Egy új kutatás elképesztő eredménnyel zárult: az amerikai gyerekeknek fogalma sincs, honnan jön a szalonna, a krumpli.
A szülők egyik egyetemes képessége, hogy akár órákig is tudnak sztorizgatni arról, a gyerekbe éppen mit nem lehet belerimánkodni az ebédnél. Mert hát lássuk be, ritka az olyan család, amelyik teljesen megússza a válogatós korszakot – köszöntsön is az be bármikor. Az esetenként idegőrlő tili-toli és játszmázgatás közepette pedig sokszor felmerül a felnőttben: egyáltalán tudja ez a gyerek, hogy mit utasít vissza, ismeri az adott ételt, vagy akár kóstolta valaha is?!
![]()
Ne higgyük, hogy ez csak nálunk van így. Sőt... Egy tanulmány az Egyesült Államokban például arra jutott, hogy az amerikai gyerekek kulináris tudása, nos, nem egészen kielégítő – a megkérdezettek meghökkentő hányada gondolta például, hogy a bacon nem állati eredetű étel, hanem egy növény termése.
![]()
A kutatás eredményeit a Journal of Environmental Psychology nevű folyóiratban jelentették meg. A módszertan szerint a tudósok 176 amerikai gyereket kérdeztek az ételekről, a 4-7 éves korosztályból. A kicsiket többek között megkérték, hogy egy 13 tételt tartalmazó listáról csoportosítsák az élelmiszereket az eredetük szerint: melyik növényi, illetve állati eredetű. S bár a gyerekek életkora miatt számítani lehetett bizonyos hibaszázalékra, a valós eredmények a sokat látott szakembereket is meglepték.
Nézzünk néhány konkrét példát: a 13-as lista legismertebb eleme kétségkívül az alma volt, amelyet csak a gyerekek 16 százaléka nem sorolt a növényi eredetű ételek közé. Itt nagyjából véget is ért a sikersztori:
„A gyerekek körülbelül egyharmada gyakorlatilag az összes – a tej kivételével – állati eredetű, listán szereplő ételt rosszul kategorizálta” – olvasható a tanulmányban.
![]()
„A kicsik 36-41 százaléka szerint a hamburger, a hot dog, vagy a bacon mind-mind növényeken terem. Még a csirke nuggets is – amelyik konkrétan a nevében hordozza, melyik állathoz van köze – is elbukott: az alanyok több mint egyharmada gondolta úgy, hogy a csirkefalatok is valamilyen rejtélyes fán nőhetnek.”
A növényi eredetű ételekkel kicsit jobban boldogultak a gyerekek; például az alma után a legsikeresebben beazonosított étel a répa lett. Mondjuk itt is akadtak egészen meghökkentő kivételek:
A csemetéknek második feladatként azt kellett eldönteniük, hogy a felsorolt dolgok ehetőek-e vagy sem. Itt szintén akadt reveláció:
a szarvasmarhát, a sertést és a csirkét a gyerekek nagy többsége (77, 73 és 66 százalék) egyaránt a nem ehető kategóriába sorolta.
![]()
S hogy milyen következtetéseket lehet levonni a fenti eredményekből? Elsődlegesen azt, hogy az amerikai kisgyerekek nagy általánosságban küszködnek az általuk fogyasztott ételek beazonosításával – ez azonban akár lehetőséget is teremthet arra, hogy a klímaváltozás ellen küzdjünk, vetik fel a tanulmányban.
„Ellentétben a felnőttekkel, akik mindenféle stratégiákat dolgoztak már ki annak megmagyarázására, hogy valójában miért is fogyasztanak húst, a kisgyerekek inkább gyanútlan, ’naív húsevőknek’ tekinthetők” – fogalmaz a Furman University kutatócsapata.
Ráadásul, az igazat megvallva, ez a korosztály már egy olyan világban nő fel, ahol „növényi alapú bármi” IS beszerezhető, ide értve a bacont is.