Hírek

Magyar Konyha

2024. április 6.

A tavaszt onnan ismerjük fel, hogy egyik napról a másikra rügyszerűen pattannak ki a sétálóutcák teraszai és az azokról fürtökben lógó emberek. Ezt a festői képet nyújtja a Lövőház utca is: Buda régi-új sétálóutcájában, a GoodBar – Good Burger – Good Pizza egyszerre két, egymástól karnyújtásnyira lévő, új hellyel is megörvendeztette a helyieket.


Az egyik üzletben készülnek a burgerek, a másik, a Millenáris sarkán lévő helyen pedig a pizzák. Ha már pizza: a feltétek mintha a burgerekből ugrottak volna át vendégszerepelni, így a tépett kacsa néha beugrik a cheddar sajtban kisütött wrapbe, máskor a burgerből kacsint ki a madársaláta alól, aztán a pepperonival karöltve a pizzán is felbukkan a maga csapzott módján.




A pizzatészta hosszú kísérletezés után vette fel jelenlegi összetételét, lágy lett, de azért van fogása, mégsem egy foaccia. Az 2024-ben már alapvetés, hogy mindent megkapunk vega kivitelben is, de az itteni étlapon felbukkan a „beyond meat” is, azaz a húsmentes húspogácsa. Emellett a bucik és a pizza kérhető gluténmentes verzióban, vagy NoBuci kiadásban, friss salátaágyon.





A napokban nyíló terasz nagy slágere a smashed Jucy Luicy dupla sajttal és jalapenóval vagy a hely specialitása,az igazi olaszos hangzású és ízvilágú ciambella (lásd a lenti képen), amely egy pizzatészta gyűrű, benne aszalt paradicsom, olívabogyó, mozzarelladarabok, a tetején pedig egy buffala foglal helyet, mindez ruccolával és pármai sonkával, olívaolajos dresszinggel érkezik.





Az alapanyagok gondosan válogatott helyekről származnak és külön hangsúlyt fektetnek a köretek kivitelezésére: így a coleslow-ra vagy a kívülről ropogós, belül pedig mousse-szerűen krémes édesburgonya hasábokra. A Good Bar – Good Life életérzéshez hozzátartozik a teraszozós prosecco, amelyet a sörhöz hasonlóan csapolva is mérnek. A „Sharing for caring” ideológia élharcosai pedig a „mini trió” válogatások, amiket a társaságunkban érkezőkkel közösen fogyaszthatunk el.




Tudta-e…?


A smashed burgerekkel mi, magyarok még csak most ismerkedünk, pedig Amerikában ezek a vékonyra lapított, nem formázott húspogácsák voltak az első hamburgerhúsok. A magas hőmérsékletre hevített serpenyőben szétnyomott húsok ízprofilja merőben más, mint az általunk ismert, formázott húspogácsáké. 



Kapcsolódó cikkek