2023-ban Heimann Zoltán, szekszárdi borász lett a „Borászok Borásza” díj nyertese. Ahogy a győztes nyilatkozta: „a szakmai közösség ezzel a szavazással a családi birtok méretére, a magas minőség iránti határozott elköteleződésre, a bio szőlőtermesztés felé való nyitásra, a gasztronómia és a kultúra támogatására, a leszegett fejjel végzett munkára és nem utolsósorban a Szekszárdi Borvidék borainak sikerességére mondott igent.”

Történik olyan, hogy az ember esélyesnek érzi magát egy díjra?

Persze. Amikor arról beszélgetünk, hogy van-e a borászok között verseny, akkor én azt szoktam mondani, hogy naná, hogy van. Mindenkinek megvan a becsvágya, hogy ő csinálja meg a legjobbat, és ez előrevisz bennünket. Ezt én értéknek gondolom, ezért az is rendben van, ha esélyesnek érezzük magunkat egy díjra.

Vannak a versengésnek egzakt fokmérői?

Lehetnének, de azok is szubjektívek lennének. Tehát nincsenek. Ami biztos: van 16 borász, az eddigi győztesek, akik kiválaszthatják az adott év 50 legjobb szakemberét. Ők 16-an már eleve kiesnek, hiszen a díjat csak egyszer lehet megkapni. Nyilván azok közül választják ki az 50 legjobbat, akik látszanak.

Hogyan lehet látszani?

Többféleképpen. Lehet méretben, lehet piaci szerepekben és lehet aktivitásban látszani. Számít az idő is, egyébként ez az egyetlen objektív paraméter. Mióta gyakorolja valaki jó minőségben a szakmáját? Ez nagyon fontos, de a többi valamennyi egymás melletti kategóriák. Az ötven kiválasztott a saját értékmérőik segítségével alakítja ki a győztesek sorrendjét. Tehát nincs közösségi mérték. Ötven ember szubjektív értékítélete számít.

Aztán jön még egy csavar. Az első szavazás után kialakul egy 5 fős lista, és az ötven borász újra szavaz. Nem lehet senki 10 szavazattal nyertes. Úgy érzem, hogy ezzel a letisztult rendszerrel már nagy dolog „borászok borászának” lenni.

Mi történik most a Heimann Birtokon?

Nálunk most a legfontosabb a generációváltás. A fiúnk szép lassan veszi át a hatalmat, a kezdeményezés lehetőségét, de a felelősséget is. Ez egy hosszú folyamat, hiszen neki is meg kell tanulnia a vezetés mikéntjét, saját hibáiból kell merítenie, kialakítania a vezetési rutint. Nálunk most ez a prioritás.

Van egy piaci küzdelmünk. Méretünkből fakadóan egy kis családi birtok vagyunk. Ez meghatározza a tulajdonosi kört, a tőkeellátottság korlátosságát. A következő időszakban úgy akarjuk pozícionálni magunkat, hogy a kis mennyiséget magasabb áron szeretnénk a piacra juttatni. Ehhez meg kell találnunk az értékesítési csatornákat. Belföldön a gasztronómiában, a borszakboltokban és a helyi értékesítésben látjuk a jövőnket, miközben az exportlehetőségeinket is folyamatosan bővítjük. Közben elkezdtük a bioborászatra való átállást, a kadarka és a kékfrankos pozícióit erősítjük, közben csapatot építünk.

Hogyan lehet jó exportpozíciókat szerezni? A magyar borok a minőségi piacokon komoly vetélytársakkal találkoznak…

Ha megengedi, elmondok egy anekdotát. A történet kezdetén 2020 márciusában vagyunk. Felkészülünk, és pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve felépítünk egy új terméksort, a fiam által megálmodott „Heimann és fiai” borokat. Megszületnek, letöltve, készülünk, hogy a borkiállításokon milliós marketingbüdzsével mutassuk be a terméket a külföldi partnereinknek. Ekkor jött egy 5 betűs baki, amelyet így írhatok le: COVID.

Nem tudom, hogy Ön hol volt március közepén… biztosan nem Düsseldorfban, ahogy mi sem. Április elején a svájci sommelier szövetség előtt mutattuk volna be a borokat. Itthon voltunk. Megállt az élet. Az éttermek bezártak, és mi ott maradtunk.

Zoli fiam lépett ekkor egy nagyot egy osztrák marketinges kolléga tanácsával és referenciáival. Megszólítja a véleményformáló embereket, importőröket, étterem tulajdonosokat, bloggereket, sommelier-ket. A felvetés: megengedik-e, hogy elküldjünk egy karton bort ingyen és bérmentve az új termékcsaládból, és kezdeményezhetünk-e ezekkel a borokkal egy „Zoom”-os kóstolót?

Ez egy történelmi pillanat. A fiamnak jó a pedigréje: Geisenheimben diplomázott, Montpellier-ben Bordeaux-ban, Udinében végezte a mestervizsgáit, jó kapcsolati tőkéje és referenciái vannak. Egy fiatal ember, akinek megfelelő hívószavai vannak. Magyar fajták, kadarka, kékfrankos, biogazdálkodás, eredeti stílus.

Amikor szerencsénk volt, a német sommelier szövetség 37 tagjához egyszerre érkezik 37 karton bor, és 37 tag 37 laptop előtt ülve egyszerre kóstolják végig a borokat, és beszélgetnek. Több ilyen kóstoló is történik, bár sokat egyesével kellett végig beszélgetni. Mondanom sem kell, hogy a költségeink milliósak, de minden eurója megéri.

Mint kés a vajban, úgy kerülünk be olyan piaci szegmensekbe, ahová normál esetben be sem engednének, és Lengyelországtól Amerikáig kiváló visszajelzések jönnek. A borainkat nagyra értékelik. 92-96 pont közé helyezik a palackokat, olyan emberek adják a nevüket hozzá, mint az idén Master of Wine lengyel Wojciech Bonkowski. A világ első három legjobb borszakírójából Jancis Robinson blogján jelenik meg egy hosszú elemzés a borászatunkról, a borainkról, az amerikai James Suckling blogja is ír rólunk, egészen magas pontszámokkal.

Ezek az elképesztő szakmai sikerek elindítanak egy olyan folyamatot, hogy új partnerekkel vehetjük fel a kapcsolatot. Hozzájuk egy vásáron, bort öntögetve soha nem tudnánk elérni.

Persze ez csak a munka eleje. Ahhoz, hogy ezekből a kapcsolatokból hosszú távú együttműködések legyenek, még sok munka kell. Fel kell a kapcsolatokat építeni. Megbízhatóság, bizalom és folyamatos jó minőség a további fejlődés útja.

Az új kapcsolatokra is kaphatnánk néhány példát?

Elindultunk Ontarióban, Kanadában, aztán bekerültünk Quebec-be, most éppen Alberta és Saskatchewan tartomány következik. Itt már több a medve, mint az ember, de aki ember, az szereti a jó bort. Vagy… elindultunk Kaliforniában San Franciscóból, eljutottunk Oregonba, most éppen New York állam következik. Ezek lassú folyamatok. Van ez a buta szöveg, amit szoktak mondogatni: „azért nincs esélye a magyar boroknak, mert nincs mennyiség belőle...”

Nekünk most a forgalmunk 25 százaléka export. Ha ez felmegy 30-ra, esetleg 40-re, akkor ezzel mi nagyon sikeresek leszünk. És nem áruházi alsó polcokra hajtunk, hanem éttermi asztalokra.

Azért ez a kísérlet egy nagy ugrás volt a semmibe…

Nézze, ha az ember sokat dolgozik, néha még szerencséje is lehet.

A fia nyilván egy új generáció, bátrabban kockáztat. Önnek nem voltak kétségei?

Két szempont van ilyenkor. Nem kockáztatjuk a cég létét, de a gyermekünk szárnyait sem szeretnénk visszavágni. A cég 25 százalékát kockáztattuk. Ha nem jött volna be, ha nehezen is, de túléltük volna. Vannak törvényszerűségek. Ha nem hívunk meg egy hölgyet először egy kávéra, akkor egészen biztosan nem lesz a találkozásból kapcsolat.

Ha Ön most átadja a kormányrudat, mire készül a jövőben?

Szeretnék több időt magamra, családomra fordítani. Még sok koncert, borvidéki borkóstoló van a bakancslistámon. Hál’ Istennek úgy érzem, hogy sok dolgom, dolgunk van még a borászatunknál, és ezt a fiunk is így gondolja. Egyre jobban ő viszi majd a céget a tehetségével és a rengeteg ambíciójával. Olyan most, amilyen én voltam 30 évvel ezelőtt és emlékszem, hogy apám mellett nem volt meg a lehetőségem, hogy a saját becsvágyamat kiteljesítsem. Ebből a negatív példából szeretnék tanulni, és igazából a cég érdeke is ezt kívánja. Le kell győznöm az egómat és úgy érzem, hogy ebben sikeres vagyok. Ebben is?