cég - amelyben tizenegyen vannak - kétszer annyi halászt is elbírna, akárcsak a folyónak az
a szakasza, ahol ők halásznak, Kiskörétől Tiszaugig. Szerinte nem csak a horgászvilág milliárdos üzleteinek szempontjait kellene szem előtt tartaniuk a törvény- és szabályalkotóknak, hanem vissza kellene állítani a halászati munka és képzés becsületét. A halászati törvény passzusaival azokat kellene segíteni, akik valóban minden napjukat a folyón töltik, ismerik az élővilág változását, tudnak vigyázni a folyóra, a halakra, s akik a halászati jogokból fakadó bevételeknek (pl. horgászjegyek árusítása, halőrzés) nem csak az előírt 70, de a 100 százalékát visszafordítják a terület élővilágának megőrzésére, javítására, a halállomány gyarapítására. (A halászati jogdíj éves összege 250 ezer forint.)

A Tisza az államé, és benne a halak is - amíg ki nem fogják -, de csak azok tudnak bármit is tenni azért, hogy az élővilág egyensúlya megmaradjon, hogy megfelelő minőségű halhoz jusson mindenki, akik nemcsak lehalásszák a vizet, de gondoskodnak a jövőbeli állapotáról is. Török József persze a nehézségek ellenére sem cserélné el semmiért a munkáját. Mint mondja, minden napja olyan, mint egy kirándulás. A jéghideg vízen is dolgozik, amíg a folyó be nem fagy, és a legnagyobb hőségben is ellenőrzi a varsákat. Csak akkor marad otthon, ha jégpáncélt növeszt a Tisza. Ilyenkor előkerül az Xbox, és legszívesebben a vidámparkokat járná, kipróbálná a világ összes hullámvasútját. És udvarol is persze, bár arra az év minden napja adott. Kocsmába ugyanis nem jár, spanglit sem tesz a szájába, a nők pedig, úgy tűnik, kedvelik az idén még csak negyvenéves tiszai halászt, akinek először volt internete a faluban, s akinek a humoránál talán csak a költészete híresebb. Merthogy a vízen jut idő elmélkedni a világ dolgairól, két varsa között marad idő a rímelésre. Mond is egy verset József, teli talppal a csónakban állva, kezében a lapáttal, és egy pillanatra felrémlik előttünk az éneklő velencei gondolások alakja. Abban a pillanatban minden érthetővé válik. Előtűnik a nagyapa képe, aki egykoron vett egy horgot meg zsineget, azzal harcsát fogott, a harcsa árából újabb zsineget és újabb horgot vett, s jöttek újabb harcsák, pontyok, csukák, keszegek, majd a kilenc gyerek. Abból öt fiú, s mind halász. Értelmet nyer hirtelen minden hal és háló, ladik és lapát, és az is, hogy miért nem hagyja el a Tiszát soha az, aki itt nőtt fel, s aki halásznak született. Mert mára már csakis ő maradt halász Vezsenyen, és csak neki van esélye arra, hogy egyszer, ha úgy alakul sorsa, továbbadja a tudását a fiának.