A bodzavirág örvendetes módon reneszánszát éli: míg néhány évtizeddel ezelőtt a boltokban itt-ott kapható bodza virágszörp népszerűsége messze eltörpült a „málna” és a „jaffa” mellett, komolyabb fagylaltos ma már nem nyit ki bodzafagylalt nélkül, és so..
A bodzavirág örvendetes módon reneszánszát éli: míg néhány évtizeddel ezelőtt a boltokban itt-ott kapható bodza virágszörp népszerűsége messze eltörpült a „málna” és a „jaffa” mellett, komolyabb fagylaltos ma már nem nyit ki bodzafagylalt nélkül, és sokan otthon sem restek a sárga-fehér virágernyőkből szörpöt készíteni. A bodzához hasonló módon használható, általában néhány héttel előtte megjelenő akácvirágokra kevesebb figyelem hárul. Kevésbé közismert, hogy az akác fehér virágfürtjei is hasonló módon felhasználhatók, ráadásul a két növény sokszor egy helyen nő: a magas akácfák alatt gyakran bodza alkotja a cserjeszintet. Az egész nyáron a kertek díszét jelentő rózsákat nálunk pedig csak szépségükért nevelik, pedig keleti tájakon a konyhában is fontos szerepet töltenek be, és elődeink is előszeretettel használták.
Az utóbbi időben nagy sajtót kapott fehér akácról valószínűleg már mindenki tudja, hogy külföldi, Amerikából származik. Jean Robin patikus és botanikus, több francia király udvari kertésze hozta Európába az első példányokat. Az 1600-as évek elején a párizsi St-Julien-le-Pauvre templom mellé és a királyi botanikus kertbe (Jardin des Plantes) ültetett fái a mai napig megvannak és Párizs legidősebb fái közé tartoznak. Linné Robin tiszteletére adta a fajnak a ma is használt Robinia pseudoacacia nevet.
Magyarországon Mária Terézia erdővédelmi intézkedései próbálták az erdőállomány csökkenését megfékezni, ennek keretében eleinte fűzfákkal igyekeztek az Alföld homokját megkötni. A kifejezetten vízigényes fűzzel ez természetesen nem sikerült. Tessedik Sámuel Szarvas környékén telepített akácot, az 1700-as évek végén már egész akácerdők jöttek létre arrafelé. A szarvasi példa hatására lett az egész Alföld legfontosabb fája.
Akácszörp
Az akácfa intenzív terjedését két dologgal is eléri. Először is, magjai több évtizedig is csíraképesek maradnak, és a kikelt fa már hatéves korában újabb magokat terem. Másrészt a kivágott vagy tűzvészben kipusztult fa gyökereiből új sarj fejlődik. Eredeti élőhelyén, Amerikában ezzel nincs is gond, a leégett erdők helyén először kinövő akácokat 20-30 év után elnyomják a náluk is magasabbra növő fajok, például a tulipánfa, így az akác terjeszkedése ott korlátozott. Őshonos fáink erre nem képesek. Meglévő erdeinket a szomszédos akácosok – a csemeték fényigénye miatt – ugyan nem fenyegetik, de akácerdő helyére más fafajt telepíteni szinte lehetetlen. Különösen nagy problémát jelent a homokos pusztákon elszaporodva, ahol nemcsak elnyomja a fényigényes növényeket, de mivel nitrogénnel is dúsítja a talajt, a sovány pusztához szokott vegetáció akkor sem képes újra elszaporodni, ha az akácot kiirtják.
Az akácvirág általában fehér, de léteznek rózsaszín virágú kertészeti változatok is; viszont nem keverendő össze a lilaakáccal (Wisteria sinensis), amely szintén lehet fehér virágú, a méhek is szeretik, ellenben kúszónövény, kínai eredetű, és nem szoktak szörpöt készíteni belőle. A virágzó akácerdők környékét belepő tömény illat mágnesként vonzza a méheket. Nektárjának cukortartalma 30-60 százalék. Egyetlen virág egy nap alatt akár 2 mg cukrot is termel, egy fáról a virágzás alatt nagyságrendileg 1 kiló méz szüretelhető. Az akácméz jellegzetes aromája, világos színe kilóg a többi méz közül. Az átlagosnál több fruktózt tartalmaz, így kevésbé hajlamos a kristályosodásra, valószínűleg ez is hozzájárult a népszerűségéhez. Klasszikus mézes süteményekhez, pl. mézeskalácshoz nem feltétlenül a legjobb választás, de jól helytáll könnyedebb, gyümölcsös kombinációkban, vagy éppen bodzavirágszörp édesítésénél.
Az akácvirág köhögéscsillapító, nyálkaoldó hatást tulajdonítanak neki, emellett gyomorsavtúltengés és reflux ellen is ajánlják. A kérgét is felhasználják gyógyászati alapanyagként, de tudni kell, hogy a fa minden része, különösen a kéreg, a levelek és a magok súlyosan mérgező vegyületeket tartalmaznak.
Holle anyó virágai
A fekete bodza (Sambucus nigra) egész Európában, emellett Szibéria nyugati részétől a Kaukázuson és Kis-Ázsián át Észak-Afrikáig elterjedt cserje. A Kárpát-medencében is őshonos. Kedveli a tápanyagdús talajt, de gyengébb talajokon is megél, a szárazságot, hideget, félárnyékot is tűri. Szóval igénytelen növény, nem csoda, hogy akácosokban gyakran megtalálható. Neve szláv eredetű. A virágernyőiről lehulló fehér szirmok a németeket a havazásra emlékeztethették, német neve (Holunder) ugyanis Holle anyóra, a német néphagyományban már Grimmék előtt ismert, ágyneműi alapos kirázásával a Földön havazást okozó hölgyre utal.
A bodzát újabban ültetvényeken is termesztik, mert az élelmiszeripar mind a virágot, mind a lilásfeketére érő bogyókat keresi. Az utóbbiból kivont természetes festékanyagot sok termék összetevői között láthatjuk, de a textilipar is felhasználja. Nyáron még a fehér szirmú, sárga porzószálú, tenyérnyi ernyőkbe csoportosuló, jellegzetes gyümölcsillatú virágjai az érdekesek, amelyből szörp, lé vagy akár pezsgőszerű ital is készülhet. A bodza virágját nem szeretik a méhek, így bodzaméz sem létezik, ennek ellenére találkozni a piacon ilyesmivel. A méhész ilyenkor akácmézbe áztat bodzavirágot – az eredmény nagyon finom, gyümölcsös méz, nyári gyümölcsökhöz különösen illik.
Az akác és a bodza virágját nagyjából hasonló módon lehet felhasználni. A leöblített virágokat vízzel, cukorral vagy mézzel, (bio)citromkarikákkal, a penészgombák ellen egy kis borkősavval kedvenc uborkakovászoló (túrókészítő stb.) üvegünkbe téve, a cukor mennyiségétől függően közvetlenül fogyasztható italt, szörpöt vagy a kettő közé eső dolgot készíthetünk. Egy-két nap alatt kioldódnak az aromák, utána az italt csak le kell szűrni és hűtőben tárolni. Aki szezonon kívül sem tud lemondani róla, az le is fagyaszthatja, vagy hőkezeléssel tartósíthatja. Ha csak hűtőben tároljuk, és olyan sokat készítünk, hogy a gyerekek nem bírják néhány nap alatt meginni, a lé előbb-utóbb erjedésnek indul, és enyhén alkoholos, kellemes, szénsavas ital keletkezik belőle. A bodza virágját meg is száríthatjuk, vagy gyógynövényboltban is vásárolhatunk ilyet. Gyümölcsös teakeverékeknek nagyon kellemes aromát ad, izzasztó hatása különösen megfázások esetén esik jól a szervezetünknek.
Nincsen rózsa illat nélkül
Az illatos rózsa a virágok virága, szépségéért és illatáért az ókor óta termesztik. A szépséget jelképezi – kulturális jelentőségét nem kell bemutatni, Süsü óta tudjuk, hogy még a jobb érzésű sárkányok is legszívesebben rózsabimbók lettek volna. A különféle rózsák könnyen kereszteződnek egymással, ezért a rózsavirágúak rendjébe, azon belül a rózsafélék családjába tartozó rózsa nemzetség világszerte akár kétszáz fajnál is többet számlálhat. Igazából a nálunk is őshonos vad- vagy gyepűrózsa, magyarul csipkebokor (Rosa canina) is több alfaj összefoglaló neve. Kutyarózsát jelentő latin elnevezése onnan ered, hogy a rómaiak veszett kutya harapására alkalmazták. Ma már tudjuk, kutyaharapás ellen a csipkebogyó nem véd, de más szempontból rendkívül értékes összetevőkkel, például 10 dekánként 400 mg C-vitaminnal rendelkezik. A csipkebokor mellett más rózsafélék is honosak Magyarországon, ilyen például a szentendrei rózsa, amelyet Trautmann Róbert statikus 1920-ban fedezett fel szentendrei telkén.
A termesztett, más néven kultúrrózsák Ázsiából származnak. A rózsatermesztés eredete az ókori Kínába nyúlik vissza, a Kr. e. VI. században Konfuciusz a pekingi palota rózsáiról ír. A görögök és a rómaiak gyógynövényként és parfümalapanyagként termesztették az akkoriban még luxusterméknek számító virágot. A rómaiak bukása után, sok más növényhez hasonlóan, a kolostorok kertjeiben őrizték meg a termesztés kultúráját. A mai nemes hibridek első képviselőjét, a La France nevű tearózsát Jean-Baptiste André Guillot nemesítette ki 1867-ben, új fejezetet nyitva ezzel a rózsatörténelemben. Az ezt megelőző időszak régi rózsái közül konyhai szempontból kiemelendő a damaszkuszi rózsa (Rosa damascena). Az ázsiai eredetű növény Európába kerülésére több legenda létezik, az egyik szerint keresztes lovagok hozták magukkal Szíriából a XIII. században. Magas illóolaj-tartalmú, rózsaszín szirmait a keleti konyhákon előszeretettel használják, és az illatok „üvegbe zárása” céljából is ilyen fajtákat ültetnek.
A rózsa illatának megőrzésére az ókor óta készítenek kivonatot. A rózsaolaj manapság is megbecsült alapanyag, a legdrágább parfümökhöz ma is valódi rózsaolajat használnak. Az ókori görögök és rómaiak a rózsa javát más olajokkal, például szezámolajjal nyerték ki. Szent István kortársa, Ibn Szína (latin nevén Avicenna) nevéhez fűződik a ma is használt lepárlásos technológia, melynek során a vízzel elkevert szirmokból desztillálással nyerik ki a rózsaolajat. A módszer kidolgozásával a perzsa polihisztor a ma divatos aromaterápiát is „feltalálta”.
A világ rózsaolajtermésének mintegy kétharmada Bulgáriából, a Balkán-hegység és a Sredna Gora közötti keskeny Rózsavölgyből származik. A termést itt a damaszkuszi rózsa helyi fajtájából (Kazanlak) nyerik. A rózsaolaj nem nevezhető szapora terméknek, még ebből a magas olajtartalmú fajtából is három tonna szükséges egyetlen liter végtermék előállításához. Ennek megfelelően az ára sem olcsó, kilójáért ötezer eurót is adnak. A magas ár miatt természetesen megjelentek a hamisítványok és a pótszerek is: a rózsaolaj 30-40 százalékát kitevő geranolt a sokkal olcsóbban kinyerhető muskátliolaj is nagy mennyiségben tartalmazza, míg a rózsára emlékeztető illatú, eufemisztikusan „természetazonosnak” nevezett készítmények ára csak az 1-2 százalékát teszi ki a valódi bolgár rózsaolajénak.
A rózsaolajat elsősorban illatszerekhez használják, a jázmin mellett a legkedveltebb virágillat. Gyulladáscsökkentő, nyugtató hatása miatt az aromaterápiák fontos kelléke, de édességeket, likőröket is ízesítenek vele.
Konyhai, élelmiszer-ipari felhasználásra sokkal elterjedtebb a rózsavíz: az átlátszó, illatos folyadék nem a szirmok áztatásával készül, hanem az olaj lepárlásakor keletkező melléktermék, amolyan utópárlat. Az olajnál sokkal több keletkezik belőle, így az ára is lényegesen alacsonyabb, közel-keleti termékeket árusító élelmiszerboltokban nálunk is beszerezhető. A keleti konyhákon elterjedt ízesítőszer, olyasmi a szerepe, mint nálunk a vaníliának. Sütemények, fagylalt, indiai joghurtital (lassi) és a cukorvíz-keményítő hármasán alapuló török édesség (lokum) egyaránt készülhetnek rózsavízzel. A bolti, ipari termékekbe ma már ritkán kerül, azok inkább rózsa- vagy vaníliaaromával készülnek. A rózsavizet a vanília elterjedése előtt Európában is gyakrabban használták. Bornemisza Anna 1680-ból származó szakácskönyve rózsavizes-mandulás ostya receptjét írja le, jobbféle német marcipánba vagy spanyol turrónba mai napig tesznek rózsavizet.
A rózsaszirmok közvetlenül is bekerülnek a konyhára: kandírozzák őket, rózsalekvár is lehet belőlük, de frissen vagy szárítva fűszerként, például csirkéből készült fogásokhoz is alkalmazzák őket. A marokkói ras el hanout fűszerkeverékben is előfordulhat szárított rózsabimbó. A bodza- vagy akácvirághoz hasonlóan rózsaszirmokból is készíthetünk áztatással házi italt vagy szörpöt.
A nyugtató hatású rózsavirágot ma már elsősorban aromaterápiában alkalmazzák, de régen sokféle bajra szolgált gyógyírül. Mélius Péter 1578-as Herbáriumában a borban főtt rózsát hasra kötözve orbánc és az akkor még Szent Antal tüzének nevezett anyarozsmérgezés ellen is ajánlotta, de ahogy általánosságban fogalmaz, „az rózsavíz, rózsaecet, rózsaolaj igen jó minden hévbetegség ellen, az hideglelés ellen jó, az szívet, agyvelőt erősít”.
