Hírek

Orbán Szilvia

2022. augusztus 29.

kávé , datolya , ital , innováció , startup , bab nélküli kávé

A kávébab nélküli kávé jobb a környezetnek, állítja az az induló vállalkozás, amelybe már most hatalmas pénzeket fektettek.

Az ember egyre otthonosabban mozog a műhúsok, a tejalternatívák, illetve az „el sem hinnék, hogy ez nem vaj” világában. De most, amikor a környezettudatos szakemberektől csak arról hallani, hogyan helyettesítsük növényi alapú termékekkel az állati eredetűeket, befektetők egy csoportja egy olyan projektbe pumpált súlyos milliókat, ahol egy amúgy is növényi alapú élelmiszernek találtak egy ugyancsak növényi alapú alternatívát.

Az Atomo még 2019-ben került először a figyelem középpontjába, amikor a vadiúj brand épphogy elkezdte bab nélküli kávéalternatívája tesztelését – kétség sem fér ahhoz, hogy azóta a Kickstarter kampány óta a startup cég óriási utat tett meg. Az Atomo ugyanis a közelmúltban bejelentette, hogy három, agrotechnológiával foglalkozó befektető is fantáziát látott a projektjükben, s így a szokatlan módon előállított kávé most már kézzel fogható időn belül a vásárlók elé kerülhet.



A startup egy olyan vállalkozás, amelyet alapítói egy innovatív üzleti ötlet kialakítására vagy egy valós probléma megoldására hoztak létre.

A cég vakmerően azt állítja, hogy az általa – úgynevezett „fordított tervezésű” technológiával – előállított cold brew nemcsak hogy fenntarthatóbb, mint egy hagyományos módon elkészített ugyanilyen ital, hanem még finomabb is. Egy 2019 elején felvett videóban az Atomo egyetemistákat kért kóstolásra, akkor a Starbucks kávéjával párbajoztatták a sajátjukat, íme az eredmény:


A tudósok évek óta hangoztatják már, hogy a kávénövény, főként a legnépszerűbb Arabica fajta, elképesztően érzékeny az éghajlatváltozásra.



Ezzel szemben, az Atomo bab nélküli „kávéja” lényegében újrahasznosított datolyából készül, amit egy szabadalmazott keverékbe (többek között szőlő, cikória, teából származó koffein és természetes ízesítők elegyébe) áztatnak.

Ez a termék pedig a vizsgálatok szerint mintegy 93 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással, és 94 százalékkal kevesebb vízfelhasználással előállítható.

„A kávé iránti kereslet évről évre növekszik, miközben a klímaváltozás egyre jobban sújtja a termelő régiókat. Ez pedig azzal jár, hogy a jó minőségű termékek egyre magasabb áron, egyre nehezebben beszerezhetők a fogyasztók számára” – fogalmazott az egyik befektetőcég (AgFunder) részéről Rob Leclerc. „Meggyőződésünk, hogy az Atomo úttörő technológiája a következő generációk számára az egyik lehetséges megoldást jelentheti.”

A terméknek állítólag íz tekintetében sincs oka a szégyenkezésre. Az Atomo szerint, kávébabot sosem látott „kávéjuk” a vakteszteken is remekül helytállt: a tesztalanyok nem voltak képesek felismerni, hogy a cég „cold brew”-ja nem kávébabból készült.

„Az Atomo itala arra bátorítja a kávérajongókat, hogy fogyasszák tovább megszokott ízű italukat, ugyanakkor fogyasszák úgy, hogy közben a Földért is tesznek valamit” – fogalmazott közleményében a startup vezérigazgatója és társalapítója, Andy Kleitch.



A most befolyt, mintegy 40 millió dolláros összeget az innovatív cég vezetése a tervek szerint további termékfejlesztésre, a gyártás bővítésére, illetve a piacra dobásra fordítja. A cél az, a „kávé” még ebben az évben megjelenjen az USA néhány, kiválasztott áruházláncában. Arról, hogy a termék megjelenik-e – és ha igen, mikor – Európában is, egyelőre nem tudni. Az Atomo jelenleg elérhető mindhárom itala (Classic Black, Ultra Smooth és Oat Milk Latte) egyébként már előrendelhető a cég weboldalán, az árak – mennyiségtől függően – 1900 és 2100 forint között mozognak dobozonként. Azért ez még meglehetősen borsos ár egy kávéért, de kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra