A cukkini meg a patisszon kötelező minden kiskertbe: bőven teremnek, nincs velük gond, nagy leveleikkel még a gyomok elől is elfogják a fényt. Ha már unjuk rántva, tócsninak vagy töltve, ideje lesavanyítani.

Apám gyakorló hipszter volt, igaz, nem tudott róla. Akkor volt pusztító barkója, amikor még nem volt menő, akkor volt kabriója meg motorja, amikor azok teljesen kiestek a mainstreamből. Before it was cool, mondhatnám, de angolul pont nem tud, nyolcvan évesen meg már nem hinném, hogy nekiáll megtanulni.

Mivel a pedagógusi fizetés már a szociban sem támogatta a habzsidőzsit, jó csallóközi módjára kiskertben gondolkodott, amiből végül is nagy kert lett. Szülőfaluja Beketfa, így természetesen oda képzelte el a burjánzó édent – anyám haja szerintem égnek állt, amikor kibökte, hogy a faluvégi, sutyiban oda nőtt illegális hulladéklerakót felszámolja, a gödröket pedig friss földdel tölti föl.

Akkor kezdték

az egymás sarkában tekergő teherautók sora, mint valami dízelszagú gyűrűsféreg hordta el a millió éve le-lerakodó fekete földet, hogy legyen helyette egy betonszürke bősi vízi erőművünk – pár teherautó apámhoz fordult be, hogy táptalajt adjon a barackfák csemetéinek. Legalább pár tonna biztosan jó helyre került.

Amíg a fák nőttek, a sorok közét ezzel-azzal bevetette – ő volt az első, aki a környékén olyan tököt nevelt, aminek a magja héjatlan volt. Gyerekként mindig kijártam a DAC focimeccseire pirított tökmagot árulni. Akkor viszont ott álltam a stadion előtt a kosarammal, és nem tudtam kire rásózni, a drukkerek egyáltalán

A patisszonnal némileg szerencsésebbek voltunk, bár úgy emlékszem, a központi felvásárló nagyon bizonytalankodott, hogy kell-e neki a csillagtök. Gyerekként viszont kifejezetten megkedveltem az ízét – apám rántotta alá, lecsóba tette, anyu gyakran sütötte, töltötte. Érdekes módon savanyúságot nem készített belőle, pedig milyen jó is a zsenge tök kovászolva vagy úszva a fűszeres, ecetes lében.

Érdemes a kicsi, éretlen terméseket levenni, azoknak még a héja is zsenge – ha bárhol úgy érezzük, hogy már kezd rágós lenni, inkább gyorsan pucoljuk meg – én is így jártam a leszedett patisszonnal. A kerítés tövében egy formás cukkini is mosolygott rám és a térelválasztó rácsról is barátságosan integettek a szélben a méteres bab hüvelyei. Jöttek be a konyhába mind.

Mivel most nem télire akartam savanyúságot eltenni, hanem pár nap érlelés után még ressen fogyasztani, tízszázalékos ecetből és vízből 1:5 oldatot főztem. A kertben most csodásak a zöldfűszerek, abból is bőven szakítottam –

Sajnos kevéssé elterjedt, de a gyömbér remek aromát ad a kabakosoknak, így pár karika került bele, mellé koriandermag, zöld- és fekete kardamom, szecsuáni bors, meg jó pár szem a színes normál borskeverékből is.

Nem bonyolult: csak fel kell forralni, kicsit rotyogtatni, hagyni kihűlni, majd a befőttesüvegekbe rétegezett zöldséget, hagymát, fokhagymát nyakon önteni vele – van benne annyi ecet, hogy ne nagyon legyen baja, de hűtőben, kamrában sokáig eláll, igaz, nálunk erre nincs esélye, mert a finom, roppanós zöldségek hamar eltűnnek. Nem csoda.