Nem mindenki tudja: a népszerű tévés egy ideje gasztroesemények népszerűsítésében is szerepet vállal. Szeret főzni, mindene a magyar konyha, a tészta, a jó kenyér és a jó kávé, de szívesen kipróbál egzotikus ételkülönlegességeket is. Till Attilával jóízűen lehet beszélgetni az evésről.

Kamillateát kortyolgat: csak nem fogyókúrázik?

De, most éppen igen.

Pedig nem úgy tűnik, mintha szüksége lenne rá.

Szenvedélyes a viszonyom az ételekhez. Mindkét szülőm főzött, gyerekkoromban két oldalról láttam a mintát, hogy az ember főz, és nyilvánvalóvá vált számomra, hogy én is főzni fogok. Kamaszként is sütögettem, csináltam ezt-azt – nem túl magas színvonalon, de mindig nagyon lelkesen. És szeretek enni is, márpedig ha az ember szeret enni – hacsak nincs valami őrületes mázlija az alkatával –, akkor elkezd hízni. Ez engem egy kicsit sem zavar, viszont képernyőn szereplő ember vagyok, és ilyenkor nem szeretem visszanézni magam, tehát ha forgatok, akkor igyekszem leadni a kilókat. (...)

A szocializmus éveiben a szülei miket főztek?

Azt a magyar konyhát vitték, amit mindenki: leves mindig volt, számomra is az az egyik legfontosabb fogás. Muszáj levest ennem, de hát a magyar embernek a leves alaptétel. A bablevestől kezdve a paradicsom- és zöldborsólevesen át a gulyásig minden volt. A második fogás: húst hússal, abból baj nem lehet alapon. Pörkölt, csirkepaprikás, sült tarja, stefániaszelet, fasírt, minden, ami a magyar szívnek kedves, az nálunk működött. Aztán jöttek a desszertek, anyám sütött is, és ott volt mindenféle a sima, egyszerű piskótáktól az "ó, hát csak összedobtam valamit" típusú sütitől egészen a Rákóczi-túrósig vagy az aranygaluskáig. Anyám kedvence a sajtos-tejfölös spagetti volt, nullaéves koromtól ettem én is, jó sok szalonnával, ezért erre be vagyok kódolva. Időnként kell ennem sajtos-tejfölös spagettit. Ugyanezt sajt nélkül, sült karajjal – a gyerekkori ízektől nem tudsz elszakadni."

A teljes interjút a Magyar Konyha Magazin októberi számában megtalálja!