Az egyik kedvenc szakácskönyvem jó tíz évvel ezelőtt íródott, a címe Három jó dolog a tányéron. Szerzője Hugh Fearnley-Whittingstall, akit legtöbben a River Cottage-brand atyjaként ismerünk. Ennek a kötetnek az alapvetése, hogy három, egymáshoz jól illő hozzávalóra alapozza receptjeit, ezzel pedig egyszerű, közérthető és többnyire viszonylag gyorsan elkészülő, mégis harmonikus kreációkat hoz létre.

Ahogy a könyv bevezetőjében írja: „Három jó dolog ihletett elrendezése ki nem hunyó fénnyel képes elárasztani a legszerényebb alapanyagokat is, a konyhaművészet magasabb szintjére emelve őket, hogy együtt valami olyasmit alkossanak, ami nagyszerűbb, mint a részek összessége.” A jó szakácskönyv pedig nem csak finom ételek gyűjteménye, szép ételfotók sora. Meggyőződésem, hogy a jó szakácskönyv időről időre a kezünkben landol, mert maradt egy kis édeskrumpli, egy kis sült csirke, megfonnyadt káposzta, szikkadt kenyér és kell az ötlet, az ihlet, hogy mit is kezdjünk vele.

A Három jó dolog a tányéron című könyvben ugyanakkor gyakorta tipikusan angol fogások, illetve az ottani éghajlatra jellemző zöldségek szerepelnek. Csak néhány példa: édeskömény, narancs, vízitorma; articsóka, tojás, kapribogyó; fácán, bacon, aszalt szilva; tönkölybúza, fogoly, aszalt körte. Ezekhez nem olyan könnyű kapcsolódni egy átlagos magyar konyhának. Ellenben

van rengeteg olyan összeállítás, ami abszolút beleillik a nálunk is ismert, elérhető és kedvelt alapanyagok felhasználási gyakorlatába: cékla, mozzarella, balzsamecet; uborka, alma, joghurt; máj, hagyma, krumplipüré.

Ezek kipróbálásakor valóban megvalósult, amit a szerző állít, miszerint ha jól párosítjuk a hozzávalókat, az egyszerűségből nagyszerűség lesz.

Az elmúlt években rengeteg időt töltöttem el a konyhában, sok mindent kipróbáltam, sok mindent megkóstoltam. Tapasztalatom szerint a „jót evéshez” nincs szükség különleges alapanyagokra, sőt sokféle alapanyagra sem. A bonyolult receptek csak kimerítenek és káoszt eredményeznek a konyhában. A kulcs a harmónia és az egyszerűség. A málna és a csokoládé párosa akkor is csodás lesz, ha csokis-málnás muffint sütünk, meg akkor is, ha a csokoládéfagylaltra egy kis málnavelőt kanalazunk. A spárga és a sajt sütőben is sütve is fantasztikus, de ha leturmixolva főtt tésztához adjuk, akkor is mennyei.

Amikor a könyvesboltban anno megláttam a kötetből épített kisebbfajta tornyot, szinte mágikusan vonzott magához, és azonnal tudtam, hogy hiába sorakozik vagy 2-3 tucatnyi szakácskönyv és annál jóval több gasztromagazin már az otthoni polcokon, szükségem van rá. És az idő igazolta is, hogy jó döntésnek bizonyult, mert nem csak hogy gyakran forgatom, gyakorta meg is ihlet. De nem feltétlenül az alapanyagok kiválasztásában, inkább a szemléletben. Hiszen a főzés sokszor kényszer, mert etetni kell, de mennyivel nagyobb öröm alkotni, kísérletezni, és egy pici pluszt hozzáadva valami izgalmasat feltálalni a családnak.
Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy az én konyhámban is egyre több kedvenc harmonikus hármas születik. Könnyű, nyári fogások, nincs velük sok munka, látványosak, és ami legfőbb, jó ízűek és variálhatók.

Répa, kesudió, mustár

Nemrégiben piknikre készülve valami olyan kencén törtem a fejem, ami bírja a meleget. Nem esik szét, nem savanyodik meg túl gyorsan. És nem mellesleg volt néhány szál sárgarépa a hűtőben, ami szinte már könyörgött, hogy készüljön végre belőle valami. Annyira jól sikerült, hogy a barátnők azonnal kérték a receptet, a gyerekek meg azóta követelik, hogy készítsem el újra.
Hozzávalók 4 személyre:

• 10 dkg natúr kesudió
• 40 dkg sárgarépa (kb. 3 duci szál)
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 púpos evőkanál magos mustár
• 1 teáskanál dijoni mustár
• só, bors, petrezselyem, olívaolaj
  
  

Megpucoltam, felaprítottam a sárgarépát, meglocsoltam olívaolajjal, majd sózva, fóliával lefedve 30-40 percet sütöttem 200 fokos sütőben, utána még egy kicsit légkeverésre is átkapcsoltam, hogy legyenek pirult részek is benne.

Közben beáztattam a kesudiót annyi vízbe, amennyi bőven ellepi, egy részét úgyis fel fogja szívni. Aztán tettem-vettem, s mikor elkészült és lehűlt kicsit a répa, késes aprítóba tettem. A kesut is ráborítottam a vízzel együtt, alaposan megborsoztam, sóztam, rádobtam egy fokhagymagerezdet, és hozzáadtam még tetemes mennyiségű magos mustárt. És egy kevés dijonit is. Krémesre turmixoltam, tálba rendeztem, a tetejét friss petrezselyemmel szórtam meg, locsoltam rá egy kis olajat. Mindenféle kenyérrel működött, ráadásul állati eredetű alapanyag sincs benne, tehát anélkül, hogy ez kimondott cél lett volna, vegán is. Hígabb állagúra keverve zöldséges mártogatósnak is kiváló. Az édeskés sárgarépa ízét a magos mustár remekül felélénkíti.

A répa édesburgonyával, sütőtökkel is helyettesíthető, a kesu helyett pedig krémsajt is bevethető, de az fontos, hogy ne sajnáljuk se a mustárt, se a frissen őrölt borsot, attól lesz szikrázóan pikáns.

Kápia, paradicsom, feta

Nem túlzás, hogy kedvenc nyári krémlevesünk a sültpaprikából készül lé, jól behűtve. Ebben a változatban némi paradicsom és sajt gazdagítja.

Hozzávalók 4 személyre:

• 1 kg kápia paprika
• 4-5 szem paradicsom
• 1 evőkanál sűrített paradicsom
• 1 fej vöröshagyma
• 10 dkg feta sajt
• olívaolaj
  
  

A paprikákat egészben is süthetnénk, de én inkább kicsumázom, hogy ne legyen benne mag. Beleteszem a tepsibe a paradicsomokat is, és lefóliázva 200 fokon sütöm egy órát. Aztán ott felejtem még legalább egy órára, legutóbb egy éjszakára sikerült. Levéve a fóliát annyira hagyom lehűlni, hogy kézzel megfoghassam, ha minden jól megy, szinte ledobja magáról a héjakat. 4-5 húsosabb, feszesebb darabot félreteszek, ezeket apró kockákra vágom levesbetétnek. A paradicsomok héját is lehúzom, próbálom a magokat is eltávolítani, amennyire lehet. A paprikával, valamint a tepsiben maradt lével együtt félreteszem.

A felaprított hagymát kevés olajon megdinsztelem, rádobom a sűrített paradicsomot, kicsit lepirítom, és mehet is rá a paprika és a paradicsom. Felöntöm a sült paprika levével és adok hozzá egy kis vizet is, körülbelül 1-2 decit (akinek van kéznél húsleves vagy zöldségalaplé, bátran használhatja). Aztán leturmixolom, visszadobom bele az apró paprika-kockákat és hűtőbe teszem.

Tálaláskor fetával szórom, olívaolajjal meglocsolom. Ha akad némi napraforgó, vagy tökmag, megszórom azzal is. Aztán csak csendben kanalazzuk és örülünk, hogy nyár van és meleg, minket meg ilyen finomság hűsít. Paradicsom nélkül is működik. Levesbetétnek pirított kolbászmorzsa vagy sonkachips is fergeteges hozzá.

Kalács, barack, tejföl

A barackot kivéve, ezek maradék hozzávalók voltak, amikor először készítettem. Fél pohár tejföl a hűtőben, és némi szikkadt kalácsmaradék várta jobb sorsát. A nyári reggel volt az ihletadó, ki kellett élvezni minden pillanatát. Utólag úgy érzem, elég jól sikerült, mert igen elégedett pillantásokat és tisztára törölt tányérokat kaptam cserébe.

Hozzávalók 1 személyre:

• 2 szelet kalács
• egy darabka sótlan vaj, kb 2-3 dkg
• 1 barack
• 1 evőkanál cukor
• 2 evőkanál tejföl vagy zsíros joghurt
• teáskanálnyi méz
  
  

A vajat felolvasztom egy serpenyőben, és a kalácsokat lassú tűzön, mindkét oldalukon megpirítom benne. Közben egy másik serpenyőbe szórom a cukrot, egy evőkanál vizet adok hozzá, majd amikor felolvadt a cukor beleteszem a felezett, kimagozott barackot vágott felével lefelé. Addig sütögetem, amíg egy kis aranybarna színt kap, majd megfordítom, hogy a másik fele is kapjon némi hőt. Ha nagyon sűrű a karamell, kis citromlével vagy vízzel hígítom, nehogy megégjen. Közben a tejfölben elkeverem a mézet. És jöhet is a tálalás: alulra a kalácsszeletek, rá a barack, végül a tejföl. Ha maradt kis karamell a serpenyőben, rácsorgatom azt is. Kis tört dió mélyíti az ízeket. Az egész körülbelül annyi időt vett igénybe, mint megfőzni egy zabkását. Kalács helyett készíthetünk hozzá gofrit is, vagy édes bundás kenyeret. A friss barack helyét lassan elfoglalhatják a szilvák, vagy éppen a savanykás őszi almák, tejföl helyett pedig ne féljünk bármilyen natúr joghurtot használni.