Cikkek

Gellért Gábor

2023. január 27.

A Szellem a fazékból szombati adásában a Bocuse d’Or szakácsversenyen harmadik helyezett magyar csapat tagjait mutatja be Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője, a versenyzők pedig el is mesélik a Lyon-i kalandjaikat.

Néhány kedvcsináló részlet következik. Ezek egy része helyet kapott a műsorban, a többi – bár ugyanolyan fontos gondolat – időhiány miatt kimaradt a Szellem a fazékból e heti adásából.


Dalnoki Bence, séf

„Nagyon nehéz elmagyaráznom, hogy ez tulajdonképpen micsoda. Nem tudják megérteni azok, akik nem álltak még egy ilyen boxban, azután, hogy hónapokig kínos aprólékossággal begyakoroltak valamit, hogy az milyen érzés. Mondok egy példát. Van egy stencilfóliám, amellyel készült a halnak a felszíne. Ezzel a fekete csíkokat idézem elő rajta. Ez egy randomizált, meglyukasztgatott fólia. Ebbe kenem bele a fekete halkrémet. Megvoltak az utak, hogy merre húzom a fóliát, hogy ne görbüljön, ne gyűrődjön, szép legyen a hal felülete. Ezt a mozdulatot addig gyakorlom és változtatom, amíg nem lesz tökéletes. Csak a tökéletes fogadható el.

Minden egyes fázisnak, alapanyagnak, egyedi eszköznek megvannak a sarkalatos pontjai, amelyre odafigyelek. Az előkészítő napok erről szólnak, megpróbáljuk a pályát minél jobban felkészíteni, egyedi eszközöket készíteni. Rengeteg egyedi eszköz készül, amely segíti, hogy tökéletesen dolgozzunk. Ezek egy részét designerek készítették nekünk, de nagy részét már én készítem. Beleástam magam a 3D nyomtatás világába, nagyon sok eszközt már én nyomtattam magunknak.

Mindig azt mondom, hogy legalább akkora barkácsműhely a Bocuse d’Or, meg MacGyverkedés, mint amekkora főzés.”


Nyikos Patrik, commis

„Én azt gondolom, hogy ha valaki csinál valamit, akkor azt szeresse, és soha ne elégedjen meg 70-80 százalékkal, mindig 110 százalékon pörögjön. Így állok a szakmámhoz én is. Azt, hogy mit csinál a commis, nehéz elmagyarázni. Mindent, amire feladatot kap. A versenynek vannak bizonyos elemei, amit csak a versenyző készíthet el, amúgy a csapat dönti el, hogy ki melyik részét készíti el az ételnek. Mi például igazából sosem tudjuk, hogy a másik mit csinál akkor, abban az időpillanatban. Soha nem végeztük egymás dolgát. Ezt csak Széll Tamás, a coach tudja pontosan, és mondja nekünk folyamatosan.”


Dalnoki Bence, séf

„Igazából minden időnk másodpercekre be van osztva. De valami mindig történik. Ezúttal például a tojás tréfált meg bennünket. Az alapanyagokat a versenyre a hivatalos beszállítóktól kapjuk. A halat, a sütőtököt, a tojást, a Szt. Jakab kagyló. A francia tojás nagyon furcsán viselkedett. Ilyen mindenre fel vagyunk készülve, kivéve a tojás. A tojás, az tojás, gondoltuk. Erre a sült tojásunk 18 perc helyett 35 perc alatt készült el olyanra, amilyenre szerettük volna. Gyorsan át kellett gondolnunk néhány dolgot, akadt néhány izzadtságcsepp a homlokunkon.”


Nyikos Patrik, commis

„Egyszer én is szeretnék majd versenyezni. Szeretném átélni a felelősségnek ezt a szintjét is. Nem kicsinylem le most sem a szerepem, és van is saját érmem. De a szobrot Bence viszi haza. Az eredeti ott lesz a Stand étteremben, de ilyenkor készül egy másolat is, és ez Bence vitrinjébe kerül. Egyébként Bence is commis-ként kezdte, megvan az esélyem, és megpróbálok élni vele.”

Ha lemaradt a műsorról, az adást a Mediaklikken meghallgathatja.


Fotók: Magyar Bocuse d'Or Akadémia, Fekete Antonio 

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek