A legjobb minőségű sonkák azért lettek híresek és drágák, mert különleges az alapanyag: a sertések szinte "szanatóriumi" körülmények közt élnek, kis földi "sertésparadicsomokban" csemegéznek, húsuk a megfelelő táplálástól és mozgástól egyedi ízű. Ilyen..
A legjobb minőségű sonkák azért lettek híresek és drágák, mert különleges az alapanyag: a sertések szinte "szanatóriumi" körülmények közt élnek, kis földi "sertésparadicsomokban" csemegéznek, húsuk a megfelelő táplálástól és mozgástól egyedi ízű. Ilyen húsból azután évszázadok alatt kialakult technológiákkal készül el a sonka. Egyetlen adalékanyag a jó minőségű só, leggyakrabban tisztítatlan, durva tengeri só, amelynek viszonylag magas a természetes nitráttartalma. Hosszú (akár többéves) érlelés során alakul ki a végső "buké", akár a palackérésnél. Ez persze időigényes, közben a hús sokat veszít is a súlyából (akár 40 százalékot). A másik oldalon pedig ott vannak az antisonkák: a préseltek, a modern injekciózottak, gyorsérleltek, gyorsfüstöltek. Itt a lényeg az olcsó alapanyag (iparilag gyorspuffasztott sertés), az előállítási folyamat rövidítése, a folyadékveszteség minimalizálása - olyan szinten, hogy egy kiló húsból akár egy kiló késztermék is előállítható (bizonyos volt baráti országok importtermékei 110 százalékot is elérnek). A vízvisszatartó képességet vegyi úton fokozzák. Ezeknek így alakul ki a "bukéjuk". Ez a fajta olcsósítás tulajdonképpen sonkahamisítás. Minden porcikájában ellent mond a természetes tartósítás elvének (amiből a "sonkaművészet" annak idején kiindult). A "technológiai" álsonka az emberi esendőség húsjelképe, egyfajta perverzió. (Húsvét előtt az efféle dömpingtárgyak jelentős részben egy hét, azaz egy hét alatt készülnek el.)
Magyarországon a természetesen készülő, úgynevezett hagyományos parasztsonka (ezt 4-6 hetes pácolás, 1-2 nap szikkasztás, 1 hét füstölés és néhány hetes száradás után általában megfőzik) derűlátó becslések szerint 5 százalék körül van - pontos adat nincs. Az viszont elgondolkodtató, hogy húsvét előtt egyes szupermarketek polcain olcsóbb a kötözött "sonka", mint a tőkehús. Mindenkinek saját döntése, hogy tíz dekát vesz az igaziból vagy 30 dekát a hamisítványból.
Prágai sonka
Mára a "prágai" a füstölt-főtt sonkák nemesebb változataként vonult be a köztudatba. Mivel nem védett név, számos országban gyártják, eltérő fűszerezéssel és füstöléssel. Prágában régen nagy súlyt helyeztek a sonkakészítő mesterek a jó minőségű fiatal hússertés beszerzésére. Salzburg környéki halleini sóval sózták, majd sós, salétromos, cukros, fűszeres pácba került (borókabogyó, babérlevél, koriander), szikkadás után inkább rövidebb ideig hidegen füstölték. Gyakran fogyasztották melegen, főételnek - főve vagy sütve -, például madeiramártással vagy kenyérben sütve. A jó prágai jó választás a sonkás tésztához is.
Schwarzwaldi sonka (füstölt)
Igen karakteres, erőteljes aromája van. Idősebb, hízott (nemritkán 300 kilós) sertésekből készül, melyeket hagyományosan gabonával, burgonyával, íróval tápláltak. A csontozott sonkát szárazon pácolják, kézzel dörzsölik be a sót, majd saját levében forgatják. Hosszabb szikkadás után füstölik friss fenyőfélék füstjén, hidegen. Részben ettől kapja sajátos ízét és színét, de fontos még, hogy szabad levegőn is szikkadjon, érjen. Elvárt tulajdonsága a szép zsírréteg. Hasonlóan készül császárhúsból is szalonna. Védett földrajzi elnevezés, a sonkának Schwarzwald területén (Baden-Württemberg) kell készülnie, de a hús származhat más német régiókból vagy külföldről is. Európában ez a legtöbbet forgalmazott füstölt sonka.
Pármai sonka és San Daniele
A kettő közül az Emilia-Romagnában készülő pármai a híresebb. Eredetvédett sonka, a minőségét, az állattartási és technológiai előírások betartását konzorcium ellenőrzi, az adja a kész és elfogadott sonkára a koronás pecsétet. A sertést a parmezán gyártásánál keletkező tejsavón, takarmányárpán, kukoricán, gyümölcsön tartják, 160-180 kilósan vágják. Mint minden jó sonkánál, külön szakember végzi a sózást, legalább 6-12 hónapig szárítják a levegőn, néha tovább.
A San Daniele hasonlít a pármaira, szintén eredetvédett, de sokak szerint jobb, egyébként drágább is. Az északkelet-olaszországi Friuli híres terméke. Ez is lágyan sózott (ahány kiló, annyi napig), sózás után a lemosott sonkákat egymásra rétegezve préselik, így további folyadékot veszít és elnyeri jellegzetes mandolinformáját. Három hónap elteltével sertészsír, rizsliszt, só és bors keverékével kenik be, hogy ne száradjon ki, de a hús közben csendesen érjen belül.
Egyébként a pármaihoz hasonlóan nincs adott regionális sertésfajtához kötve, több fajtából készülhet. A sertésnek azonban meghatározott időtartamot ellenőrzött tartási körülmények között kell töltenie a régióban.
A pármait és a San Danielét klasszikusan tálalják sárgadinnyével, friss fügével, vajas spárgával, tépdesik tésztaételekre, tekerik grissinire (olasz tésztarudacska). Minden esetben fátyolvékonyra vágják, mert így érvényesül legjobban a hosszú munka eredménye: a sajátos lágy zamat.
Serrano
A serrano spanyol összefoglaló neve azoknak a levegőn szárított sonkáknak, amelyek nem köthetők sem fajtához, sem területhez, sem speciális tartási módhoz. Mondhatni úgy is, hogy mindenféle levegőn szárított sonkát jelent, ami nem iberico.
Többnyire fehér sertésből készül, ezért a spanyolok nevezik "fehér lábú sonkájának" is (jamón de pata blanca). Többnyire egyszerűbb, de mindenképpen vegyesebb minőségi kategória, mint az iberico. Spanyolországban kiváló minőségű sonka készül mangalicából is. Ez - ha úgy tetszik - egy "fekete lábú serrano", hisz a mangalica lába is fekete.
Maga a serrano kifejezés egyébként "hegyit" jelent: onnan ered, hogy régen hegyi szélcsatornákban száradtak a sonkák. Ma már a legtöbb sonka szabályozható hőmérsékletű és páratartalmú szárítókban készül, száradásukat nem bízzák a véletlenre.
Iberico sonka
Az extremadurai iberico sonka - karizmáját tekintve - a bretagne-i homárral, az osietra kaviárral, a champagne-i pezsgővel említhető egy napon. A sertéseket 100 kilós korukban kezdik el hizlalni, a minimális vágási súly 140 kiló, a sonka minimális érlelése 20 hónap. Könyvtárnyi irodalma van annak, miért is ilyen jók ezek a sonkák. Kutatják a makk titkát, a sonka lágy, jó összetételű zsírját pedig az orvosok kimondottan javasolják olyanoknak, akiknek magas a koleszterinszintjük. A valenciai egyetem a megfelelő tölgyek újratelepítésén fáradozik, amelyek már viszonylag korán (nem csak ötvenévesen) alacsony csersavtartalmú makkot teremnek, mert azt szereti a disznó.
Az "iberico" a fekete lábúnak is nevezett, félvadként számon tartott ibériai sertésfajta neve. Az ebből készülő sonka a jamón iberico, melynek három minőségi kategóriája van. A legalacsonyabb fokozat a cebo: ez meghatározott gabonán tartott sertésből készül. Magasabb minőségű a recebo: a fekete lábú sertés fő tápláléka már a makk, kiegészítőként azonban - legfeljebb 30 százalékban - kaphat ellenőrzött gabonafélét is (búzát, árpát, kukoricát). A legmagasabb szint pedig a bellota: az állat már nem kap gabonakiegészítőt, legalább napi 3 kiló makkhoz kell jutnia (szigorúan szabályozzák, hány sertés lehet egy hektárnyi területen).
Akad azonban termelő, amely ennél jóval többet garantál (ahol 7 kiló makkhoz jut az állat). A Joselito cég szinte minden eredetvédelmi előírást "túlteljesít": csak 180 kiló fölötti állatokat vágnak, rövidebb ideig sózzák a sonkát, tovább érlelik. 24 hónap előtt nem hozzák forgalomba, "reserva" sonkájuk három évig érlelődik. Íze különlegesen "diós-olajos", sajátosan édeskés. A spanyolok "jamoneróban" (sonkatartóban) tartják, és vékony, hajlékony késsel vágják a hajszálvékony sonkaszeleteket. A kicsontozott verziók a turistáknak készülnek vagy exportra - olyan helyekre, ahol géppel is vágják a sonkát.
