Van, és a jövőben lesz is olyan nyári idő, amikor a tűzhely bekapcsolása nem opció. Odakint perzsel a közel 40 fok, bent pedig vagy tudunk hűteni vagy nem, de plusz hőt biztosan nem akarunk termelni a főzéssel. A család éhes, de nehezet senki sem kíván. Szerencsére a salátákon és szendvicseken túl is van élet a konyhában hőségriadó idején. Az egyik jolly joker, amit ilyenkor nagyon könnyen elkészíthetünk, egy a húsleves és a gazpacho között félúton található leves, ami igazán könnyű és felfrissülést jelent a kitikkadt ízlelőbimbóknak.

Talán emlékeznek Pedro Almodóvar 1988-as, díjesővel, többek között a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjjal jutalmazott mozijára, a címe Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén. A történetben az asszonyi szívek összetöréséért természetesen egy csélcsap férfi a felelős, de van a filmben egy ikonikus jelenet, amelyben a különböző cselekményszálak összegabalyodása miatt sokan összegyűlnek a főszereplő nő lakásában és magas falú üvegpohárból meg széles peremű csészéből gazpachót kortyolgatnak, és gyanakodva méregetik egymást. Közben többen elálmosodnak és valaki megkérdezi, mi van a gazpachóban? A nő titokzatosan sorolni kezdi: paradicsom, uborka, zöldpaprika, hagyma, egy gerezd fokhagyma, só, pár csepp olaj, ecet, köménymag és víz. Azt mondja, az arányokat kell eltalálni. Az altatót persze kihagyja a felsorolásból.

Pár évvel ezelőtt én magam is elkészítettem, igaz, altató nélkül, de valamiért nem lett kedvenc, pedig becsületesen lehámoztam a paradicsomok héját is.

Frissítő volt, mégis idegen, szokatlan, a nyers hagyma illóolajai, az olíva és az ecet elnyomta a paradicsom édeskés ízét.

Talán nem találtam el az arányokat, ahogy a nő hangsúlyozta a filmben.  

A spanyolok nemzeti étele, olyan, mint nekünk a lecsó. Számos verziója van, a fenti felsorolásban nincs benne például a kenyér, noha sokan arra esküsznek, hogy az igazi gazpachóból nem maradhat ki a kenyér. És bár sok más nemzet tipikus és népszerű étele meg tudta hódítani a magyar ízlést, a gazpacho valahogy nem került be a mindennapi főzés körforgásába. Legalábbis nem nagyon hallom, hogy az ismerősem ezt készítenék, miközben a curryk, rizottók vagy az olasz tészták ott vannak a hétköznapi asztalokon.
Ami viszont igazán népszerű nálunk ebben a forró nyárban, azt talán nem is lehet gazpachónak nevezni, hiszen ránézésre inkább húsleves, bár csak növényi alkotóelemei vannak. Legfőbb összetevője némi türelem, mert dolgozni ugyan nem kell vele sokat, várni rá viszont igen, legalább 2-3 órát.

Hozzávalók a léhez 4 személyre:
Levesalap:

• 1 kg lédús, édes paradicsom
• 0.5 kg görögdinnye
  

Levesbetétnek:

• negyed sárgadinnye
• 2-3 szelet görögdinnye
• 10-15 dkg málna
• 20 dkg koktélparadicsom (legjobb, ha színes)
• pirított napraforgó- és/vagy tökmag
• málnaecet
• olívaolaj
• só, bors
• egy marék friss bazsalikomlevél

Reggeli után hamarjában felaprítom a paradicsomot, a dinnyének kiszedegetem a magjait, felkockázom és leturmixolom. Nem kell hosszan pépesíteni, néhány másodperc éppen elég. Előveszek egy magas falú tálat vagy edényt, teszek rá egy szűrőt, aztán kibélelem egy vékony konyharuhával, textilpelenkával, vagy sűrűbb szövésű gézzel, amit előzőleg jó alaposan benedvesítettem. Ez azért fontos, hogy az anyag ne szívja magába a gyümölcsök levét. Én legutóbb sajnos elfelejtettem, és utólag vizeztem be a lelógó textilcsücsköket, emiatt kicsit kevesebb lé lett a végeredmény.

Beleöntöm a szűrőbe turmixolt levet és legalább 1-2 órát hagyom csöpögni a hűtőben, de akár egész éjszakát is maradhat. A türelmetlenebb verzióban, ha hagytam ülepedni egy órát, óvatosan megemelem az anyag négy sarkát, ilyenkor újra jobban csepereg a lé, ami ha ügyesen csináltuk, aranysárga és éppen olyan átlátszó, mint egy jól sikerült húsleves. Picit később,

óvatosan batyut formálva az anyagból, enyhe nyomást kifejtve az ujjainkkal, meg is lehet nyomni, hogy gyorsabban folyjon.

Persze ha igazán kristálytiszta levet szeretnénk, legjobb békén hagyni, de mivel annyira finom ez a vegyes dinnye-és paradicsomvíz, én szeretem addig préselni, amíg lehet, és nem bánom, ha egy-egy csepp gyümölcsvelő is lesz benne.

Ha kinyertük az összes levet a paradicsomból és a dinnyéből, gyakorlatilag készen is van az alaplevünk, már csak belevalókkal kell foglalkozni. Tetszőleges formájú, falatnyi darabokra vágom a dinnyéket, magokat kiszedem, és elrendezem őket a tányérokon. A koktélparadicsomoknak leszedem a héját. Ehhez vagy bevágom az aljukat és pár másodpercre forró vízbe teszem őket, vagy konyhai sárkánnyal megpörkölöm a héjukat.

Mindkét módszerrel könnyen leszedhető a paradicsom vékony héja. Ha nagyobb szemű a paradicsom, kettévágom, kimagozom, egyébként mehet egészben a tányérba. Utána csinosan elrendezem a málnaszemeket is, rászórom a csíkokra vágott bazsalikomot. Ebből nem lehet túl sokat tenni rá, egyszerűen annyira feldobja, megfrissíti az ízeket, hogy szinte bármennyit elbírna. Meglocsolom a gyümölcsöket ecettel, óvatosan, ízlés szerint. Meg is borsozom, megszórom a magokkal. Ezután felöntöm a lével, amit egy-két tekerés sóval megszórok még, végül pedig rálocsolom az olajat is.

Persze ezeket mindenki megteheti a maga tányérjával is, de kétségtelen, hogy az olíva teszi fel az i-re a pontot. Nem csak ízében kerekíti le, de megadja a levesnek szükséges zsiradékot is. A puha gyümölcsök mellett jó ráharapni a ropogós magokra, a málna, dinnye, paradicsom hármasa pedig olyan üde harmóniában van egymással, hogy megkockáztatom, nincs ennél jobb kánikulai étel. Nem gyümölcsleves, mert sós, nem is gazpacho, mert darabos, de nem is a megszokott húsleves, hiszen nyers. Azért is szeretem nagyon, mert nem egy zöldségturmix,

nincs benne a nyers hagyma tolakodó aromája, amit én ugyan szeretek, de a gyerekeim már kevésbé.

Jól behűtve olyan, mintha levest és desszertet ennénk egyszerre, pedig kicsit sem édes. Igazi felüdülés a melegben.