Cikkek

Horváth Balázs

2021. november 21.

makery , étterem , diy , konyha

A DIY-étterem világhódításba kezdett: Budapest után Bécsben és Pozsonyban ver gyökeret.

A DIY (do it yourself) ma már több, mint csináld magad mozgalom, már egyre gyakoribb üzleti modell is, amelynek csak részben az a lényege, hogy a vállalkozások rengeteg emberi erőforrást megspórolhatnak, ha nem kell maguknak teljesen készen átadniuk a terméket vagy a szolgáltatást. A legózásnak például pont az a lényege, hogy a magunk fedezzük fel, hogyan tudunk a tervrajzból kész autót, várat, vagy akár egy robotot is létrehozni.


Annak a lehetősége, hogy magunk főzzünk magunknak elsőre nem tűnik túlságosan vonzó lehetőségnek, hiszen otthon szinte bármikor megtehetjük ezt. Kiderült azonban, hogy

mégis sikerre lehet vinni egy olyan éttermet, ahol a vendégek maguk készítik el a saját vacsorájukat.

A Makerynél ennek egyik kulcseleme, hogy olyan legyen, amelynek otthon nem feltétlenül állnánk neki. Másik, hogy minden alapanyagot és felszerelést csak a kezünk alá tegyenek. Az is fontos, hogy tudásra sincs szükség, mert mindent egy tableten lépésről lépésre bemutatnak, hülyebiztos módon. Ha valamit elszúrunk, csak magunkat hibáztathatjuk. Vicces, hogy mindezek mellett még mindig büszkék lehetünk a végeredményre, mint amikor az IKEA-szekrényrendszert végül összetettük, még ha nem is állnak szépen szintben a kilincsek – de hát ettől egyedi.

A Makerynél persze leginkább annak érdekes, aki most kóstol bele a főzés világába, de aki egy kicsit jobban otthonosabban mozog benne, kissé unalmas lehet, és elkezd variálni, ahogyan már vannak külön olyan oldalak is, ahol IKEA-bútorokból készítenek tuningváltozatokat, és ahogyan a legót is gyorsan elkezdjük átkombinálni.

A Makeryben mindenesetre az alapanyagok rendben vannak, a fogások is megfelelnek a kornak, és még pont annyira kreatívak, hogy megfelelő legyen legkisebb közös többszörösnek, így a random társaságok esetén mindenkinek bejöhet. Mint ahogyan korábbi saját élményeinket megírtuk a karanténidején haza is rendelhetjük a szolgáltatást, amely abban az esetben lapra szerelve, azaz lapos dobozban még inkább emlékeztet a svéd bútorbolt megoldásaihoz.

A Makeryben

a lényeg persze az élmény, amely ma már gyakran többet ér, mint a kézzel megfogható, vagy éppen a szájba tehető, fizikai tárgyaknál.

Ezt a faktort pedig eléggé kicsiszolták az „étteremben”, minden olajozottan működik, minden felmerülő gondra van kézen fekvő megoldás – már nem elsőbálozók. Az élmény pedig egyre népszerűbb ajándék is.

Karácsonykor például népszerű a Makery-ajándékutalvány, amelynek hatása aztán egészen nyárig, a lejártáig elhúzódik: január-február időszakában indul az első roham a beváltásra, aztán nyáron is, nehogy elvesszen a lehetőség – mesélte nekünk Lendvai Ádám a Makery alapítója.

Tőle tudtuk meg azt is, hogy az ételeiknél vannak lényeges egyedi ételfejlesztési szempontok: ilyen, hogy viszonylag gyorsan lehessen elkészíteni az adott fogást, hiszen a vendégek, nem szeretnék, ha túlságosan elhúzódna a várakozás az evésig, és a társaság több étele sem tolódhat el túlságosan egymáshoz képest, így

összességében húsz percre lőtték be recepteket, amelyek nagyjából húsz lépésből el is készíthetőek.

Ugyancsak lényeges, hogy izgalmasak, különlegesek legyenek az alapanyagok, amelyekkel a vendégeik egyenesben is találkoznak szemben más éttermekkel. Itt arra is figyelniük kell, hogy a hozzávalóknak ekkor már fogyasztásra alkalmas állapotban kell lenniük, tehát nyers hús nem kerül az előkészítő asztalra, ehelyett sous-vide eljárással előkészített húsokkal dolgozhatnak. Így biztonságos is, és az alulkészültség miatt sem kell aggódni.

Ma már Pozsonyban és Bécsben is nyitottak Makeryt, így általánosságban igaz, hogy a fogások nagyjából fele helyi beágyazottságú, míg a másik felénél a globális konyha hatása érvényesül. Ezek az újabb helyszínek azért is fontosak, mert a tervek szerint több európai városban akarnak franchise-partnereket találni, akiknek megfelelő támogatást nyújtva megfelelően ki tudják alakítani a rendszert. Ezután ha minden rendben működik, jöhet az amerikai piac, ahol ennek az üzleti modellnek komoly hagyományai vannak, és majd akkor lehet igazán nagy sikereket elérni, hiszen ez komolyabb volument jelenthet.

Lendvai Ádámnak felvetettük, hogy a DIY-étterem kicsit olyan, mintha valaki feltalálná a meleg vizet, de ha jobban belegondolunk, akkor korántsem olyan egyszerű kivitelezni, hogy valaki egy étteremben az asztalnál maga főzze meg a saját ételét. Itt ugyanis több szempontból is lényeges a biztonság, és magát az ételek elkészítésének az instrukcióit sem könnyű élvezhető formában átadni.

Még az indukciós lapok és a tabletek előtt, ezt nehezen lehetett volna kivitelezni, de az ő szerencséjükre ezek a technológiai újítások pont akkor váltak tömegtermékké, amikor ők kidolgozták a Makery ötletét, így most ők lehetnek az elsők, akik ilyen éttermet terjeszthetnek el világszerte.

Minket is tulajdonképpen azért hívtak el, hogy beszámoljanak a bécsi és a pozsonyi nyitás fejleményeiről. Emellett persze beszélgettünk kicsit arról is, hogyan alkalmazkodtak a járványhoz. Bár a karantén idején rengeteg programlehetőségtől el kellett búcsúznunk. Ahogyan erről írtunk is korábban, jött ugyanis a Makery Delivery, így külön dobozokban a kiszállították a kiválasztott fogások hozzávalóit, a vendégek pedig az online elérhető receptvideós alkalmazással elkészíthették az ételeket. Idáig

kétezernél is több fogás készült el így,

és még céges csapatépítőkben is bevetették, így az egy-egy társaság online meeting közben főzőcskézhetett együtt. Reméljük, hogy nem jön még egyszer olyan járványhelyzet, hogy erre újra szükség legyen.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra