Az ananászkonzervek többsége Ázsiából indul a magyar boltok felé, de sok más finomsághoz hasonlóan az ananászt is Amerikának köszönhetjük. Valahonnan a mai Brazília, Paraguay területéről származhat, de pontos eredete nem ismert, mivel az őslakosok már ..
Az ananászkonzervek többsége Ázsiából indul a magyar boltok felé, de sok más finomsághoz hasonlóan az ananászt is Amerikának köszönhetjük. Valahonnan a mai Brazília, Paraguay területéről származhat, de pontos eredete nem ismert, mivel az őslakosok már jóval az európai felfedezők megjelenése előtt a trópusi Amerikában mindenfelé, a mai Paraguaytól egészen Mexikóig termesztették. Nemcsak fontos élelmiszert jelentett számukra, gyógyszerként is használták, de alkoholos italt is készítettek belőle. Kolumbuszt 1493-ban, második amerikai útján, a karibi Guadeloupe szigetén partot érve egy furcsa kinézetű, nagyra nőtt tobozra emlékeztető, de finom gyümölcscsel kínálták az indiánok. A felfedező piña de Indiasnak, azaz indiai toboznak nevezte el a vendéglátók gyümölcsét. Hazafelé vitt is magával belőlük, a különleges megjelenésű terméseket az uralkodó udvarában mutatták be.
Katolikus Ferdinánd azonban bizalmatlan volt az ananásszal szemben, és nem kóstolta meg. Ennek ellenére a gyümölcs hamar népszerű lett. Nemcsak finom aromája, hanem a többi, egzotikus gyümölcshöz képest könnyű szaporíthatósága is szerepet játszott ebben: a gyümölcs üstökét, azaz rozettáját hosszú tengeri zötyögtetés után is gyökeresíteni lehet, és a belőle fejlődő növény két év múlva termést hoz. Az ananász ugyanis a broméliafélékhez tartozik. Aki édes-savas, igézően aromás gyümölcsébe harapva termésektől roskadozó, árnyas ananászfákat lát maga előtt, annak csalódást kell okoznunk: az ananász szára legfeljebb csak térdmagasságig ér, a keskeny, hosszúkás levelű növényekkel teleültetett mező inkább anyósnyelv-ültetvényre, mint gyümölcsöskertre emlékeztet.
Nem fa, nem bokor
A broméliafélék népes családja Amerika trópusi területeiről származik, mintegy 60 nemzetség hozzávetőlegesen 3000 faja tartozik hozzá. Legtöbb képviselőjük gazdaságilag nem jelentős, néhány fajt a belőlük nyerhető rostért termesztenek, másokat szúrós kerítésnek vagy dísznövényként ültetnek. Az Ananas nemzetség néhány fajból áll, közülük az értékes gyümölcsöt termő Ananas comosus érdekes a számunkra. A legújabb kutatások a termesztett ananászt nem tekintik külön fajnak, hanem a Paraguay, Brazília és Argentína területén előforduló Ananas ananassoides változataként kezelik. Sok broméliaféle a fák lombkoronájában él (epifiton), de az ananász földbe gyökerezik Ennek ellenére több epifitonos tulajdonsággal rendelkezik, így például a csokorba rendeződő levelek esetében is a csapadékvíz összegyűjtését szolgálják. A növény erős szára körülbelül fél méter magas, a hosszú, vékony, fogazott levelek kétszer ilyen hosszúak lehetnek. A belőlük képződő csokor, úgynevezett rozetta közepén fejlődik az attraktív virágzat, majd a jól ismert gyümölcs, amely sok kis bogyótermés összessége.
A portugálok 1550 körül vitték el a növényt Indiába, a század végén már a trópusi területen világszerte termesztették. A XVIII. századtól a növények az európai üvegházakban is divatossá váltak, hamarosan a főúri kertészetek sztárjai lettek, termesztésük céljából számos ananászház létesült. Az itt termett ananász természetesen kevésbé volt ízletes a trópusokon szüreteltnél, de mivel az ananász nem utóérő gyümölcs, az akkori szállítási idők mellett nagy mennyiségben nem tudták a távoli vidékekről beszerezni. Az európai, főként angol és francia ananászházak portékája így keresett volt, de a sziléziai termés még Oroszországba is eljutott. Magyarországon az Esterházyak kismartoni üvegháza volt híres az ananászairól, 1830-ban 400 darab is megtermett.
Az Európában termelt ananász természetesen méregdrága volt, a gazdagabb asztalokat is inkább csak díszítették vele. Megbecsültségét Csokonai Vitéz Mihály sorai is mutatják, Jövendőlés az első oskoláról a Somogyban című versében ananászhoz hasonlítja Somogy megye tehetséges, de oktatási lehetőségek hiányában elkallódó fiait:
„Dudva lenne a dudvák / Közt az ananász: / Kanász marad akinek / A nevelője kanász”. Persze lehet, hogy a magyar „kanász” és az „ananász” szavakból alkotható rím miatt választotta a különleges gyümölcsöt.
A világnyelvek korában ma már furcsának tűnhet, de a brazil partvidéken egészen a XVIII. századig az őslakosok és az európaiak között is egy viszonylag nagy területen ismert indián nyelv, a tupi jelentette a gyakorlatban a „hivatalos” nyelvet, a kommunikáció eszközét.
A jezsuita hittérítők is támogatták a használatát, nemcsak imákat és bibliai történeteket fordítottak tupi nyelvre, hanem még irodalmi műveket is írtak tupiul. Amikor 1555-ben a francia André Thevet jezsuita szerzetes, felfedező és író Villegagnon admirális expedíciójával Brazíliába utazott, a guarani indiánok ízletes gyümölcsöt kínáltak számára, amelyet nana-nanának neveztek. Thevet úgy gondolta, ez a gyümölcs neve, ezért az utazásról készített leírásában ilyen néven írt róla. Pedig az indiánok valószínűleg csak dicsérni akarták a vendégnek mutatott finomságot, a nana-nana ugyanis annyit tesz, „nagyon illatos”.
A gyümölcs tupi neve egyébként ibakatí, ami szintén azt jelenti, hogy illatos gyümölcs. Miután a portugálok 1759-ben elűzték a jezsuitákat, a tupi írásbeli használata is megszűnt, így váltotta fel egyre inkább a portugál. A portugál nyelvbe viszont sok tupi eredetű kifejezés beépült, így a nana és az ibakatí ananas és abacaxi formában lettek a gyümölcs ma is használatos portugál elnevezései. Közülük az előbbi szélesebb népszerűségre tett szert, a legtöbb európai nyelv – illetve a faj elnevezésekor Linné is – ezt a verziót vette alapul. Talán az egyetlen kivétel az angol pineapple, amely a spanyol tobozszemléletet tükrözi: a régi angolban a szót magára a tobozra használták. A XIX. század vége felé Hawaiin gépesítették az ananász termesztését, ott kezdődött a gyümölcs tömegtermelése, a trópusokról importált ananász ezért sokáig Hawaii nevével volt egyenlő. Ennek köszönhető néhány ikonikus ananászos étel, például annak a bizonyos pizzának a neve. Az első hawaii ananásztermelő pionírok egyike volt John Dole, nevét ma is sok konzerven megtalálhatjuk.
