Petőfi emlékév van, hiszen 200 éve – január elsején – született Petőfi Sándor. Most aztán feltehetik az étlapra a vendéglősök a Petőfi-rostélyost, megtanulhatják a túrós tészta készítésmódját, készülhet ecetes-olajos éticsiga, töltött tojás, paprikás csirke, szóval minden amit a költő állítólag szeretett. A szombat délelőtti „Szellem a fazékból” műsorában ezúttal Petőfi gasztroportréját rajzolja meg Vinkó József, a Magyar Konyha Magazin főszerkesztője.

Az igazságot alighanem Egressy Gábor színművész fogalmazta meg: „Petőfi igen kevés étkű volt. Levest, húst evett csupán, a többi ételt alig ízlelte. De a töpörtyűs pogácsa kedves eledele volt, amit a nagymama kiváló ízléssel tudott készíteni. Ily alkalommal tovább is elidőzött az asztalnál. Petőfi amúgy nagy humorista volt, s felvillámozott kedve gyakran derítette föl a társaságot”.

Ha sokat olvasunk Petőfiről, hamar kirajzolódik a költő személyisége. Egyenes ember, aki – fiatalságának tulajdoníthatóan – kérlelhetetlen volt, ha elvekről esett szó. Bátor és nagy szívű, szenvedélyes, kalandos, humoros ember hírében állt. Olyan, akire figyelni kellett, ha ő is úgy akarta. 

Teleki Sándor gróf (lásd fent a képen), Petőfi barátja 1880-ban az alábbiakat mesélte. A történet mind Petőfi humorára, mind szenvedélyességére bizonyítékul szolgál.

„Legyen szabad itt egy gyermekies csínyt elmesélnem, amely Petőfit rendkívül mulattatta. Én rendesen Bogdán kereskedőhöz szálltam, kinek öccse Csausz a város polgármestere és országgyűlési követe volt, egy igen derék, művelt ember, szintén ott étkezett. Bogdán úr nagyon falánk volt, s különösen a kövér főtt marhahúst szerette.

Midőn az asztalnál felszolgálták a főtt marhahúst, mindig irigy szemekkel nézte, ha valaki a kövér falatokat kiszedte előle. 

Történt, hogy egy kirándulás alkalmával, leszálltunk Csausz Bogdán háza előtt lovainkról; a szíves háziasszony ebédre marasztott, de nem volt időnk; végre sok marasztalgatás után abban egyeztünk meg, hogy megesszük a konyhán, a tálalóasztalon, a marhahúst, friss zöld hagymával. 

Úgy lőn. Bogdán úr az ebédnél várta kedvenc ételét; kirakta maga elé a zöld hagymát, felhasogatta és sót hintett tányérjára. A várt étel azonban kimaradt; a levesről átugrottak a vastagételre. Lőn nagy bámulás és investigatio, végre kisült, hogy a gróf, a poéta és a komédiás megették. 

Nagy harc, csetepaté és házi jelenet következett; a polgármester fölkelt, otthagyta az asztalt s az asszony sírt. Visszajövet újra fölnéztünk Csauszékhoz; a szegény jó asszony könnyes szemekkel panaszolta el a nagy tragédiát. 

Petőfi, szokásos indulatosságával, meg akarta támadni a gyöngédtelen, veszekedő férjet; én ünnepélyesen ki akartam nyilvánítani, hogy házuk küszöbét többé át nem lépem s a zsidó átok szerint: nőjjön azon fű! 

Haraynak több esze volt, s azt mondá: 

— Nem kell bántani, észre sem kell venni a dolgot. Én, ahányszor idejövünk, mindig kilopom a marhahúst a fazékból. 

Beleegyeztünk. Onnantól megvesztegettük a szakácsnőt, mindenféle taktikát, stratégiát és praktikát elkövettünk, s napokon át nem volt Csausz Bogdán asztalán kedvenc étele: a marhahús. Végre megszántuk, bocsánatot kérettünk vele nejétől, öccsétől és helyreállítottuk a ház nyugalmát. 

E gyermekies csíny végtelenül mulattatta Petőfit, órákig elbeszéltünk róla.”

Még több anekdota Vinkó József tolmácsolásában a Szellem a fazékból című műsorban, mely 2023. január 14-én 9.30-tól hallgattható meg a Kossuth Rádióban.

Lemaradt az adásról? A Mediaklikken bármikor meghallgathatja!