A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Magyar ízek

Magyar Konyha

2015. június 22.

A májustól virágzó akác, az őt követő bodza, majd a legkülönfélébb színű rózsák illata nem csak a tájat-kertet, hanem könnyű nyári fogásainkat is fűszerezheti.

A bodzavirág örvendetes módon reneszánszát éli: míg néhány évtizeddel ezelőtt a boltokban itt-ott kapható bodza virágszörp népszerűsége messze eltörpült a „málna” és a „jaffa” mellett, komolyabb fagylaltos ma már nem nyit ki bodzafagylalt nélkül, és sokan otthon sem restek a sárga-fehér virágernyőkből szörpöt készíteni. A bodzához hasonló módon használható, általában néhány héttel előtte megjelenő akácvirágokra kevesebb figyelem hárul. Kevésbé közismert, hogy az akác fehér virágfürtjei is hasonló módon felhasználhatók, ráadásul a két növény sokszor egy helyen nő: a magas akácfák alatt gyakran bodza alkotja a cserjeszintet. Az egész nyáron a kertek díszét jelentő rózsákat nálunk pedig csak szépségükért nevelik, pedig keleti tájakon a konyhában is fontos szerepet töltenek be, és elődeink is előszeretettel használták.

Az utóbbi időben nagy sajtót kapott fehér akácról valószínűleg már mindenki tudja, hogy külföldi, Amerikából származik. Jean Robin patikus és botanikus, több francia király udvari kertésze hozta Európába az első példányokat. Az 1600-as évek elején a párizsi St-Julien-le-Pauvre templom mellé és a királyi botanikus kertbe (Jardin des Plantes) ültetett fái a mai napig megvannak és Párizs legidősebb fái közé tartoznak. Linné Robin tiszteletére adta a fajnak a ma is használt Robinia pseudoacacia nevet.

Magyarországon Mária Terézia erdővédelmi intézkedései próbálták az erdőállomány csökkenését megfékezni, ennek keretében eleinte fűzfákkal igyekeztek az Alföld homokját megkötni. A kifejezetten vízigényes fűzzel ez természetesen nem sikerült. Tessedik Sámuel Szarvas  környékén telepített akácot, az 1700-as évek végén már egész akácerdők jöttek létre arrafelé. A szarvasi példa hatására lett az egész Alföld legfontosabb fája.

Az illatos rózsa a virágok virága, szépségéért és illatáért az ókor óta termesztik. A szépséget jelképezi – kulturális jelentőségét nem kell bemutatni. A különféle rózsák könnyen kereszteződnek egymással, ezért a rózsavirágúak rendjébe, azon belül a rózsafélék családjába tartozó rózsa nemzetség világszerte akár kétszáz fajnál is többet számlálhat. Igazából a nálunk is őshonos vad- vagy gyepűrózsa, magyarul csipkebokor (Rosa canina) is több alfaj összefoglaló neve.

 

 

Salamon Csaba írását és Segal Viktor virágos receptjeit megtalálja a Magyar Konyha nyári, összevont számában!

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra