Ízvadászat » Magyar ízek

Vendvidéki kaszálógyümölcsös

Vendvidéki kaszálógyümölcsös

2016.03.11  | László Dóra

A Vadvirág Méhes- és Füveskert tulajdonképpen egy védett kaszálógyümölcsös a Vendvidéken, ahol Gyenes Csilla és Galambos Gyula gyógyító kertet álmodott meg. A birtokról ki sem mozdulva mutatják meg: mi mindenhez folyamodhatunk segítségért, ha a világ összedőlni látszik is körülöttünk.

A Vendvidéken minden utca Fő utca: minden dombtetőn áll ugyanis egy ház, ha úgy tetszik, magányosan, hiszen a birtokok egészen a dombok lábáig futnak le, s a legközelebbi szomszéd egy jó kiáltásnyira található. Errefelé a portákat kerítés helyett öreg kaszálógyümölcsösök, rétek, erdők ölelik körül. Aki itt a kert aljában dolgozgatva meghallja a postás közelgő motorjának brummogását, még ha inaszakadtából rohan is a dombtetőre, a bejárathoz, elszalasztja az egyetlen embert, aki aznap arra vetődött. Ősöreg fák földje ez: talán csak a Göcsej erdésze, Kovács Gyula tudná megmondani, melyik lenne a pónyik alma, melyik a tüskés körte, melyik való ecetnek, melyik pálinkának, annyiféle variáció létezik.

Vén gyümölcsfák karéjozzák a Vadvirág Méhes- és Füveskertet is, az orfalui füvesasszonyként ismert Gyenes Csilla, valamint Galambos Gyula méhész otthonát. Az egyik fitoterapeuta, a másik apiterapeuta: tudásuk a füvekben, fákban, méhészeti termékekben rejlő orvosságokról összeadódik a Méheskertben. Ha a birtokot az út felől közelítjük, nem is igazán mutatja magát: a kőhajításnyira eső szlovén határsáv felől nézve viszont jól látszik a megkopott bájú udvarház, ami a 3,5 hektáros birtok fölé magasodik. Ez a birtok adta 2014-ben az év arany díjas mézét, a Vendvidék ízét a Békés Megyei Méhész Egyesület által szervezett országos versenyen.

Kicsililla

„Amikor kipörgettem, már tudtam: ilyen ízt még nem éreztem soha azelőtt – mondja Gyula méhész. – Van ebben gesztenye, hárs, citrusos ízét pedig a kaszanyűg-bükköny adja, ami abban az évben igen elterebélyesedett. Olyan sok nektárt tartalmaz a virágja, hogy a méhek, akik amúgy alkonyatkor már nem mennek ki a kaptárból, erre még napnyugtakor is kijártak.” Mutatóban van már csak a Vendvidék ízéből, pedig égési sérülések kezelésére, kenőcs gyanánt is jó szívvel ajánlják: mivel még soha nem volt kimelegítve, nem bomlottak le a hőre érzékeny antibakteriális alkotórészei.

Legújabb slágerük a Kicsililla virágméz, amit az unokája után keresztelt el a méhész: ezt a kaszálógyümölcsös gyümölcsfái adták, és érződik benne egy picike akác is. Galambos Gyula szívesen beszél arról is, hogy miért huncutság az örökkön folyékony méz: „Mindegyiket folyékonyan pergetik, az igaz, csakhogy előbb-utóbb a mézben található gyümölcscukor kristályos szerkezetű szőlőcukorrá alakul. Németországban ezért a folyékony mézet el sem tudtam adni, olyan gyanakodva fogadták. A magyar ember viszont a folyós mézet gondolja jónak, és azt hiszi, azért lesz kristályos, mert a zsivány méhész cukorral eteti a méheket.”

A vásárokra sokan „kimelegítik” a mézet, hogy szép folyékonynak mutatkozzon, de minden egyes kimelegítés a minőség rovására megy. Előfordulhat, hogy egy mézet akár négyszer-ötször is kimelegít a méhész, mire el tudja adni. Persze, az áruházak is visszaküldik a kristályos mézet, amit aztán a termelő visszavisz, felmelegít, majd visszaküld az áruházba – miközben persze költségei keletkeznek. Ezért inkább hirtelen nagyon fölmelegítik, majd rögtön visszahűtik a mézet, amitől ugyan sokáig folyékony marad, viszont mindaz, ami értékessé tette, tönkrement benne. „A vásárlókat csapják be, ha a méhészek nem emelnek szót ez ellen” – érvel a méhész, aki mikor árul az őriszentpéteri piacon, művészi rendetlenségben teszi ki maga elé az asztalra a mézesüvegeket: a vevő kutasson csak benne, nem jó, ha rögtön átlátja a kínálatot. „Ha egy kicsit el van forgatva a címke, kénytelen megállni, hogy megnézze, mi az – de akkor már nálam van.”

Csilla viszont mindig csinosan rendezi el az üvegeket, színek szerint: a harmatméz majdnem fekete, a repce selymes fehér, a propoliszos sötét okker, a nyári virágsor pedig folyékony arany – látványnak is gyönyörű. „Az erdei édesharmat-méz az én olvasómézem: ezt szoktam kanalazni, ha könyvet veszek a kezembe. Ez a legmagasabb ásványianyag-tartalmú mind között. Nőknek különösen ajánlható, például a magas vastartalma miatt. Nem minden évben sikerül úgy, mint a tavalyi: olyan sűrű lett, alig lehetett kipergetni.” Az ország más részein nem lesz olyan a harmatméz, mint itt, a Vendvidéken, hiszen a sötét harmatmézhez fenyőerdő kell, meg a levéltetűk harmatcseppjei – aki allergiás a virágporra, annak ezt a mézet szokták ajánlani. A virágporos propoliszos virágméz viszont természetes antibiotikum-bomba: szinte lisztfinomságúra őrölt virágpor keveredik benne propolisszal, mézzel. A virágpor a méhek egyetlen fehérjeforrása, húszféle esszenciális aminosavat tartalmaz, ezenkívül az összes zsírban oldódó vitamin megtalálható benne, és sokféle fitohormon: gyógyító erejét nem is kell magyarázni.

A birtok Natura 2000 minősítésű területen fekszik, tehát a közelben sincs olyan szántóföld, ahol vegyszerrel kezelnék a növényeket. Annyiféle virág nyílik errefelé a réteken, ami párját ritkítja: tíz-tizenöt-féle színű, nagy tisztaságú virágport hordanak össze a méhek, miközben az összes gyógynövény virágporát is begyűjtik. A Vendvidék százéves gyümölcsfáinak fajtagazdagsága pedig utolérhetetlen: soha nem volt permetezve egyik sem.

Sokféle praktikát ismernek a mézzel: keverik például fenyőrüggyel. Csilla a zsenge fenyőrügyet májusban és júniusban gyűjti, mindössze két hete van erre. Ha megkóstolja az ember, a friss fenyőrügy finom, savanykás ízű, mivel nagyon magas a C-vitamin-tartalma: erdei harmatmézben ázik több hónapig, mígnem kioldódik belőle az összes hatóanyag. Sokszor áztatnak gyógynövényeket is mézbe, készül emésztést segítő, vérnyomáscsökkentő és légzéskönnyítő keverék is így, a méz ugyanis – mivel nagyon savas – jól kioldja a hatóanyagokat. A fenyőrügyes mézet elsősorban légúti problémákra ajánlják. Nem végtelen a mennyiség, előfordul, hogy őszre már nincs belőle. „Az utolsó üvegekre már úgy vigyázunk, mint a szemünk fényére. Nem olyan ez, mint a Coca-Cola, hogy úton-útfélen kapható lenne, az ára is ennek megfelelő” – mondja Gyula.

Büszkék arra, hogy tavaly óta a birtok hét terméke viseli az Őrségi Nemzeti Park Védjegyét. Mert a mézek és mézzel készült szörpök mellett különleges mézes lekvárok is készülnek itt: például mézes-narancsos sütőtök, vagy a mézes csipke birssel. Főznek mézes-csípős hagymalekvárt is, szelídgesztenyéből pedig 70 százalékos étcsokoládéval és persze mézzel teszik el a rumos gesztenyekrémet.

Gyógyító kert

Tulajdonképpen gyógyító kertet építenek lépésről lépésre, benne gyógyító méhesházzal. A csodálatos illatú kaptárlevegő ugyanis sok antibiotikus elemet tartalmaz, ami az asztmát vagy az orrmelléküreg-gyulladást gyógyítja. A méhesházban nem lenne más, mint egy egyszerű, ácsolt ágy, ez alá tennék a kaptárakat. Mivel a kaptárt rostaszövet zárja, a méhek nem tudnak kijönni, halk zsongásuk viszont álomba szenderít. Húsz perc szundítás a méhesházban állítólag felér másfél óra ágyban alvással – az idén nyárra a méhesház talán meg is épül. Régen mindenkinek volt két-három család méhe a Vendvidéken, akinek valamivel több volt, az méhesházat épített, ebéd után abban szundított egyet. Magyarországon ma már nem nagyon látni méhesházakat, de Ausztriában, Németországban, Ukrajnában, Mexikóban vagy Szlovéniában még foglalkoznak ilyesmivel. „A kedvenc almafánk téli pogácsaalma – mondja Csilla. – Amikor ez virágba borul, s koronájában zümmögnek a méhek, az majdnem olyan gyógyító, mint egy méhesház: padot tettem alá, hogy ezt a csodát minél jobban kiélvezhessem.”  

Mint bármely cukortartalmú dolog, a méz is megecetesedik, ha kellőképpen fel van hígítva. A méhészetekben régen mézecet is készült, mikor a mézes edényeket kimosták, mert még az öblítő levet sem pocsékolták el. Csilláék éppen kifogytak a mézecetből, ezért most csak az ecetágyat tudják megmutatni: az opálos anyag folyamatosan érik, él, édeskés, aromadús illatában kicsit emlékeztet a balzsamecetre.

Készítettek már mézsört is, csak úgy próbaképpen, és kísérleteznek márccal is, amit mi már csak Weöres Sándor gyermekverséből ismerhetünk („Jó márc a cseberben, csuprom telemertem…”), ám állítólag már honfoglaló őseink is nagy kedvvel fogyasztották ezt a mézalapú üdítőt. „Csillagánizzsal, szegfűszeggel, vaníliával, fahéjjal, citromkarikákkal, naranccsal ízesítve igazi nyári frissítő – mondja Csilla. – Sok tervünk van még, de mérlegelnünk kell, mit bírunk, mert hát csak ketten vagyunk 3,5 hektárra.”

Miközben a birtok gyógyteáit mutatja, Csilla figyelmeztet: nem mindegy, hogy a gyógynövényeket mikor gyűjti az ember, ha azt akarja, hogy a hatóanyag maximális legyen. A magas illóolaj-tartalmú növényeket például nem szabad reggel, párában szedni, hanem délben. „A fekete szeder levelét sem mindegy, hogy mikor gyűjti az ember: hasmenés gyógyítására például az öreg, érett, magas csersavtartalmú levelet keresem, míg ha Planta teát készítek – az idősek ismerik ezt –, éppen hogy zsenge korában szedem le a levelet, hogy alacsony legyen a csersavtartalma.”

Egyenek virágot!

Csilla tartott már főzőtanfolyamot is, amikor vadon termő növényekből főztek: „Sok ehető virágot használok, a francia konyha ihletésére. Mániákusan igyekszem meggyőzni az embereket: egyenek virágot!” Gyógynövénytúrákat is vezet: „Amikor a csoportokat kalauzolom, ugyanazt a jóleső melegséget érzem, mint egykor pedagóguskoromban, amikor a katedránál álltam. El sem mozdulok a birtokról, úgy mutatom meg az embereknek, ha a világ éppen összeomlana körülöttünk, melyik növényekhez folyamodhatnánk, ha gyógyírt keresünk bajainkra. Megmutatom, hogyan lehet lázat csillapítani a fűzfa vékony kérgével, ami egyébként szaliciltartalmú: az első lázcsillapítókat ebből készítették, de elfelejtettük. Nagyon erős gyulladáscsökkentő a bodzavirág is, szépen leviszi a lázat. Annak a mondásnak az igazságát pedig, hogy mit is jelentett, ha útilaput kötöttek valakinek a talpa alá, akkor értjük meg, ha megismerjük az útifű csodálatos sebgyógyító hatását: hát hogyne kötötték volna talpukra a világot látni induló inaslegények, mikor elvásott a cipőjük! S vajon hányan tudják manapság: ha kakukkfüvet meg cickafarkot gyűjtünk, meg vagyunk mentve, olyan erős a gyulladáscsökkentő, baktériumölő hatásuk. Mire felérünk a dombtetőre, Gyula gyógyteakóstolóval vár minket, és következik a méhészeti bemutató.”

Csilla a dombtetőről még egyszer körbepillant a birtokon: „Annyira rossz minőségű nálunk a föld, hogy nagy területek kellettek ahhoz, hogy megéljen itt valaki. Most már mi is látjuk. Csak a méhészkedésből nem tudnánk megélni, ezért tartjuk a sok programot, ezért vágyunk a gyógykert után is, ezért tervezünk látványpörgetőt, boltot, méhészmúzeumot – mintha húszévesek lennénk. De nem is lehet másként.”


Ossza meg ismerőseivel:
Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.