Cikkek

Gellért Gábor

2023. február 1.

2019-ben művészek, ökológusok, társadalomkutatók és vízügyi szakemberek létrehozták a „szabadonbalaton” kezdeményezést. Közösen gondolkodtak el azon, hogy miképpen tehetnek valamit a Balaton megmaradásáért. A válaszaik izgalmasak, ami segíthet: az a tudomány, a művészet és a gasztronómia.

A Balaton ugyanis – mint minden tó – sérülékeny. Ha békén hagyjuk, akkor éli az életét. De persze nem tudjuk békén hagyni, hiszen élvezni akarjuk a csodáit. Pihenni, kikapcsolódni szeretnénk mellette. Pénzt akarunk keresni a segítségével.

Azt szeretnénk, hogy legyen kiszámítható a viselkedése. Legyen „kényelmes” és szolgálja az embert. Körbeépítjük, házakat, villákat, lakóparkokat alapozunk és emelünk, úthálózatot építünk. Ha úgy gondoljuk, hogy kevés a tóban a víz, sokat kell a nyaralóknak gázolni benne, emelünk a szintjén.

Ezek elsősorban gazdaságpolitikai döntések, amelyek könnyedén felülírják az aggodalmaskodó szakvéleményeket.

2003-ban volt az utolsó igazán jó hír, javult a Balaton vízminősége. Akkor mindenki megnyugodott, ezért az utóbbi 10 évben hatalmas építkezési hullám érte el a Balatont, ami a környezet megbolygatásával és a nádasok irtásával járt. A déli part már szinte egy összefüggő város és a északi part is elindult ebbe az irányba. Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy eléri egy krízis a Balatont. Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy több krízis éri el egyszerre a Balatont.

Milyen krízisek lehetnek? Több hétig nem lehet fürdeni a Balatonban az algák elszaporodása miatt. A nádasok eltűnésével a víz nem tud kellőképpen tisztulni, a halak szaporodása pedig veszélybe kerül. Már most is a határon táncolunk.

Gőzerővel telepítik a halakat a Balatonba, de amennyit telepítenek, annyit ki is horgásznak. A szakemberek szerint elenyésző azoknak a halaknak a száma, amelyek a Balatonban születtek. A megmaradt nádasok sérülékennyé válnak, és hosszú, viharos időjárás esetén kidőlhetnek. Ezeket el kéne kerülnünk.

A „szabadonbalaton” tagjai elgondolkodtak azon, hogy mit tehetnek. Az emberek megszokták, hogy a környezetvédők aggódnak. A véleményük hat a társadalomra, de nem kellő mértékben és nem kellő intenzitással.

A tagok ezért úgy döntöttek, hogy a művészet segítségével próbálják meg megértetni, hogy cselekedni kell. A művészeknek azt az üzenetet kell közvetíteniük, hogy akkor tudunk segíteni a Balatonon, ha „visszafogjuk magunkat.” Ha önkontrollt gyakorolunk és nem szipolyozzuk ki a tavat. Nem vesszük ki, ami még benne van.

Létrejött a Szabadonbalaton Bár is. A szabadonbalaton bár tó-specifikus ételeket, italokat kínál, a szlogenjük pedig: kóstolj bele a Balaton ökoszisztémájába! Tulajdonképpen ez is egy művészeti akció, ahol mindenki saját felelősségére kóstol és iszik. A gondolatisága pedig: ha megkóstolsz valamit, azt már egy kicsit megismerted, közelebb kerül hozzád, és felelősségteljesebben tudsz gondolkodni róla.

A kóstolni valók egy része ökológiai folyamatokra reflektáló ételekből és italokból áll. Ezek tehát nem a névadó anyagokból készülnek, de hasonlítanak rá színükben, állagukban, kinézetükben. Más ételekhez és italokhoz valóban térségi alapanyagokat használnak. Ilyen például a süllőhínár, vagy a békaszőlő chips.


Mutatjuk az étlapot:

Algás víz (Zöld- és kék tengeri alga)

Iszapos víz (Szenet tartalmaz)

Fáslegelő ital (alma, csipkebogyó, szeder, borókabogyó, maradékcukor)

Ikrapuding nádmorzsával (tápióka, feketekakaó-por, nádrizóma, búzakovász)

Iszapkoktél (banán, saláta, menta, citrom, áfonya)

Algavirágzás (jég, spirulina por, szóda, rozmaring, fehérbor vagy almalé, szőlő)

Algafagyi (banán, avokádó, alma, lime, spirulina por)

Süllőhínár & békaszőlő chips (süllőhínár, békaszőlő)

Szén (rizstej, szén, fekete kakaó, maca)

Nitrogén (répa, gyömbér, citrom, kurkuma, alma)

Foszfor (alma, alga, chia mag, citrom)

Bojli golyók mártással ( kukorica, burgonya, édesburgonya, rizs, rizspehely, kenyérmorzsa, fűszerek)

Halikra puding (tápióka, növényi tej, kakaó)

Kukoricaital hidegen vagy melegen (kukorica, tej, fahéj vagy fermentált kukorica)


A Szabadonbalaton Bár a jó idő érkeztével sokszor kinyit majd a Balaton partján. Érdemes megkeresni őket, megkóstolni az ételeket, összekeverni a saját koktélokat, meghallgatni a szakemberek gondolatait, megnézni a művészek alkotásait, ennek nyomán pedig vigyázni valódi értékeinkre, így a Balatonra is!

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek