A molnárkalács egy édes ostya, lakodalmak, családi összejövetelek, jeles ünnepek édessége, amit legfőképpen Magyarország északi-keleti részén ismernek. De miért hívunk egy ostyát kalácsnak?

Borsodnádasd Borsod-Ababúj-Zemplén megye északi részén, a Hódos-patak völgyében elterülő néhány ezer fős település. Hogy innen indult a hagyománya vagy sem, az biztos, hogy a város fejlődéséhez szorosan hozzátartozik a molnárkalács. „Ágyában dohányzott borsodbányai lakásán Haris Márton vájár. Miután végigszívta cigarettáját, lámpát oltott, falnak fordult és elaludt” – így szól Örkény István egypercese, és lám, a Borsodnádasd észak-keleti részén fekvő Borsodbánya bányásza máris a magyar irodalom része lett.
A 19. század első harmadában megnyíló, kiváló minőségű barnaszenet termelő bányák létrejötte jelentette az áttörést a település fejlődésében, sőt ez hosszú távon meghatározta a városka jövőjét.

De hogyan kapcsolódik ez egy süteményhez? A bányászat fellendülésével 1865-ben kezdett el működni a Nádasdi Vashengergyár (Vaslemezgyár), a nádasdi lemez pedig országosan ismert lett. És ez vezet minket a molnárkalács nevű, leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elterjedt süteményhez (ami egyébként se nem kalács, se nem tészta), hiszen a gyárból érkeztek aztán a sütőformák.

LITURGIKUS SZIMBÓLUMOK

„Településünk élő népszokása a molnárkalács ostya sütése. A sült tészta eredete, formája, készítési módja alapján általánosságban a római katolikus liturgia kellékeként használt ostyával rokon” – írta Sági Tibor helytörténész.

A magyar ostya szó a latin hostiából eredeztethető, amely engesztelő áldozatot jelent. A katolikus szertartásokról ismert hajszálvékony ostyát már a középkorban sütővasnak használt formákban sütötték. Eredetileg holland sütemény lehetett, Magyarországon kívül Ausztriában, Németországban, Franciaországban is elterjedt.

A molnárkalács alapanyaga liszt, só és víz, de gyakran dúsították zsírral, vajjal, tejjel, tojással, cukorral, tejföllel, alkalmanként különböző ízesítőanyagokkal (dió, mák, sajt). Alapvetően azonban egy olcsó, minden háztartásban megtalálható alapanyagokból készült végtelenül egyszerű sütemény.

A különlegességét a sütési technológiája és a tésztára sült motívumok adják.

A sütést kerek (14-21 cm átmérőjű), egyedi mintákkal díszített, ollószerűen nyitható, 5-7 kg súlyú sütővassal végzik – Borsodnádasdon pedig kézenfekvő volt az ilyen sütőeszközök készítése. Ezek gyakran akár családonként, házanként, településenként is más és más mintát, szöveget hordoznak, de sokat változtak az idők során.

A legősibb díszítőelemek liturgikus szimbólumok voltak, de a szerelem, házasság jelképeivel, sőt, címerekkel, vagy településekre jellemző egyéb motívumokkal is díszíthetik. A borsodnádasdi molnárkalács-ütővasakon a legnépszerűbb rajzok a környező növény- (tulipán, nefelejcs, margaréta, rózsa, napraforgó, pipacs, vadrózsa, hóvirág, búzavirág, fenyő, tölgy, bükk) és állatvilágot (kígyó, kacsa, ló, juh, madár) mutatják be. Az ipartörténet jelképei (szerszámok, gyárépület, közlekedési eszközök) mellett a készíttetők nagy gondot fordítottak nevük, településük és a készítés időpontjának rögzítésére is a sütővasukon.  

GÜRDÖS TÉSZTA

Magyarországon valószínűleg a nagyobb kolostorokból terjedt el a sütés módja, de amíg az egyházi célokra kizárólag vízből és lisztből készítették, a mindennapos étkezéshez már sóval, cukorral vagy mézzel ízesítették.

A köznyelvből gyorsan kikopott az ostya szó, sokáig csak a szentmisék részeként használták, a mise és az áldozás kellékét hívták így.

A népi nyelvben már kalácsként szerepelt, nagy valószínűséggel azért, mert falun szinte minden sült tésztafélét kalácsnak hívtak. A hetvenes évek végén már üzemi szinten is elkezdték gyártani a molnárkalácsot és visszatért az ostya elnevezés is.

Helyenként, zömmel Heves megyében a gürdös tészta elnevezés is előfordul, aminek eredete nem tisztázott, de valószínű, hogy tájszóként terjedt el itt. Az 1964-es Heves megyei Népújságban például így említik egy lakodalom apropóján: „A havannai szivarra hasonlító gürdös tésztát minden vendégnek adnak, de mézzel már csak a vőlegény és a menyasszony száját kenik be. Ez utóbbi szokás az ősi vogul magyar bálványáldozat késői változata. A gürdös tészta meg havannai szivarra hasonlít, ezt két mintás sütőlapát között, vékony palacsintatésztából parázson sütik.

A sütőt előre melegítik és egy szalonnadarabkával minden tizedik tésztánál megkenik a sütő mindkét oldalát. A tésztasütő asszony ügyes, gyors mozdulattal, az oldalára kötött szalvétán szivar alakúra sodorja a vékonyra sült gürdös tésztát.”

Létezik egy gürdös sütemény nevű változata is, amelyhez nem kevert, hanem gyúrt tésztát készítenek. Ezt fémből készült sütőformára tekerik (mint egy kürtőskalácsot, sőt, mint az olasz cannolit), bő olajban világosra sütik, végül habos krémmel töltik.

NEM CSAK ÜNNEPEKRE

Fáradtságos, kemény munka ezekkel a forró sütőformákkal egyenként sütni a kalácsokat, de a viszonylag olcsó alapanyagok miatt – és mivel a kész sütemény sokáig elállt minőségi romlás nélkül – igen népszerű volt a régióban. A múltban a sütést különböző alkalmakhoz kötötték: karácsony, Luca-nap, fonó, nagyböjt, lagzi, gyermekágyas meglátogatása.

A molnárkalácsot sohasem főfogásként, hanem más, laktató étel után fogyasztották. 

A tésztáját lehet ízesíteni fűszerekkel, lehet sós és édes is, viszont a nádasdi molnárkalács sütése ma már gépi úton történik. Ehhez a híg tésztát egy adagolóval a forma aljára töltik, lezárják a felső részével, így sütik sorban a kalácsokat. A kész molnárkalácsok lefóliázva vagy díszes dobozban kaphatók, de már nem szokás szigorúan családi összejövetelekhez, ünnepekhez kötni a fogyasztásukat.

A recepttel otthon is érdemes próbálkozni, de mindenképpen lapos ostyasütőt keressenek hozzá (a sajtos tallérhoz való méhkaptáros pont a molnárkalács lényegét veszi el): így lesz könnyű, leheletvékony, roppanós, és mivel ma már nem kell a parázs mellett állni a sütéséhez, gyorsan elkészül. És amilyen egyszerű, mégis különleges, ugyanilyen gyorsan el is fogy.

MOLNÁRKALÁCS

Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 20 g olvasztott vaj 
- kb. 4 dl tej
- 1 db citrom héja
- 1 tk vaníliakivonat vagy vaníliás cukor

Elkészítése:
A hozzávalókból a palacsintatésztánál kicsit hígabb masszát keverünk, legalább fél órát pihentetjük.
A tésztát ízesíthetjük fűszerekkel, például fahéjjal, vaníliával, citromhéjjal, de sósan is készíthetjük.
A nyeles sütőformát parázson vagy sütőben felhevítjük, minden tizedik tésztánál zsírral kikenjük (hagyományosan egy szalonnadarabbal). Beleöntünk egy kis adag tésztát, majd a formát összezárva kevesebb, mint fél percig sütjük. A forró tallérokat konyharuhára csúsztatjuk, sütés után szivar alakúra is sodorhatjuk.