Cikkek

Szöveg és kép: Zirig Árpád

2020. november 19.

Az idei karácsony nem a megszokott lesz: a koronavírus miatt kevesebbet kajtatunk boltokba, aki teheti, inkább megrendeli a kiválasztott tárgyakat. Hála az égnek, a könyvesboltok nagy része az interneten is kiszolgálja a vevőket, így egy szép könyv 2020-ban duplán is szerencsés ajándék – akár magunknak is.

Számos kiadó erre a szezonra időzíti a legtöbb újdonságot – ezek közül egyik kedvencük a BOOOK által kiadott gyűjtemény, amely a TV Paprikáról, a Tortaszalonból, vagy csak az isteni flódnijáról ismert Raj Ráchel frissen megjelent, 71 receptet bemutató könyve.

Végel Dániel képei kiemelkedőek, az ételeken túl meleg tónusokkal mutatják be a családanyát, a szakembert, az otthoni pillanatok szépségeit. Az Életem a konyhában hét részből áll – a hazai zsidó hagyományokra épül, de megcsillan benne a magyar konyha éppúgy, mint a nemzetközi ízek legjobbjai.

Ünnepi ételek, az édesanyai hagyományok, csábító fogások, gyerekekkel főzhető ételek, könnyű csajos vacsorák, gyorsan elkészíthető receptek és otthoni kísérletezések adják a tematikát. A nagy kedvencünk, Ráchel flódnija ugyan nincs benne, de

a múlt és a jelen közötti finom konyhai vibrálás így is remekül használható receptgyűjteménnyé teszi.


Kiadó: BOOOK
Ára: 5090 Ft

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek