Major Levente natúr borász a Mátrából, aki megszállottan szereti a sört, földrajztanár és iskolaigazgató, úgy néz ki, mint egy svéd hörgős metálzenekar frontembere, közben pedig a ferencesek nevelték Esztergomban.

Miért pont Abasár?

Itt születtem és itt is nőttem fel, majd innen kerültem Esztergomba a hittanoktatóm, Géza atya javaslatára, aki gyerekkoromban nagy hatással volt rám. Ő mondta, hogy van egy gimnázium Esztergomban, ami még ellenáll az újításoknak. Ridegtartás iszonyú kemény napirenddel, nem szépített. És így is lett, be volt osztva a napunk, néha még ma is ehhez nyúlok vissza, ha azt érzem, hogy kezdenek kicsúszni a kezem közül a dolgok. Innen mentem egyetemre, terület- és településfejlesztő szakirányon diplomáztam mint geográfus, de megcsináltam végül a földrajztanár szakot is.

Hogyan jött ehhez a borászkodás?

A szőlő kacskaringós úton érkezett meg az életembe. Esztergomban a gimnáziumban szombatonként néha nem kettő, hanem három óra kimenőt kaptunk, ennyi idő alatt kellett kamaszosan jól érezni magunkat, úgy, hogy mire visszaérünk, lehetőleg már ki is józanodjunk. Ez a sör és a szörnyű kevertek, jobb esetben a gyomorkeserűk időszaka volt. Akkor raktam össze fejben, hogy én amúgy Abasáron lakom, ami borvidéki település.

Ebből mi következett?

Az, hogy apámmal borkészítésbe kezdtünk az érettségi után. Nagyon megszerettem a dolgot, talán azért is, mert egészen iható borokat sikerült pohárba töltenünk. Így jött az ötlet, hogy beiratkozzam Gyöngyösön egy OKJ-féle borászképzésre, amiről azonnal le is beszéltek. Azt mondta az ügyintéző: „Ember, magának már van egy diplomája, ne itt bohóckodjon, menjen el a Corvinusra a szakmérnöki képzésre!” El is végeztem, csak az államvizsgám hiányzik.

Ebből hogy következik az, hogy az abasári iskola igazgatója lett?

Korábban egy budapesti gimnáziumban tanítottam, majd elgondolkodtam, hogy megpályázom a pozíciót. Végre nem kellene ingáznom, ráadásul itt van a szőlőm, az igazgatói állás pedig kötetlen munkaidővel jár, hittem naivan, ami nyilván nincs így.

Borászként melyik úton indult el?

Gyöngyösön szereztem egy mesterszakos agrármérnöki diplomát, és valahol a képzés alatt kattant be, hogy a nagyipari út nem oké. Egyre kevesebb kézben koncentrálódnak a földek, a vidéket pedig mindenki otthagyja. Nagy álmom, hogy fiatal srácokkal, két-három állandó emberrel dolgozzak a szőlőben.

Hiszem ugyanis, hogy egy 15-20 hektáros birtoknak el kell tartania négy családot.

A napszám a vidék rákfenéje! Tudod, ki akar ma a szőlőben dolgozni? Senki! A napi bejelentősdivel ez rabszolgamunka, Ózdról jönnek a brigádok metszeni, holott soha nem láttak szőlőt életükben.

Miért pont a natúr bor mellett tette le a voksát?

– Az emberek többségénél vannak mérföldkövek, olyan borok, amik „beütnek”, emlékszünk rájuk, amíg élünk. Nekem sokáig nem volt ilyen, aztán egyszer csak jött egy bor, ami mindent megváltoztatott, hatással volt az életemre, és nem volt benne kén. Azt kérdeztem magamtól, ez meg mi? Hogyhogy nincs benne kén? Így indultam el én is ezen az úton. 2016-tól organikusan műveljük a szőlőt. Akkor még azt gondoltam, nem kell papír, de 2018 óta tanúsítványunk is van arról, hogy bioművelésű a szőlőnk. Innen jött az egész, megtalálni a ciklikusságot, figyelni az élet körforgását a szőlőben.

Lehet, hogy másnak csúnya a szőlőm, mert hagyom elszaporodni a helyi gyomflórát

– persze erről már van saját tapasztalat is, hogy nem mindegy, milyen gyomokat –, de nekem meg az a csúnya, amikor a szőlősorok között nem látsz semmit, maximum füvet. Az olyan szőlőtáblákban nincs élet, az egy biológiai értelemben vett sivatag. Szóval lehet, hogy más csúnyának látja, de például 2021-ben nekem kizárólag a kékfrankost kellett egyszer lefújnom narancsolajjal, a többi szőlőmet egyszer sem permeteztem. A növény immunrendszere is megerősödött, ugyanakkor szerencsém volt az évjárattal is.

Ciklikusságot emleget, az élet körforgását. Biodinamikus módon műveli a szőlőt?

Még nem. Rudolf Steiner, a biodinamikus gazdálkodás atyja nyilván forog a sírjában, amikor a neten megrendelik a gazdák a preparátumot, úgyhogy ha én ebbe belevágok, akkor azt rendesen akarom csinálni. Saját preparátummal, környékbeli trágyával, olyan állatoktól, amelyeknek a tartásába is belelátok.

Nem azt hajszolom, hogy feltöltsem a tehénszarvfotót az Instára!

2018-ban egyébként nagy felbuzdulásomban kitaláltam, hogy nekem nincs szükségem gépekre. Azt hiszem, ez is része volt a rousseau-i „vissza a természetbe” iránynak, de rá kellett jönnöm, hogy a 11 fokos pincében az összes szőlő lábbal taposása nem is olyan romantikus. Valószínűleg be kell szereznem egy bogyózót, és szükség van a pincében a szintkülönbséget áthidaló kis teherliftre is, mert a derekam nem bírja a több száz karton bor mozgatását.

Kik veszik a borait?

Az lenne az igazi, ha a natúr bor, amit termelek, nem hagyná el a megyét. Ettől még nagyon messze vagyunk! Gyöngyösön nem tudják megvenni a boromat, a natúr bor mint kategória és az ár is probléma lehet, szemben a tőlünk nyugatabbra vagy északabbra fekvő országokkal, például Skandináviával.

(Fotó: MTÜ - Mátrai Borvidék)

A natúr borok simán elfogynak ott a Michelin-csillagos éttermekben, de persze itthon nem nagyon kapnak forgalomba hozatali engedélyt. Talán most megváltozik valami, az új bortörvénybe már bekerült a natúr bor. Persze ez csak az első lépés.

A borhibák kérdése. Ki dönti el, hogy mi a borhiba? Ha a piac szereti a boromat, akkor el tudom adni, ha nem, akkor jelzi, hogy ez nem jó. Értem én, hogy ez egy szakma, de talán elkezdett recsegni a keretrendszer. Mögöttem nincs állami pénz, én a bőrömet viszem a vásárra, és ha valamiről a piac eldönti, hogy kell neki, akkor arra nekem ne mondja valaki azt, hogy hibás! Azt mondhatja, hogy neki nem ízlik, az egészen más dió. Nem is kell, hogy megvegye többé. Majd jön más. Mi, a natúr boros közösség egy része, már elértünk oda, hogy folyamatosan emelni tudtuk az árakat. Ennyibe kerül és kész. És az emberek megkóstolják, rendelnek, visszajönnek és újra kérnek, ha van, mert hamar elfogy.

A közösségekben és a társadalmi felelősségvállalásban hiszek. Iskolaigazgatóként azt látom, hogy a gyerekek egyetlen menekülési útvonala a telefon, abba zárkóznak be. Ez az új antidepresszáns, ahol névtelenül ki lehet adni minden frusztrációt, és ez veszi át a közösség szerepét is, ha hagyjuk. Nem nagy dolog, de nálam például nincsen óra előtti kötelező vigyázzba állás, megpróbálok minden gyerekhez odamenni, a szemébe nézek, kezet fogok vele, megkérdezem, milyen a napja. Elképesztően hálásak ezért a négy másodpercért, mert ez csak róluk szól. A közösségeket apróságokkal kell újraszervezni, úgyhogy rászoktattuk a gyerekeket, hogy járjanak biciklivel suliba. Talán ha jó élményeket kapnak, akkor az egyetem után páran visszajönnek Abasárra, és ők lesznek azok, akik megveszik a boraimat. Ma itt kezdődik a közösségépítés. Az nem volt normális, hogy Abasáron, egy faluban, reggel dugó van az általános iskola előtt!

Villámkérdés: kénezett vagy kénmentes?

A 2018-as évjárattól teljesen kénmentes. Ha ként kell adnom a borhoz, ott már baj van, és a nevem alatt az nem is kerülhet forgalomba!

Tényleg itt van eltemetve Aba Sámuel?

Nem bizonyított tény. De az biztos, hogy ekkora templomot nem építettek akárhová. Most újra vannak ásatások a faluban, a gyerekekkel figyeljük, hol tartanak. Miért volt három temploma a középkorban egy poros falunak, kérdem én? Jó lenne a gyerekekben tudatosítani, hogy Abasár egykor olyan királyi központ volt, mint Székesfehérvár vagy Esztergom.

Azt rebesgetik, hogy szuahéli nyelven is beszél…

Dehogy beszélek! Bár van belőle alapfokú nyelvvizsgám.

Mondana valamit szuahéliül?

Pombe. Vagyis sör. A borra talán nincs is szavuk. Az abasári olaszrizlingre pedig biztos, hogy nincsen.