Nehéz megmondani, vajon a vendégek vagy a vendéglátók várják-e jobban az éttermek nyitását, de az szinte biztosra vehető, hogy a hétvégén országszerte benépesülnek a teraszok, kerthelyiségek. Szétnéztünk, ki mivel készül a nagy visszatérésre.
Macskajajos nyitány
"Az őszi hütte mintájára egy bulival indulunk, amit jó lenne aztán hetente egyszer-kétszer megismételni" – mesél a Vendéglő a Kisbíróhoz terveiről Bíró Lajos és az ötletgazda, Reményik Áron. ![]()
A Macskajaj névre keresztelt menüben kapros cigánykáposzta, kakasból és marhából vegyesen készült cigánypörkölt, szilvás gombóc és halászlé szerepel – utóbbi a vendég előtt készül, paksi-bajai-mohácsi módon, vagyis nem passzírozva, természetesen hozzájuk illő italkínálattal. Az április 24-i nyitás miatt a bulira a szombati mellett vasárnap este is be lehet nevezni – szigorúan fél 10-ig. ![]()
A visszatérésre a budai vendéglőben egyszerűbb ételekkel, méreteiben szolid étlappal készülnek, de persze a „kisbírós” klasszikusok mindenképpen megtalálhatóak lesznek.
Bíró Lajos szerint most nagy roham várható a kiéhezett vendégek részéről, de 1-2 hónap múlva már jobban körvonalazódik, hogy milyenek lesznek az idei irányok a hazai vendéglátásban.
Mindenesetre az étterem a télen elindította delikátesz boltját is a Dániel téren. Itt jellemző ételeik (tépett kacsahús, májas pástétom) mellett körözött, sült cékla, sajtok, felvágottak, saját recept alapján készülő szalámi, kolbász, abált szalonna, valamint Wolf András pékárui kaphatóak folyamatosan. ![]()
Klasszikusok és saláták
A Remizben is izgatottan várják a nyitás pillanatát, addig viszont takarítanak és alaposan fertőtlenítenek. A vendégek fogadására kidolgozott járványügyi protokollt már két hete gyakorolja a személyzet, és bár már csaknem mindenki megkapta az oltást, továbbra is tartják magukat a szigorú előírásokhoz – mondja Meződi Alice, az étterem vezetője. ![]()
A lezárások idején az étterem házhozszállítással olyan ételeket készített, amelyek dobozból kicsomagolva sem veszítenek állagukból. Ezek többségében a magyar konyha klasszikusai voltak, csirkepaprikástól pörköltön át a töltött káposztáig, amelyek továbbra is elérhetőek a kínálatban. Most azonban az étlapra visszakerülnek azok a fogások, amelyek az elmúlt hónapokban a szállítás miatti minőségromlás következtében háttérbe szorultak, vagyis a saláták.
Az egészséges táplálkozás jegyében ezekből igen széles választékot kínálnak a halak és húsok mellé, friss pisztránggal és tanyasi csirkével egyaránt készülnek.
![]()
A különleges fogások később jönnek, most a megszokott ízekre koncentrálnak, de nagyon várják az idén kicsit megkéső spárgaszezont és az újkrumplit. Addig is, a Remiztől elvárt fogások mind megtalálhatóak lesznek az étlapon, ami hetente bővül majd a szezonális és a frissen beszerezhető, jó minőségű alapanyagok függvényében.
Zárás alatt nyitás
Már önmagában az is különlegesség, hogy megnyithat az újpesti Patinás Klub Étterem és Kávéház – mondja Bántó Károly tulajdonos. A legendás múltú Külvárosi Kávéház ugyanis három évig zárva tartott, és amikor felkészültek az indulásra, kétszer is közbeszólt a járvány.
Tavaly decemberben léptek az elviteles a piacra, amikorra már nagyon sokan választották ezt menekülési útvonalnak. A vendégeknek volt miből válogatni, és kimazsolázták a legolcsóbbat. A Patinás viszont megtanulta a leckét, hogy milyen is egy erős versenyhelyzetben működni. Érdekes volt szembesülniük a vendég-mentalitással: szisztematikusan végignézték a fellelhető kínálatot, aztán ad hoc módon választották a legszimpatikusabb ételt.![]()
Az előzetes érdeklődés alapján bizakodó lehet a tulajdonos, lesz vendég a valóban patinás, az angol pubok világát idéző házban. Már több esküvői foglalásuk van, és a Külváros Kávéház korábbi vendégei közül is sokan érdeklődnek.
Az étlapjuk végleges, de fokozatosan tervezik a nyitást: a teraszon egyelőre nem kínálnak reggelit, csak ebédet és vacsorát.
Az italkínálat a beszállítási nehézségek miatt szűkebb lesz, mint tervezték, mert nem minden, előzetesen tervezett tétel érhető el ma a nagykereskedések kínálatában. Újdonság, hogy Halász Krisztiánnal olyan fiatal séf került a konyhára, aki Széll Tamás mellett dolgozott a Hold utcai piacon és a Stand 25-ben.
Az elviteles időszaknak van szerencsés hozadéka is a Patinás számára: elfogadták a kínálatát, értékelték. Ismertek lettek, és kialakulóban van egy induló vendégkör, holott egy étel-elviteles papírzacskóból éppen a lényeg, az éttermi élmény marad ki.
Létszámlimit, teljes étlap
Szerencsések vagyunk, mert a város egyik legszebb parkjában, az egyik legnagyobb terasszal várhatjuk a nyitást – szögezi le Erdős Ákos, a Larus Étterem és Rendezvényközpont tulajdonosa. ![]()
Az elmúlt hónapokban a Larus csapata nem csak az étlapot, de a teljes arculatot is újragondolta, az étterem belső dizájnját pedig az arculathoz igazították. Szeretnének a nagyközönség számára elérhető, színvonalas hangulatot és ételeket kínálni, hiszen ahogy nyitó szlogenjük is hangsúlyozza, van mit bepótolniuk!
A nyitást azonban óvatosan tervezik:
egyelőre a 90 fős teraszra csak 30 fős foglalást vesznek fel. Ennek biztonsági okai vannak, és szeretnék kicsit “bejáratni” magukat, de szerencsére nagyon nagy az érdeklődés.
Az étlapon viszont olyan fogások szerepelnek, mint a paprikás csirke gyoza tejföl habbal, a whiskeys kacsamáj brüleé vadkörte lekvárral vagy a tonkatsu (japán rántott marharostélyos) sült gyökérzöldségekkel körítve. ![]()
A korlátozást azonban csak a létszámban húzták meg, teljes étlappal és új menüvel várják a vendégeket. A személyzet nem sokat változott, hiszen a törzsgárdát sikerült megtartaniuk, de sajnos a Larus is veszített néhány kollégát, akik helyére a napokban érkeztek új emberek.
Hőgombák és újdonságok
A Vakvarjú-csoport négy, nagy teraszos helye nyílik meg a hétvégén: a Buda, az Újlipótváros, a Csónakház és a Kopaszi-gáton a Beach.
Bár a pontos dátumot csak most tudtuk meg, régóta készültünk erre, a tavaszi étlap is már hetekkel ezelőtt összeállt – mondta el Semsei Rudolf, az étteremcsalád tulajdonosa. A Kopaszi-gát kivételével az elmúlt hónapokban mindenhol volt házhozszállítás, így a jó idő beköszöntével a konyhák már két hete átálltak a könnyebb, tavaszi ételekre, amiket azóta alaposan be is gyakorolt a stáb.
Az éttermeket is felkészítették: a vendégeket teljes fertőtlenítő takarítás után várják, de mindent megtesznek azért, hogy az óvintézkedések ellenére is barátságos, hangulatos étteremben fogadják az érkezőket.
Mivel a hétvégi időjárás nem lesz túl kellemes, mindenhol hőgombákkal és plédekkel készülnek, az asztalokat szellősebben fogják elhelyezni.
A tavalyi tavasz-nyári étlap ételeinek majdnem felét új, izgalmasabb és természetesen az évszak kedvelt ízeit felvonultató fogások váltották fel. A VakVarjúk évente két alkalommal váltanak étlapot, emellett pedig háromhetente változó chefajánlattal várják a vendégeket, amin előétel, leves mellett három-négy főétel és két desszert szerepel.![]()
Amíg teljesen ki nem nyithatnak, addig a házhoz szállítás is működik, ezt követően újra visszatérnek ahhoz, amihez a legjobban értenek: széles mosollyal és nagy örömmel személyesen, éttermeikben várják a vendégeket.
Ugyanakkor a csoport több belvárosi egysége továbbra is zárva tart, a belvárosi turisták visszatéréséig nem is tervezik ezeket újra megnyitni.![]()
A hétvégén már kóstolható többek közt szürkeharcsa-tepertő sült paprikás zakuszkával, marinált hagymával, gazpacho málnasorbet-val és bazsalikomos hagymatésztával, lazacsteak mentás kölessel, karfiolkuszkusszal és citromkrémmel, de a vegánokra is gondolva most debütálnak a csicseriborsó-tempurában sült zöldségek római köményes zellerpürével, coral curry-szósszal.
Reggelitől nemzetközi konyháig
A csopaki Szomszéd Kertje megnyitása óta tervezünk reggelit, amit most végre meg is tudunk valósítani: eleinte hétvégén, főszezonban viszont már minden nap all day breakfast-et kínálunk, minőségi kézműves termékekkel – mondja Tóth Attila, az étterem tulajdonos-séfje. ![]()
A koncepció Attila gyermekkori balatoni emlékeit – a falusi házban gazdagon megterített asztalt és a körülötte nyüzsgő családot – vegyíti a modern, szállodai büféasztalos reggelivel. A kínálatban szerepel többek közt joghurt granolával, mézkülönlegességek, lekvárok, vajak, péksütemények, saját recept szerinti házi parasztmáj és sztifolder, mortadella, füstölt sonka, sajtok. Ezek azonban nem külön asztalt kapnak, hanem – épp ahogy egy tapas-bárban szokás – folyamatosan érkeznek a vendégek elé, miközben
a felszolgálótól kávé és pezsgő kérhető.
Minderre külön vendégteret is létrehoznak, elkülönítve az étterem többi részétől. És szintén az elmúlt hónapok fejlesztése a Falu Deli, a saját termékekkel megpakolt delikátbolt, amelynek webshopja a télen készült el, de mostantól immár fizikai valójában is elérhető. ![]()
Az étterem kínálata alapjaiban nem változik. Idén a naponta változó menüben mindig lesz házi étel, comfort food és a Szomszéd Kertje ikonikus fogásai (ceviche, kijevi csirke, resztelt máj, stb.), és a világgasztronómia jellegzetes ételei is megjelennek. Immár saját konyhakertben teremnek a fűszerek és a chili, amiből hamarosan új „signature” ételt kísérleteznek ki, csirkére hangolva. ![]()
A tavalyi szezonhoz képest a felszolgáló személyzet nem változott, a konyhán viszont új csapat dolgozik. Csopakra igazolt séfként Kovács Levente a Zóna, a Szabadság Bisztró és a Mokka korábbi executive séfje, Kaszás Gergő és Bagdi Mátyás a Dobrumba egykori szakácsai, és nekik köszönhetően a főszezonban immár heti hét napon át várják a vendégeket.
Miskolcról Debrecenbe, Encsen keresztül
Nálunk a legnagyobb újdonság az, hogy várhatóan jövő héten nyílik a Pizza Kávé Világbéke debreceni egysége, de Miskolcon a hétvégén már a teraszon ülhetnek a vendégek - tudtuk meg Dudás Szabolcstól.
Az encsi Anyukám Mondta nyitása sokkal inkább időjárás-függő, mert kerthelyiség híján az udvaron tudnak megteríteni, ám esőben ez nem kivitelezhető, ezért inkább megvárják a benti fogyasztást is lehetővé tévő rendeletet. Itt a tervek szerint egy szűkebb, a kedvenc fogásokra fókuszáló étlappal indulnak, ami folyamatosan bővül és megjelenik majd a szezonális/napi ételeket kínáló tábla. ![]()
Debrecenben a miskolcihoz hasonló választékot találnak majd a vendégek pizzákból, reggeliből, tapasokból, salátákból és mezzékből, de a későbbiekben szeretnének a helyi alapanyagokra és Hortobágy közelségére építve új fogásokat is kínálni. Ugyanakkor
gondolva a városban tanuló külföldi diákok erős bázisára, a nemzetközi konyha is megjelenik majd.
Az itteni nyitás motorjai a miskolci csapat tagjai, akik most szó szerint átköltöztek, helyükre pedig új személyzetet toboroztak.
Az Anyukám Mondta éttermeiben egyébként szerencsére tavaly tavasz óta meg tudták tartani a személyzetet, csak a szülési szabadságra ment kolléganőket kellett pótolni. ![]()
Dudás Szabolcs mindenesetre azt javasolja az érdeklődőknek, hogy foglalás előtt nézzék meg az éttermek Facebook-oldalait, ahol folyamatosan tájékoztatást adnak a nyitás idejéről és feltételeiről.