Hírek

MKO

2021. november 11.

panda manna , foodpanda , monyo

Szeptember vége óta foodpanda márkanévvel és még több innovációval folytatja a NetPincér, amelynek saját üzlethálózata, a NetPincér market már panda market néven érhető el.

A foodpanda az étel házhozszállítás mellet a gyorskereskedelemmel is foglalkozik Magyarországon: akár 30 percen belül házhoz rendelhetjük az élelmiszereket, valamint háztartási cikkeket is. A vállalat saját élelmiszerüzlet-hálózata, a panda market tavaly december óta érhető el, az elmúlt időszakban pedig erős vidéki terjeszkedésbe kezdtek és már 12 panda market raktárból szállítanak ki a cég futárpartnerei.

Budapest mellett Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Kecskeméten, Székesfehérváron, valamint Szolnokon is házhoz jönnek az élelmiszerek, illetve háztartási cikkek, év végéig pedig további városokban nyit a szolgáltatással a foodpanda.

A statisztikák például azt mutatják, hogy ha azonnali élelmiszer rendelésről van szó, akkor a sör a legnépszerűbb termék,

ezt követi a víz és a kóla, valamint a tej, a zsemle, illetve a banán. Ezért is jött az ötlet a co-branded sör megalkotására, így született meg a 2014-ben alapított Monyo sörfőzdében a Panda Manna. Könnyed Session IPA, mely minden tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt az IPA-kat szeretjük, és session sörhöz illően alacsonyabb az alkoholtartalma (4,8%), így kifejezetten jól csúszik.

Könnyű, friss és üde sör, amihez amerikai (Centennial), valamint újhullámos német (Huell Melon) komlókat használtak fel. Ezeknek és a hidegkomlózásnak köszönhetően illatban és ízben is egyaránt a mandarinos, sárgadinnyés ízjegyek dominálnak. Aranyló szín, száraz kortyérzet, illetve moderált keserűség jellemzi.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra