Ínyencek

Vinkó József

2020. augusztus 22.

Bár Karinthy Frigyes nem tartozott a híres ínyencek sorába, számos műve kötődik a gasztronómiához. Írt forradalmi szakácskönyvet az olasz futuristák modorában, Vendéget látni címmel kézikönyvet adott ki a vendégfogadásról, számtalan karcolatban foglalkozott az evés kérdésével. Hol azon mérgelődött, hogy a kávét a tengerbe öntik, a mazsolából kenyeret sütnek, paródiát írt nagyevő költőtársairól, hol meg pamfletet a fogyókúra ellen.

Közben rákászni indult Huszár Károly komikussal, közismert nevén Huszár Pufival, aki számtalan bohózatát játszotta. Verőcére, Magyarkút környékére mentek és marhalépet kötöttek a hálók fenekére, arra gerjed a rák. A lépet a csarnokban vették, a rákot meg - ha fogtak - megsütötték. Karinthy rendszeresen kisétált a Vámház körútra.

Imádta a gyomornak, a szemnek és a nyelőcsőnek ezt az „áhítatos templomát”. ahol büszkén sétált „a vér- és szemétszagú mocsokban”, ahol vaskampókról csüngtek alá a szép, rózsaszín marhakoncok, bordóvörös tüdők, síkos héjú, ínycsiklandó májak.


Karinthy majdnem akkora átéléssel ecseteli a Vámház árukészletét, mint Zola a párizsi vásárcsarnokét. Főként a zöldségek ihlették meg: „Megpukkadt vörösdinnye vérzik a sarokban. A pulton szőlőkupacok, alma és körte és banán, naspolya és füge - csupa szín, csupa illat, ízek és aromák feleselő, ízes nedvek, zamatos illatok kiabálnak.”

Karinthy összevissza vásárolt, mohón és habzsolva evett. Ezt elsőszülött fia, Karinthy Gábor írja le apjáról szóló nekrológjában a Szép Szó folyóiratban 1938-ban: „Apám nagyon szeretett enni. Emlékszem, esténként vacsora utáni csemegének mindig hozott haza kerek édámi sajtokat, különleges kolbászokat és déligyümölcsöt. Ha a csemegepiacon új árú jelent meg, az elsők között próbálta ki lelkesen. Mohón, kicsit falánkul evett - körözöttet, rokfortot, ilyesmit saját kezűleg készített el. Gusztussal, sokáig keverte az ízletes pépet. A kenyérből nem szelt karéjokat, hanem törte. A levest szerette csészéből inni. Az utolsó években az evés kettős mámort jelentett számára. Menekvés volt, fedezék, ahová átmenetileg elbújhatott irtózatos életkörülményei elől.”

Csak ha ismerjük Karinthy Frigyes életrajzát, akkor érthetjük meg, mire is gondolt Gábor fia. A híres, beteg írónak állandó rohanás volt az élete. Kötelességteljesítés, mert elsején rendre kikapcsolták a villanyt, a gázt. Neki kellett mindent elintéznie.

Böhm Aranka, második felesége csak azt hajtogatta: „De Frici, az új bundámat is ki kell fizetni!”


Az író folytonos feszültségben élt. A szerkesztőségből jöttek az üzenetek, hogy azonnal adja le a cikket, mert ha nem, akkor nincs több előleg, a kapuban sorban álltak a hitelezők, a házmester követelte a liftpénzt, a viceházmester a kapupénzt, a fiúk mozipénzért nyaggatták. Pedig a világot akarta megváltani és ez lett belőle. Számadás a tálentumról című versében a krumplihoz hasonlítja magát, amit úgy használtak, mint őt magát: virágját és gyümölcsét (humor és vicc) tépték, ám a gyökérgumót (filozófiáját) eldobták. Pedig az volt az értékes.

Szimbolikus a baracklekvár története is. Azt példázza, hogy Karinthy Frigyes magánélete menthetetlen. Egy házban, ahol még soha nem főztek be, megjelenik Róza néni, a tisztes házvezetőnő, Cinivel barackot cipelnek haza, egész napos fárasztó munkával befőzik, majd leteszik dunyha alatt Gábor szobájában az ágyba. Aztán este társaság jön: „Éhesek vagyunk, tessék enni adni a vendégeknek!” megtalálják a baracklekvárt és - kártyázás, kvaterkázás, rejtvényfejtés közben - megdézsmálják az egészet. Róza néni reggel -látván a romokat - kikéri a munkakönyvét.

Bánatában aztán megkóstolt mindent. Velencében a szépiát, kagylókat és herkentyűket, a tintahal vérével remekművet tervezett írni. Bécsben teknősbékalevest rendelt, mellesleg listát készített a cukrokról, amiket gyerekkorában a Józsefvárosban evett. A krumplicukor kolofóniumszerű kődarab, ami a házépítésnél malter néven jön forgalomba, a törökméz nyúlós, fehér gumi, a mákcukor henger alakú képződmény, ami olyan kemény, hogy napokig kell szopogatni. De ez nem számít.

Bánatát a bukott diák is zabálásba fojtja A tanár úr kérem című humoreszkben: mustkolbászt töm magába, törmelékcsokoládét, ementálit, lazacot, mindent egyszerre, a nyála a és a könnye együtt csurog le a torkába.


Bár orvosai eltiltották a paprikás, borsos, zsíros ételektől, éppen ezeket szerette, a jó erős, vastag leveseket, pörkölteket, tokányokat, a töltött káposztát, töpörtyűs túrós csuszát, az olajos halakat, ringlit, szardíniát, snidlinges, köménymagos körözöttet. Ha a gyomrára ment az evés, azonnal kérte a szódabikát (a szódabikarbónát nevezte így). Második fia, Karinthy Ferenc (közismert nevén Cini) egyszer megtréfálta és sót töltött a Ship dobozba. Apja meg sem nézte csak vizet töltött rá és lehunyt szemmel felhajtotta. Az írónak arcizma sem rándult, csak ültében hatalmas pofont kevert le a fiának.

A Karinthy életmű nagy részében a gasztronómia humorforrásként szerepel. Szerinte a legjobb étel a bevétel. A két főbenjáró élvezeti cikk, a nő és a rostélyos között az a lényegi különbség, hogy „a rostélyos nem harap vissza”. Személyéhez számtalan kulináris reklámszöveget társítanak, s ezeknek többségét valóban ő írta: „Mondja marha miért oly bús? Olcsóbb a hal, mint a hús.” Vagy: „Megettem egy Amolettet / Megírtam egy dramolettet” Vagy: „Nem kell annyit pofázni / Készen van a pofézni!” Végül: „Ferenc József masírozott / Szájában egy fasírozott.”

Neki köszönhetjük egyik legmulatságosabb éttermi tréfánkat is. A lengyel Zatureknek Németországban akad dolga. Egy kedves kisvárosi panzióban száll meg, ahol pontban tizenkét órakor közös asztalnál ebédel egy német vendéggel. A német befejezi ebédjét, feláll, biccent és azt mondja: "Mahlzeit". A lengyel felugrik, ő is bemutatkozik: Zaturek. Így megy ez három napon át a panzió kétszemélyes asztalánál, mígnem a lengyel megkérdezi a háziakat, miért mutatkozik be minden nap a német. A "Mahlzeit" nem a neve, hanem azt jelenti „Jó étvágyat!” Elszégyelli magát a lengyel és a következő nap elsőként befejezve az ebédjét diadalmasan felugrik: "Mahlzeit". Ám a német is tudja, mi az előzékenység, meghajtja magát és tűrhető kiejtéssel azt mondja: Zaturek!

Karinthy az első a magyar irodalomban, aki receptparódiákat ír. Marinetti modorában szerkeszt egy forradalmi szakácskönyvet. Az olasz költő a rizottó és a spagetti béklyójából akarta kiszabadítani hazáját, Karinthy a különleges magyar viszonyokhoz alkalmazza receptjeit. Az első fogás a színházi fogas filé báránybégetéssel.

A második a „húsos fazék, képviselő módra". Itt

a pártvezér fejéből vett zsiradékkal kell megkenni az ellenzék vezérének a kezét, míg csúszóssá nem lesz, közben „lassú tűzön tarts melegen két vasat”, mert soha nem lehet tudni, ki marad kormányon.


A női lélek elmélyült ismeretéről tesz tanúbizonyságot a Barátnőfüle: „Végy két barátnőt, lehetőleg egyforma korút, vagyis egy húszéveset és egy negyvenéveset, vágd le a fülüket, rizsporban habarva tedd tepsibe, próbáld őket pirítani, néhány sikamlós viccel, közelhajolj, és ha nem pirulnak, hozzáláthatsz a töltelék elkészítéséhez. Az egyiket töltsd meg apróra vágott pletykával a másik barátnőt illetően, hengergesd meg, sustorgasd a fül mögül vett hájjal, a végén tégy hozzá egy bizonyos értesülést, a húszéves számára, hogy a másik ötvenéves, a negyvenéves számára, hogy a másik harmincöt éves, húzd bele, tömd el, a füleket ragaszd vissza eredeti helyükre, esetleg megfordítva, úgy még ízletesebb. Harapdálás előtt pár csepp ízlés szerinti parfüm.”

A vendégfogadás annyira izgatta, hogy illemtant szerkesztett Vendéget látni, vendégnek lenni címmel. Az apró könyvecskét (amihez Gundel Károly ad tanácsokat) pesti viccel kezdi: Megkérdezik Pistikét, mi szeretne lenni felnőtt korában: „Vendég szeretnék lenni Budapesten” - mondja. Az író sorra veszi a vendégfogadás buktatóit, a meghívótól a fekete kávéig, s kacagtató képet fest a zsugori házigazdáról éppúgy, mint az ingyenevőről. „Egyél még, drágám, a fánkból. De drágám, már ötöt ettem. Hetet ettél, drágám, de azért egyél csak.”

A családi tűzhellyel Karinthynak nem volt szerencséje. Amíg Laborfalvi Róza egy életen át etette férjét, Jókai Mórt, és főzött szakadatlan Mauks Ilona, Mikszáth Kálmán hitvese is, hiszen a bestiát etetni kell, addig Karinthy Frigyes a fél életét kávéházban töltötte.

Van irodalomtörténész, aki életművét kávéházak szerint osztályozza, mely művek hol keletkeztek.


A Hadik korszak a Capillária, A tanár úr kérem. A Centrálban született a Minden másképpen van, a Krisztus és Barabbás és természetesen az Utazás a koponyám körül, hiszen itt hallotta először a fejében a vonatokat.

A New York kávéház korszakának jellegzetes műve az Így írtok ti. A tűzhely melege, az igazi otthon Fricinek nem adatott meg. Kávéházban evett még ünnepnap is, mint Somlyó Zoltán, írt is hát kettejük sorsáról egy tréfás versikét, amiben Somlyó szerelmét Meát, a gyönyörű tanítónőt is felidézi: „És hazamentem és nem volt vacsor, /S szóltam a szívemnek: Te beteg fasor, /Min régi, mázas emlékek csorognak, /Emlékei kihamvadt vacsoroknak. /Vacsor, vacsor, te rokokó ficsur, /Mea szobáján porló régi csűr,/ Emlékeim kútján úgy ülsz le mostan, /Mint ferde luk egy eldobott hatosban.”

A nyarakat - évtizedeken keresztül- Siófokon töltötte a Vitéz Panzióban. Imádta a város nyári hangulatát, a Hozbor György által alapított fogadót, ahol hajdan a fuvarosok szálltak meg, a kaszinók éjszakai életét, a fürdőtelep zsibongását, a délutáni kártyacsatákat. Még Vitéz Miklósnét is elviselte, pedig a panzió tulajdonosa igazi házisárkány volt. Itt is halt meg 1938-ban.

Előző nap még Rejtő Jenővel kvaterkázott hajnalig, aztán délután felment a szobájába, egy karcolatot akart megírni, de agyvérzést kapott.


Előtte még azt jegyezte fel a noteszébe: "Nevetés. Az egyetlen dolog a világon, ami nem nevetséges."

Az írás Vinkó József készülő kötetének a részlete.