A Magyar Konyha 45 évvel ezelőtt interjúvolta meg Papp Lacit, háromszoros olimpiai bajnok bokszolónkat, a Magyar Ökölvívó Válogatott szövetségi kapitányát. A sorozat címe az volt: édesanyám főztje. Az ő írása egyedi címet kapott: A muter főztje.

Bármilyen furcsa, én már gyerekkoromban szerettem a spenótot. Jó fokhagymásan csinálta a muter, fasírtot vagy sült húst adott mellé. Csodálkozott a többi srác, mert ők meg nem ették volna. Sőt, a kelkáposzta-főzeléket is szerettem, a gulyáslevesről nem is beszélve. Édesanyám házmester volt Angyalföldön, a Fóti úton. Eleget kínlódott, hogy eltartson bennünket.

A muter erdélyi származású, Rugonfalván született, onnan hozta az érdekes ízeket. Ő meg nagyanyától tanulta, aki ma is él, 101 éves. Ha meglátogatom, ma is süt nekem kürtőskalácsot, ezt mindig nagyon tudta, sehol olyan finomat nem ettem. A muter sokszor panaszkodott, hogy Pesten nincsenek olyan fűszerek, amilyeneket Erdélyben megszokott. Ők maguk szedték erdőn-mezőn, termelték a kertben. Évtizedekig gyűjtötték neki a kint maradt testvérei — kilencen voltak összesen —, és ha jött valaki, elhozta. Egy-egy ilyen szállítmány után nagyobb volt a „forgalom” a konyhában. Sajnos, nem, tudom már annak a fűszernek a nevét, ami nagyon hasonlított a szegfűszegre, és a világ legjobb süteményei készültek vele.

Babsaláta

Körülbelül háromcentis babból készült, én olyat nem is láttam máshol, csak a muter kertjében. Négy személyre harminc dekát főzött sóval, babérlevéllel, és amikor már csak tíz perc volt a teljes puhulásig, beletett két fej összevágott hagymát, utánadobott egy csipet bazsalikomot. A víz éppen annyi volt, amennyiben megfőtt, nem szabad leönteni belőle. Amikor kihűlt, belereszelte egy nagy fekete retek felét, az egészet megecetezte, megcukrozta. Sült hús mellé ettük, de én bizony szívesen belefaltam akkor is, ha nem volt hozzá semmi. A muter ezt sose adta főtt húshoz, főtt krinolinhoz, azt mondta, nem illik hozzá. Ennek még az volt az érdekessége, hogy dacára a hagymának, babnak, ehették az epések is, a muter olyan jól összehozta a rostokat meg a főzési időt, nem ártott meg.

Gombás káposzta

Az meg úgy készült, hogy egy darab, tán 20 deka füstölt szalonnát megsütött, kiszedte a töpörtyűjét, két fej összevágott hagymát megfonnyasztott a zsíron, rátett másfél kiló savanyú káposztát, borsot, babérlevelet. Két birsalmát megtisztított, és hajszál vékonyra beleszelte. 

Nagy lábosban tette fel, mert ekkor került bele a szép nagy csülök és a fél kilónyi oldalas, amiről letisztította a zsírt, nem szerette a muter a zsírosat. Amikor már csak húsz perc volt hátra a főzésből, az egészbe belevágott 30 deka gombát. De legjobban azt szerette, ha volt szárított gombája és azt tehetett bele. Azt tartotta, az aszalt gombának van ideje, hogy összeérjenek az aromái. 

Libaaprólékból készült húsleves

Olcsó kaja volt, de fölséges. Sok zöldséggel csinálta, és amit sehol nem láttam, zöldbabot is tett bele, egészben. Amikor elkészült, tálra tette az aprólékot, körülrakta zöldséggel, olyan gusztusos volt, az ízéről nem is beszélve, hogy a halottak is föltámadtak tőle. 

A világ bármelyik csücskéből jöttem is haza, mentünk a muterhez, mindig főtt étellel várt. Hiába nőttem meg, a gyereke maradtam, akinek a kedvencét kell főzni, ha hosszú útról megjön. Nyáron rántott csirkével, uborkasalátával, télen csülkös bablevessel, lángossal. A lángos az egyetlen, amit a feleségem nem tudott ellesni, azt hitte, van idő még... Kelt lángos és finom fánkok... Elég, ha leírom, itt látom magam előtt a tálat barnapiros fánkheggyel, hófehér cukorral rajta. Tudják, hogy van az. Az ember bejárhatja a világot. Főzhet neki a földkerekség legjobb szakácsa, a muter ízei az igaziak. 

Fotók: Fortepan