Hírek

Orbán Szilvia

2020. június 30.

autosetterem , trend , retro

Egyre többen látnak fantáziát a régi élmény újraélesztésében.

Az ötvenes évekről szóló amerikai filmek jellegzetes helyszínei voltak azok a dinerek, ahol a kor kamaszai bandákba verődve ütötték el az időt, és ahová a környék apraja-nagyja szívesen járt, ha egyszerű, de ízletes ételekre vágyott. A pin-up stílusban sminkelt, copfos, bő szoknyás lányok, és a bőrkabátos fiúk sokszor nem is bent ültek le; a rendelést inkább eleve az autókhoz kérték.

A lehúzott ablakokra akasztott tálcákról falatozó emberek az akkori gasztrokorszak meghatározó képévé váltak világszerte.

Bár néhány hely még őrzi a fenti hagyományokat, de a jelenség az évtizedek múlásával lassan kikopott a mindennapokból, s a klasszikus értelemben vett autós éttermek helyét kifőzdék, gyorséttermek és bisztrók vették át. Az autós mozik – ahol szintén lehetett gyorsételeket venni – még tartották magukat egy ideig, de az igények és az életmód változásával aztán ezek is sorra dobták be a törölközőt.

Néhány hónappal ezelőtt még senki nem gondolta volna, most azonban mégis úgy tűnik, hogy az egykor szebb napokat látott autós éttermek csillaga újra felragyoghat, írja a FoodAndWine. A koronavírus-járvány ugyanis radikális változásokat idézett elő a gasztroágazatban, s bár a korlátozásokat egyre több helyen oldják fel szerte a világon, a szakértők úgy vélik, hogy az újranyitásokat övező szigorú szabályozások – a higiéniai előírások, a létszámbeli limit – még mindig sokakat tántorítanak el attól, hogy étterembe menjenek. Elhamarkodni sem érdemes az újranyitást persze, hiszen számos példa mutatja, hogy például az Egyesült Államokban újra megugrott a megbetegedések száma ott, ahol enyhítettek a korlátozásokon.

A potenciális vendégek egyrészt bizonytalanok, másrészt viszont szívesen mozdulnának ki végre otthonaikból – azonban a lehető legbiztonságosabb körülmények között. Erre pedig épp a fent említett, régimódi, amerikai vendéglátási forma újraélesztése lehet az egyik működőképes megoldás.


A világjárványt követő biztonsági intézkedések bevezetése után néhány újranyitó étterem úgy próbálta visszacsalogatni a vendégeket, hogy a rendelkezésükre álló parkolóhelyeken autósmozit nyitott.

Ezzel egy időben egyre több szakmabeli kezdte felismerni az úgynevezett carhop rendszerben rejlő lehetőségeket –

ilyenkor ugyanis a vendég nem hagyja el saját járműve biztonságát, ott adja le rendelését,

és az elkészült ételt a felszolgáló kiviszi az autóhoz – hiszen az tökéletesen passzol a jelenlegi helyzethez.


Egy új tanulmány szerint a március közepétől tartó időszakban az amerikaiak kedvenc gyorséttermi lánca épp a Sonic Drive-In lett, illetve azok az éttermek, amelyek szintén az ötvenes évek népszerű kiszolgálási módjára tértek át.

„Az elmúlt hetek alatt azt figyeltem meg, hogy az emberek bejönnek, rendelnek tőlünk, aztán fogják a rendelést, és beülnek a parkolóban várakozó autójukba, majd ott fogyasztják el az ételeket”

– mesélte az NBC New Yorknak a Brownstone Pancake Factory tulajdonosa, Bobby Bournias. „Szóval, gondoltam, ha már így van, akkor miért nem csináljuk igazi old-school stílusban?”

Egy másik helyen, Pennsylvaniában, a Happy Day’s Bistro tulajdonosa is hasonlóan vélekedett. A szokásos elviteli és házhozszállítási rendszer nem igazán váltotta be a reményeket, így döntöttek ők is az autós étterem koncepciója mellett.

„Így a hagyományos értelemben kiszolgáljuk a vendéget, aki friss, forró ételt kap. Mindent ugyanúgy csinálunk, azt kivéve, hogy a vásárló mindvégig a saját autójában marad” – magyarázta a tulaj, Mohamed Mo Maaty.

„Az elvitellel az a legnagyobb baj, hogy az étel teljesen kihűl, mire a vendég otthonába érkezik. Itt, a parkolónkban viszont teljes szervizt nyújthatunk – akár módosíthatunk is a rendeléseken, s ha elfogyott valami, vagy utólag jött meg a kedve valamihez, a vendég azt is könnyen elintézheti.”

Az ismét egyre több helyen felbukkanó autósmozik mellett is gyakran üzemelnek újra autós éttermek. Van olyan hely, amely boros párosításokkal is feldobta a szolgáltatást, de az egyik legeredetibb ötlet talán a Potbelly’s nevéhez fűződik, akik májusban teszt jelleggel bevezették  az úgynevezett „Alone Time spotokat”, vagyis kifejezetten a fáradt szülők számára nyitottak olyan parkolóhelyeket, ahol azok rég áhított nyugalomban és csendben ehették meg végre a szendvicseiket.

„Ha a kísérlet sikeres lesz, megfontoljuk újabb helyek megnyitását is – ezúttal azoknak a tiniknek szeretnénk kedvezni, akiknek elegük van már abból, hogy a saját szüleiket kell nézniük TikTokozás közben” – áll a Potbelly’s által kiadott közleményben.


Kapcsolódó cikkek