Ízek, emlékfoszlányok, régvolt, hóesésben gazdag ünnepek, nélkülözés, lóhús, hamis gesztenyepüré, foszlós kalács. A 46 éves Magyar Konyha lapjain ismert művészek karácsonyi történeteit elevenítjük fel.

SZABÓ ISTVÁN, az Oscar-díjas Mephisto rendezője

„A téli ízekhez sok emlékem társul. Az, amikor Szabó nagyanya elvitt magával a Nagycsarnokba vásárolni, ahogy úsztak a halak az üvegmedencében, s ő nekem egy kis süllőt vásárolt. Felrémlik a terített asztal karácsonykor Vita nagyanyámnál a töltött hallal, de a valódi, határozott emlék a légópincében kondérban főzött, tarkababból készült szárazbabfőzelék Budapest ostroma alatt, 1944 karácsonya és 1945 februárja között. Szinte mindennap babot, lencsét vagy sárgaborsót ettünk, és amikor megszűnt a vízszolgáltatás, lavórban hozott valaki havat, azt olvasztották fel, s abban főzték meg a főzeléket. Amíg volt hagyma, szalonnabőr, pirospaprika, pirított hagyma került rá ízesítőnek, esetleg paprikás, hagymás szósz. 

Az ostrom után, február végén, március elején új ízt ismertünk meg, a lóhúsét. Úgy emlékszem, kicsit édeskés volt és száraz. Paprikás lében készült, az Esterházy-rostélyosról pesti vendéglőkben sokszor ez a lóhús jut eszembe. A legjobban lencsefőzelékkel ízlett, vagy sárgaborsóból készült pürével. Ha pedig hiánygazdaság és püré, ízemlék a tarkababból készült hamis gesztenyepüré is. Az én generációmból alig van valaki, aki a tányérján tud hagyni ételmaradékot. »Háborús gyerek vagyok«, mondjuk önironikusan, mintegy mentegetőzve, ha szégyelljük mások előtt, hogy fényesre töröljük a tányért. Téli ízemlék, hogy 1957-ben vagy 1958-ban láttam először életemben narancsot és banánt. A banánról annyi jót hallottam előzőleg, hogy végül is csalódást okozott. A mai napig nem tudtam igazán megszeretni. Jobban ízlik minden gyümölcsnél a piros jonatán alma, miként a gázsütőben sült alma ízét is jobban szeretem a banane flambée-nál.” (1986)

Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán