A terroir jelenti a klíma, mikroklíma, a talaj geológiai adottságai mellett a dűlők fekvését, a szőlőfajtákat. De milyen bort ad a mészkő, a lösz, a bazalt, a homokkő, az andezit, vagy ezek keveréke? Sorozatunk a terroir titkaira keresi a választ.

Löszön és löszös kőzeteken kiváló szőlőtalaj keletkezik. A meleg lösztalaj elsőrendű vörösborokat teremhet. A lösz maga finomszemcsés, szélfútta üledék, amely a jégkorszak során képződött. Igen sok fajtáját ismerjük, például a kevésbé kötött homokos vályogot, a kötött vályogot, a kevés meszet tartalmazó, mocsári vagy átmosott löszt, futóhomokkal keveredett löszt stb. A lösz aktív mészben gazdag üledék, mésztartalma általában 20% körüli. Ezért is találunk nem erőteljes, sokkal inkább játékos és eleven savakat a számottevő mésztartalmú löszös talajok boraiban. Az aktív mésztartalom ugyanis segít a savak kiépítésében. A humuszos, homokkal kevert vályogos lösz igen jó szőlőtalaj:

ezen jellegzetesebb, testesebb, savban és színanyagban viszonylag gazdagabb, állóképesebb borokat kapunk,

mint a gyenge homoktalajokon. A meleg lösztalajon a vörösborok minősége rendszerint felülmúlja a fehérborokét.

Hazai löszkörkép

Hegyvidéki löszön teremnek az Ászár-Neszmélyi, a Pannonhalmi és Balatonmelléki (korábban Zalai) borvidékek borai. Ezeknek a tájaknak a borai tipikus „északi” borok, hiszen a Dunántúl északi–nyugati részének mérsékelten nedves-hűvös éghajlata kedvez az illatokban és aromákban gazdag, élénk, friss, jó savú, „karcsú” borok megszületésének. Jelentős különbség mutatkozik a Balatonmelléke egyes körzeteinek borai között, mivel szemben az északiakkal, a délen fekvő Muravidék borai testesebbek, alkoholosabbak, néha maradékcukor is van bennük, emlékeztetve ezzel a Muravidék szlovéniai részének boraira.

A szintén jórészt löszön termett Dél-balatoni borvidék gyümölcsös, illatokban, aromákban gazdag, könnyű, karcsú fehérborait karakteres, de nem bántó savak jellemzik. A vörösborok gyakran lágyak, közepes  tannintartalommal. A Tolnai és Szekszárdi borvidékek, amelyek földtani felépítésükben szinte azonosak, a mészben relatíve szegényebb, homokos lösz- és vályogtalajaik miatt szelídebb savtartalmú, néha lágy fehérborokat teremnek – emiatt a szekszárdi fehérborok soha nem érték el azt a közkedveltséget, mint a vörösek. A testes szekszárdi vörösborok magas savtartalmát – a hiányzó talajfeltételek ellenére – a termesztett kékszőlőfajták természetes csersavtartalma és a hosszú, héjon történő erjesztés biztosítja.

A Duna túlpartján, Hajós környékén szintén ennek a masszív lösztakarónak egy részét fedezzük fel a szőlőültetvényekben. Itt mások a domborzati viszonyok, jóval szelídebb minden, de a borok minősége jó esetben a szekszárdihoz mérhető.

Különbség lösz és lösz között

A nemzetközi színtéren olyan híres borok is teremnek lösztalajokon, mint a Kamptal szépséges rizlingjei vagy az egyesült államokbeli Walla Walla völgy borai.

Bárhol járjunk is, számít az, hogy a felső vagy éppen rétegesen elhelyezkedő löszrétegek mellett mi alkotja még a terroir-t.

Nem véletlen, hogy Vida Péterék Szekszárdon portfóliójuk viszonylag új tagjának a LÖSZ nevet adták. Pontosan a termőhelyi izgalmakat és fineszt szerették volna megmutatni. A bor eleven savai ékes bizonyítékai annak, hogy bizony a lösz nem unalmas. Kedves és szerethető, viszonylag könnyen érő, de jól érlelhető borokat ad.

Szekszárd dűlőit már évek óta kóstolgathatjuk a palackban, talán a legelsők között a Porkoláb-völgy, Hidaspetre, Görögszó, Iván-völgy, Bati kereszt, Bodzás, és persze a sajnálatos módon megcsonkított
és megkurtított Bakta boraiban. És ha valaki nem hinne abban, hogy ez a talaj is komoly különbségeket
rejt, kóstoljon össze egy Iván-völgyi, egy Görögszóból érkező és mondjuk egy Hidaspetre kékfrankost vagy cabernet franc-t.

A vörös agyag vagy éppen a mész nagyobb aránya megváltoztatja a borok karakterét. Ebbe a folyamatba természetesen a szőlőfajta is beleszól. A Görögszó borait mély tónusok jellemzik, a Hidaspetre rendszerint szép savakat és határozott gyümölcsösséget kínál, míg az Iván-völgy borai gyakran határozott krémes textúrát mutatnak. Ami a termelő számára nem játék, az a fogyasztók oldalán kifejezetten kellemes időtöltés. Ízlelőbimbóink, szenzorikus érzékszerveink pallérozására is kitűnő gyakorlat egy efféle összehasonlítás.