Hírek

MTI, kép: Szindbád az Utazó

2021. május 3.

svet , mentorprogram , 67sigma

A gazdaság szereplői nagy segítséget nyújthatnak a gyermekvédelem számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron a Stílusos Vidéki Éttermiség (Svét) Egyesület gyermekvédelmi mentorprogramjának újraindításáról szóló eseményen.

Fülöp Attila a 67Sigma étteremben tartott sajtótájékoztatón közölte: a gyermekvédelmi oltalom alatt álló 23 ezer gyerek több mint kétharmada már nevelőszülőknél él, és a cél az, hogy minél többen családban nőjenek fel.

Az államtitkár a mentorprogramra utalva kiemelte: a minisztérium örömmel üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely hozzájárul a hátrányos helyzetből induló gyerekek pályaorientációjához, illetve életpálya-lehetőséget, megélhetést, egzisztenciát nyújt nekik.

A koronavírus-járvány következtében egy időre félbeszakadt, de most újrainduló Svét-mentorprogram célja a fiatalok pályaorientációja a vendéglátás irányába - mondta az államtitkár.


Ruprecht László, az egyesület elnöke elmondta, hogy még a járvány előtt írták ki a nemzetközi gasztronómiai iskolához is kapcsolódó pályázatot, és huszonkét fiatal jelezte csatlakozási szándékát, májustól pedig ismét lehet pályázni.

Az egyesülethez tartozó éttermek az egész országot lefedik, ott képzik majd a fiatalokat, segítik őket abban, hogy a vendéglátó- és szállodaiparban találják meg életpályájukat - mondta Ruprecht László. Hozzátette: ezzel hozzájárulhatnak az iparág utánpótlásának biztosításához is, hiszen a pandémia miatt sokan változtattak pályát, akik korábban vendéglátóhelyeken dolgoztak.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra