Életmód

Orbán Szilvia

2020. október 29.

koktél , recept , HP , HarryPotter

A varázslóvilágba röpítő italokat nem csak az időközben felcseperedett első Harry Potter-nemzedék élvezheti, bármilyen őszi alkalmat feldobnak.

1997 óta, vagyis amióta kiadták J. K. Rowling első Harry Potter-könyvét, sok minden történt a muglivilágban. Az első kötet óriási sikerét követően sorra születtek meg a mágikus világba csöppent, árva kiskamasz történetét elmesélő újabb könyvek, amelyeket aztán bombasikert hozó mozifilmek követtek, miközben a karaktereket játszó gyerekszínészek arca mindannyiunk retinájába végzetesen beleégett, és az egykor sanyarú sorsú írónő milliárdossá vált.

A könyvek hatásáról számtalan elemzés született, s abban nagyjából mind egyetért, hogy a varázslatos fantasy rengeteg gyereket fordított vissza, és marasztalt is végleg a könyvek birodalmában – ez a könyvsorozat egyik elvehetetlen érdeme.

A történet persze kitermelte saját rajongótáborát, akik közül a „legfanatikusabb szakértőket” világszerte Potterheadeknek illik nevezni. Valószínűleg ebbe a csoportba tartozik az @eatseemagic Insta-profil mögött álló Bri nevű vlogger, aki – kizárólag felnőtt fogyasztásra – kitalálta a Roxfort 4 házához leginkább illő, színpompás koktélokat. Az italok ügyesen adják vissza a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola hangulatát, így

valószínűleg elnyeri a tetszését az időközben felnőtt, első generációs HP-rajongóknak, de a vonzó megjelenésű, ízletes koktélok bármilyen más őszi összejövetel kedvencei is lehetnek.


„A Harry Potter-könyvek és filmek iránti rajongásom, és a koktélok szeretete együtt inspirált arra, hogy kitaláljam és elkészítsem ezeket az italokat” – mesélte Bri. „Épp fagyos vajsörrel molyoltam otthon, amikor bevillant: mi lenne, ha minden egyes Roxfort-háznak alkotnék egy színes italt? Végiggondoltam a házak jellegzetes színeit, ismert karaktereit, és egy sor, a varázsvilágban alapvető tényt, de közben saját karibi gyökereimhez is hű maradtam, hiszen sok trópusi ízzel dolgoztam.”

Az italok széles íz- és színskálán mozognak, így van köztük édes maracujás keverék éppúgy, mint fűszeres-csípős, jalapenóval felspécizett vodka – azonban abban mind egyezik, hogy ínycsiklandóan néz ki, így egy szomjas sóvárgó Edevis tükrében is simán megjelenhetnének. A házak koktéljai mellett Bri még egy italt megálmodott, amit kifejezetten roxforti professzoroknak ajánl, akik egy hosszú, fárasztó Sötét Varázslatok Kivédése dolgozatjavítás után keresnek némi felüdülést. Bár az ital elég ütősre sikerült, valami azt súgja, hogy McGalagony professzor szívesen legurítana belőle párat a Weasley-ikrek megzabolázására tett hasztalan próbálkozások után.

„Mivel én hugrabugos vagyok, a legnagyobb örömömet a Hugrabug Horizont megalkotása okozta” – meséli a vlogger. „Ez lehetne a legjobb ital olyan esetekre, amikor egy Gyom- és Gyógynövénytan óra végén valaki elcsen egy kis hajtást Bimba professzor növényházából. Ugyanakkor, ha a legízletesebb italt keresném, a griffendélesek Tűz Serlege koktélja lenne a legjobb választás.”

Azt azért nem árt észben tartani, hogy a Roxfort által ihletett koktélok nem valók minden varázslónak és boszorkánynak.

„Az italaim erősek, így csak tapasztalt varázslóknak, és a némi szikrára nyitott mugliknak ajánlom” – figyelmeztet a koktélok kiötlője.

Az intelem után mutatjuk a recepteket:

Hugrabug Horizont


Hozzávalók:

  • 50 ml maracujalé
  • 50 ml narancslé
  • 75 ml tequila
  • 4 friss bazsalikomlevél
  • 2 ág friss menta
  • 2 ek cukor
  • 1 lime, negyedekre vágva
  • + fekete só (a poharak peremére)

Elkészítés:

A mentát kissé törjük meg a cukorral, a bazsalikomlevelekkel és a lime levével. Keverjük, míg a cukor felolvad. Öntsük shakerbe a maracuja- és a narancslevet, a cukros-fűszeres keveréket, illetve a tequilát. Rázzuk fel jól, és öntsük jégre. A pohár peremét előzőleg nyomjuk fekete sóba, és az italt felszolgálás előtt díszítsük mentalevéllel.


Szilaj Mardekár


Ehhez a koktélhoz az alkotója szerint is csak a legelvetemültebb mardekárosok nyúlnának. „Vigyázz, az ital brutál erős, csak a legravaszabbaknak, legbecsvágyóbbaknak ajánlom!”

Hozzávalók:

  • 50 ml DeKuyper Apple Schnapps
  • 50 ml jalapenóval ízesített vodka
  • 25 ml cukorszirup
  • 2 csepp Angostura keserű
  • néhány csepp feketeszeder szirup
  • + fekete só a poharak peremére
  • + díszítésként: feketeszeder és jalapeno szeletek

Elkészítés:

Egy shakerbe öntsük bele az almapálinkát, a vodkát, a szirupot és a keserűt, majd rázzuk jól fel. Az italt töltsük sóval díszített peremű, jéggel teli poharakba, végül lassan csurgassunk ízlés szerinti mennyiségű szederszirupot a pohár közepébe, amely, ha jól csináljuk, szépen elkülönül az ital többi részétől. Felszolgálás előtt díszítsük.


Hollóhátas Nefeleddgömb


Mint tudjuk, „magad azzal ékesíted, ha elmédet élesíted” – de néhanapján egy kis vodka sem árthat egy okos hollóhátasnak. A koktél lényege, hogy elkészítőjét úgy engedi játszani az arányokkal, mintha egy roxforti diáknak Bájitaltan órán kellene összeállítania egy új ellenszert.

„Azt rebesgetik, hogy mielőtt Garrick Ollivander elkészítette egyik híres pálcáját, épp ezt az italt kortyolgatta” – olvasható az ajánlásban.

Hozzávalók:

  • blue curaçao
  • szőlős vagy áfonyás vodka
  • édes-keserű italmix
  • sprite
  • grenadin (gránátalma szirup)
  • + ehető ezüst glitter (italokhoz)

Elkészítés:

Egy kerek pohárban keverjünk össze ízlés szerinti arányban blue curaçaót, vodkát, és édes-keserű mixet. Minél több a blue curaçao, annál sötétebb lesz az ital. Szórjunk bele kevés ehető glittert, majd óvatosan húzzuk fel az egészet sprite-tal, legvégül adjuk hozzá a grenadint, kevés jeget, és még egy kevés glittert.


A Tűz Serlege – griffendéles módra


Ez a tüzes, mangóval és fűszerekkel készülő ital minden dementort elijeszt.

Hozzávalók a sárga réteghez:

  • 250 g fagyott mangó
  • 50 ml mangópüré
  • 50 ml mangós vodka
  • 25 ml barackpálinka
  • ½ tk lime lé
  • 2 csepp citrusos Angostura

Hozzávalók a piros réteghez:

  • 250 g fagyott eper
  • 75 ml bogyós gyümölcsös vodka
  • 50 ml grenadin
  • ½ tk lime lé
  • + tajin fűszer a pohár peremére
  • + a díszítéshez kandírozott chilis manó és őszibarackos gumicukor

Elkészítés:

Először keverjük össze a piros réteg hozzávalóit, majd a keveréket tegyük fagyasztóba öt percre egy tajin fűszerrel díszített pohárban. Aztán keverjük össze a sárga réteg összes hozzávalóját, és töltsük a piros réteg tetejére, ami már szépen besűrűsödött. Az ital tetejére szórjunk egy csipetnyi tajint, és díszítsük a kandírozott mangóval és gumicukorral. Az örvénylő hatást úgy érhetjük el, hogy a sárga és a piros réteget óvatosan megkeverjük, mielőtt az italt újra kicsit a fagyasztóba tesszük.


Roxfort Elixír


Valószínűleg nem csak McGalagony professzor ínyére való ez a desszertnek is beillő koktél, amit a varázsitalok avatott tudorai mellett akár egy mugli is el tud készíteni.

Hozzávalók:

  • 3 rész dupla expresso vodka
  • 1 rész RumChata (vaníliás-fahéjas krémlikőr)
  • tejszínhab
  • csokireszelék

Elkészítés:

Egy pohárba töltsünk egy rész krémlikőrt, erre töltsük a három résznyi kávés vodkát. Kínáljuk tejszínhabbal és csokireszelékkel.


Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra