Ízek, emlékfoszlányok, régvolt karácsonyok, szilveszterek. Csillogás, olykor szerény, máskor ételektől roskadozó asztal, meghittség. Ezekből mind jutott kedvenceinknek, akik a Magyar Konyha kérésére a lap fennállásának 45 éve alatt felidézték saját ünnepeiket. Ezúttal 1986-ba repülünk vissza a képzelet szárnyán, amikor Tolnay Klári a saját karácsonyait idézte fel lapunknak.

"Az emberben óhatatlanul is felgyűlik e század bizonytalansága – egyedüli kapaszkodónk a gyermekkorunk, karácsonyaink. Ezért is érdemes megidézni a kúriát Mohorán, az otthonomat. A két embert, aki valódi melegséget, igazi biztonságot épített körénk. Égig érőnek tetszett a karácsonyfa, gyönyörűséges díszeivel, a gyertyákkal, csillagszórókkal – ágai közül az erdő hangjait hallottuk suttogni.

Bátyuskámmal hetekkel az ünnep előtt a mélytengeri kutatók gondosságával fésültük át a lakás minden zegét-zugát, és mindig megtaláltuk az ajándékokat. De a fa alatt szemtelenül eljátszottuk a meglepettet. A csomagokat addig nem bonthattunk fel, amíg valamit nem produkáltunk. Én buzgón zongoráztam a Für Elise-t, a bátyuskuám verset mondott, majd pimasz pofácskával átvettük az ajándékokat. Mímeltük a meglepetést, mégis maradéktalanul boldogok voltunk.

A karácsonyi ételekre alig emlékszem. Rémlik a halkocsonya, a töltött káposzta, a bejgli, amit „évekig” kellett ennünk, mert addig nem kaptunk a finom tortákból, amíg el nem fogyott valamennyi a bejgliből. Anyám és apám okosan megkívánta, hogy mi is készítsünk karácsonyi meglepetést. Én vakulásig hímeztem azt a szalvétát, amiről azt hittem, anyám nem tud. A bátyám lombfűrésszel vágott ki képkereteket, dobozokat. Kár, hogy a mai gyerekeknek fogalmuk sincs az ilyen munkálatok értékéről.

Karácsony éjszakáján szabad volt fennmaradnunk – szinte lábujjhegyen lépkedtünk a behavazott falu utcáin. Népviseletbe öltözött, Bibliát ölelő parasztok, csizmás-kucsmás bácsik, rokolyás nénik kendőbe bugyolálva igyekeztek a jéghideg estén a templomba, máig őrzöm ezt a képet, gyönyörű látvány volt!

Színésznő koromban a férjem nagy házat vitt. Az anyósom gondoskodott mindenről, a lányom mellett nörsz volt. Szobalányok, szakácsnék szorgoskodtak körülöttünk, nekem csak az ajándékokat kellett megvásárolnom. És mégis, alig emlékszem ezekre a karácsonyokra.

Ahogy múlnak az évek, egyre zsugorodnak a fenyőfáim, már csak gallyakat teszek egy vázába, mellette melegít a gyertya lángja. Semmiféle különleges ételt nem készítek. Ha az ember egyedül él, másként ünnepel. Most már szeretek inkább arra gondolni, mit is hozott a keresztényeknek ez a nap, ki született ezen az éjszakán, és – bár nem szól hozzám senki – nem vagyok egyedül."

Borítókép: MTI, antik képeslap: Zempléni Múzeum