Naponta több milliószor húzzuk ki a dugót a palackból – a világ legtermészetesebb mozdulatával –, és még csak nem is gondolunk arra a zsenire, aki a dugóhúzót kitalálta. Pedig egy dolog bedugaszolni valamit, és egy másik kidugaszolni. Főként, ha azt a dugaszt az ördög tette az üvegbe.

Dugóhúzó nem kellett, amíg nem volt dugó. Dugót meg sokáig nem használtak, hiszen a régi görögök, rómaiak terrakottaedényekben, a középkori vincellér meg fahordóban tárolta a borát, amit a lehető leghamarabb megittak. Dom Pérignon abbé legendája óta tudjuk, hogy a portugál parafa dugó a 17. században került Champagne-ba, ez volt a pezsgő születésének pillanata!

Az első dugóhúzó azonban – miként az első borospalack – angol találmány. A dugóhúzó őse egy furdancs lehetett, amely a muskétások puskacsőtisztító spiráljából fejlődhetett ki.

A francia Szent Bertin-kolostor 15. századi oltárképén – Simon Marmion festményén – látható, amint egy sebesült lovag kérésére a jólelkű apáca lyukat fúr a hordóba, hogy a vitéz szolgája a gyógyító nedűt kivihesse urának.

Ekkor még fedeles kupákat, borcsapot használtak, miként ezt Petőfi Sándor Csokonairól írt 1844-es verse is bizonyítja: „És ím az étel és bor mellett / És a zenének hanginál / Csapot, papot, mindent felejtett / Csokonai Vitéz Mihály.”

[A Szent Bertin-kolostor 15. századi oltárképe (részlet)]

Az első dugóhúzók többnyire egyszerűek voltak, egy fogóból (fa vagy csont), valamint egy acélspirálból álltak. Az ember bal kezével megfogta az üveget, jobbjával betekerte a fúrót a parafába, lehetőleg függőlegesen, majd a palackot a térde közé szorítva, nyers fizikai erővel kihúzta a dugót. Az átkozott dugó azonban nem mindig jött ki.

A házigazda ilyenkor – a vendégek pukkadozása közepette – fogvicsorgató erőművésszé vált, de hiába, az ördög nem akart kijönni a palackból. A mondás Robert Louis Stevenson története nyomán terjedt el.

A palack manója című novellában a főhős, aki még az örök kárhozatot is vállalná a csodás flaskáért, amelyben egy manó bujkál, természetesen mindent elkövet, hogy kihúzza az üvegből a dugót, de akárhány dugót húzott is ki könnyedén, az mégis sértetlenül az üvegben maradt. „Ez valami újfajta dugó – gondolta Keawe, s egyszerre reszketni meg izzadni kezdett, mert félt a palacktól.”

Az angol Robert Stewart, aki egyébként gőzgépekkel foglalkozott, már 1829-ben leírja a King’s Screw nyitó koncepcióját. A híres dugóhúzónak az a lényege, hogy az acélspirál csavarmenetben folytatódik, és nem a húzó fejét forgatjuk, hanem az oldalsó srófot, ami megsokszorozza a spirál erejét. Ennek a „csavaros” dugóhúzónak számos testvére született:

Feltehetően ezt a helyzetet unta meg 1889-ben a birminghami James Heeley és szabadalmaztatta az első kétszárnyú dugóhúzót. Miközben becsavarjuk a spirált, a dugóhúzó két szárnya felemelkedik, mint két kar, amikor pedig lenyomjuk őket, kijön a dugó.

Ezt a változatot főként az olaszok fejlesztették tovább, ma Alessi tréfás nőalakjai a legkeresettebbek, bár náluk is híresebb a De Gaulle tábornokról elnevezett tire-bouchon.

Ha az elnök úr fejét balról-jobbra csavarjuk, védekezően felemeli két karját. Épp úgy, mint 1958-ban, amikor Algírban megértéséről akarta biztosítani a tüntető tömeget. Aztán csak le kell nyomni a karját és kitör a háború.[De Gaulle tábornok 1958-ban, Algírban]

1890-ben például a pennsylvaniai Edwin Walker saját magáról nevezte el a Walker harangját. Itt az acélspirál felett egy harang alakú barlangot alakítottak ki, ebbe simul bele a kihúzott dugó.

Mivel a 19. század végén nemcsak a boros-, hanem a parfümös-, valamint az orvosságosüvegcséket is parafa dugóval zárták le, így a dugóhúzók korántsem csak a borisszák számára nyújtottak jó szolgálatot. Az apró üvegek miatt terjedt el a 2-3 centiméteres minidugóhúzók változata.

A spirál sokáig kiszúrta a derék vincellérek, komornyikok zsebét, ezért az összecsukható dugóhúzókat még fa- vagy acéltokba is beletették. Később a tokok elefántcsontból, rézből, ezüstből, szarvasagancsból készültek, különféle intarziákkal.

Külön kell szólni az erotikus és a tréfás dugóhúzókról. Az 1920-as években divat volt a harisnyás dugóhúzó. Amikor behajtjuk a spirált, a hölgy felemeli két lábát. Sok-sok ezer példány fogyott el a fallikus ábrázolásokból, hol a kutya farka, hol a tűzoltófigura legnemesebb szerve állt fel a dugóhúzáshoz. Készült nyitó II. János Pál pápa fejével, de nem kíméltek más hírességeket sem.

A fentiekből talán érthető, hogy miért alakult ki a dugóhúzógyűjtők szektája.

Vannak más dugóhúzók is. Például amikor a repülőgép dugó húzóba kerül és a saját tengelye körül forogva zuhan a föld felé. Vagy a Vicinális dugóhúzó nevű vicclap, a mérnökhallgatók híres és keresett újságja. Van kalamász dugasz is abból az időből, amikor nem bíztak a dugóban és viasszal is letapasztották a flaska nyakát. És itt van Jean Carmet francia színész elhíresült mondata is: „Az egyetlen fegyver, amit mindig magamnál hordok, az a dugóhúzó.” Szerintünk ez minden szesztestvérre vonatkozik.