Az biztos, hogy gyerekkoromban Temesváron kóstoltam először. Addig mi ilyet nem ettünk. Elénk tett ómama egy öblös tálat. Az ecetes salátalé tetején olajos karikák csillogtak, alatta szárukkal fölfelé úsztak a barnára sült színes paprikák. Na, azóta nekem ez a saláták királya! Pedig nem is saláta…

Egyszer csak sok lesz körülötted minden. Az emlékek, a tárgyak, az emberek, a szavak. A hétfők, a keddek, a vasárnapok. Sok lesz a város, ahová valamikor törekedtél – mert itt történnek a dolgok –, és sejtelmed sem volt, hogy a dolgok mindenütt történnek, csak jobban kellene figyelned és lassabban járnod. Elhagytad a gyerekkor tájait, utcáit, el a szomszédokat, az ünnepeket, és akkor még nem tudtad, mit vesztettél. Azóta levedletted a ki tudja hanyadik kígyóbőrt, és talán tudod, merre tarts.

A kis présház mintha az álmainkból jött volna elő. Szurdokba vágott, elhagyott út vezetett hozzá, s a forrás hangja, ami télen is, nyáron is egyformán hűvös vizet ad. Öreg mandulafa borul föléje, közelében diófák és hatalmas cseresznyefa lombja tartja hűvösen a gyepet. Az első hajnalon a szőlőtőkék közt három őzet láttunk. Finom orrukat a szélbe tartották, aztán lassan leereszkedtek a forráshoz vezető vadcsapán. Akkor, azon az első napon már tudtuk, itt maradunk. Lassan rendezkedtünk be. Mennyi mindent oda lehet hagyni! És milyen kevés kell… Ágy, asztal, szék, vizespad, tűzhely… Tűzhely! Kint legyen, mondtam és a szőlősgazda bólintott. 

A diófa alatt, a kis emelkedő alján lyukat vájt a földbe, valami ereszdarabot illesztett hátra füstfogónak, kétoldalt alacsony téglafalat rakott, csak úgy illesztve, s a tetejére talált egy régi platnit. Sparhelten szolgálhatott, igazi háromkarikás. A kis tűzteret megraktam száraz venyigével, begyújtottam. Füstbe burkolóztunk. Aztán fellobogott a tűz és én felavattam a szurdok vidékének legvagányabb konyháját. S a legtökéletesebbet! Egy első osztályú hokedli volt a konyhapult, kis vödör víz a csap, a lábamnál kosárban a zöldségek. Minden kézre állt. Elsőnek paprikát sütöttem. Azt a temesvárit! A füst, a tüzes platni, a diófa zöld koronájának lehelete átlényegítette az ízeket.

A pincében tartottam a tálat vacsoráig. Akkor aztán nekiláttunk. A paprikák levét száruknál fogva csorgattuk a nyitott szánkba… hmm! Aztán hamm! Jött a rafinált erdélyi konyha balkáni ízekkel kevert zamatos elegye: az én saláta­lében úszó olajszirteket kerülgető sült paprikám. Ahogy most a fotó kedvéért a platnira raktam a paprikákat, eszembe jutott a szőlősgazda. Az első napok egyikén ott álltunk a szőlő legmagasabb pontján. Kakukk szólt, énekes rigó trillázott, odafénylett a Balaton. Hallgattunk. Nem lehet ezt birtokba venni, mondta csöndesen. Kölcsönkapni, talán. Kölcsönkapni, őrizni. Azt talán lehet. Rám nézett. Itt maradsz velem…?

Hozzávalók

6-8 db húsos, szabályos alakú, szép paprika, szárral, több színben: fehér, narancs, piros (kápia), nincs szabály, lehet több is, kevesebb nem érdemes, hamar elfogy (1 ember = 2 paprika).

A salátaléhez: almaecet, víz, csipet só, pici cukor, 2-3 evő­kanál olaj (napraforgót használok).

Így csinálom

A lényeg: élő tűzön kell sütni. A gázláng fölött platnin például – az is élő tűznek számít. A szárukkal kifelé teszem a paprikákat a sütőlemezre, hogy könnyen tudjam forgatni. Ez fontos: körben, minden oldala süljön, piruljon. Ne ijedj meg, ha megég, annál jobb az íze, s a héja szinte lecsúszik. A megsült, összelottyadt egyedeket (ilyenkor meglehetősen rondák) konyharuhával letakarom, s ha már nem tűzforró, elkezdem vetkőztetni. Közben egy szép tálban elkészítem a sa­látalét. A pucér paprikákat a tál fölött lógatva hosszában megvágom, hogy az ízes lé a tálba csurogjon. Aztán mindet elmerítem a salátalébe, csak a száruk lóg ki. Végül vékony sugárban ráöntöm az egészre az olajat. Jó, ha össze tud érni (1-2 óra elég) a hűtőben.

Játszhatsz

A sült paprika tejfölös fokhagymával – ínyenceknek való. A sütés hasonló, mint az előbb. A már csupasz sült paprikákat félreteszem és készítek egy mártást: olívaolajon megfuttatok 5-6 gerezd, karikákra vágott fokhagymát. Éppen csak! Tejföllel összekeverem, beleforgatom a félbevágott sült paprikákat. Lehet szeletelni is, én szeretem, ha kilóg a száruk. Hidegen is, melegen is fölséges köret. De reszelt sajttal bőven megszórva főétel is lehet!

Intelem

Vigyázz, ne önts sok olajat a salátalébe! Ha marad néhány paprika, tedd kisebb tálban a hűtőbe. A maradék lé? A maradék levet – megiszom. 

(Schäffer Erzsébet gasztronómiai írásait keresse havonta a Magyar Konyha nyomtatott lapszámaiban is!)