Hírek

Orbán Szilvia

2022. július 20.

Moet&Chandon , pezsgő , palack , MDMA , ecstasy , bűntény , drog , kábítószer

Folyékony MDMA-vel töltött pezsgős palackok kerültek az európai piacra. Sajnos áldozata is van a gyanútlan kortyolásnak.

A pukkanó pezsgősdugók hangja és az éjszakai élet már régóta kéz a kézben járnak, ahogyan sajnos egyre több helyen a parti része már az MDMA nevű kábítószer is, amit nálunk leginkább ecstasyként vagy mollyként emlegetnek. Naiv feltételezés lenne azt gondolni, hogy ezt a két bódítószert – az egyik legális, a másik nem – korábban még soha nem keverték a használóik. Azonban nagy különbség van a tudatos partidrog-használat, illetve egy brutális beetetés között.

Nemrég arról érkezett hír, hogy a nagyhírű Moët & Chandon kényszerült ismét visszahívni Európában értékesített palackjai egy részét, ugyanis kiderült, hogy azok között több alkalommal is találtak olyanokat, amelyeket „megbabráltak”, és halálos adagnyi folyékony MDMA-vel szennyeztek. Sajnos több palack elért a gyanútlan fogyasztókhoz is.



A nyugtalanító eseménysorozat még februárban kezdődött azzal, hogy nagyjából egy tucatnyi ember lett rosszul gyanús körülmények között Németországban és Hollandiában. A szakemberek az egyiküket, egy 52 éves üzletembert, sajnos már nem tudták megmenteni, írta meg a Food Safety News. A vizsgálat során aztán kiderült, hogy mindegyikük egy háromliteres - úgynevezett magnum - Moët & Chandon Ice Imperial palack társaságában ünnepelt.

Bár a hatóságok nem voltak biztosak abban, hogyan és kik babrálhatták meg az üvegeket, az hamar kiderült, hogy a gond nem a Moët Hennesy berkeiből ered: az üvegeket valaki kiürítette, majd megtöltötte a folyékony droggal, aztán egy másik dugóval lezárta, és így dobta piacra.

Az ecstasy egy pszichoaktív drog, amely leginkább az érzékelésre hat, emellett a használó gyakran érez kifejezett energikusságot és örömöt. Túlzásba vitt és/vagy hosszantartó használata azonban többek között alvás- és memóriazavart, hallucinációt és paranoiát okoz.

A vizsgálat során kiderült, hogy a szennyezett palackok ugyanabból a készletből származnak, így az adott kóddal - LAJ7QAB6780004 – bíró üvegeket a gyártó akkor visszahívta.



A nyomozás viszont folytatódott, és a történet júniusban sajnálatos módon egy újabb fejezettel bővült: kiderült ugyanis, hogy egy másik készlet is érintett, írta meg a The Brussels Times. Úgy tudni, hogy ebből az adagból (LAK5SAA6490005) is legalább egy palackot droggal töltöttek. Más források szerint nem is egy palackról van szó: mind boltokban, mind online webshopokban találtak a szennyezett „pezsgőkből”. A visszahívás ez alkalommal a Hollandiába, Németországba és Luxemburgba indított szállítmányokat érinti.

„A palackok érintése és/vagy az azokból történő fogyasztás életveszélyes. Már az is, ha az ujjunkat belemártva megkóstoljuk, komoly egészségügyi gondokat okozhat.

Az ecstasyval szennyezett pezsgő nem pezseg, az illata ánizsos, a színe pedig vöröses-barnás. Ha ilyennel találkozunk, azonnal értesítsük a rendőrséget”

– írja a Newsweek, az európai nonprofit Foodwatch leírására hivatkozva.

Egyes források szerint abban a palackban, amelytől Németországban egy férfi életét vesztette, mintegy ezerszer nagyobb volt az MDMA koncentráció, mint egy sima ecstasy tablettában. Arról nem tudni, hogy a drogszennyezés vajon érint-e más szállítmányokat is.



A jelen esettel többszörösen bebizonyosodott, hogy az elismert, nagy márkák sincsenek biztonságban a drogcsempészektől – mi is beszámoltunk például arról, hogy májusban a Nespresso svájci telephelyén bukkantak hatalmas fogásra a hatóságok, de korábban találtak már kábítószert borok, halak, kukoricapehely és fagyasztott hagymakarikák között is.


Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek