Cikkek

Kitzinger Szonja Fotó: Kulcsár Patrícia

2023. október 18.

Vannak az erős nők, akik nem értenek a földhöz, aztán egyszer csak ott találják magukat egy birtokon, a földet túrva. Scarlett O’Hara az Elfújta a szélben gyapotot termelt, Karen Blixen a Távol Afrikától című filmben kávéültetvénnyel bajlódott, de van mai példánk is. Nagy Szilvia közgazdász az olasz csizma sarkában egy öthektáros olajligetet igyekszik termőre bírni.


Törekvései nem vallottak kudarcot, hiszen férje ­támogatásával palackba töltötte élete első olívaolaját. Nagy Szilvia korábban is mutatott érdeklődést a ­kézműves termékek iránt: a ­közgazdászból lett hobbikertész portékája az üvegbe zárt pepperoncinokrém, cime di rapa (olasz brokkoliféle) olajban eltéve, orechiette tészta, sőt gin is, méghozzá a helyi Il Peperoncino di Torre Santa ­Susanna paprikából. Áruit nem kommersz üzletek polcain értékesíti, hanem webshopjában és saját agrobisztrójában, amelyet augusztusban nyitott Oriában, Brindisi tartományban. Azonban nem csak ehhez ért. A cikkünkben szép lassan felbukkanó három ingatlan – a családi ház, a vidéki kúria és a bisztró – felújítási és belsőépítészeti munkáit is maga vezényelte.






Valahol messze, délen



A látogatásért Bariba repülünk, onnan autóval kétórás utazás vár ránk. A végeláthatatlan olívaligetekben a bogyók hangos kabóca­zajban növekednek, a látványt itt-­ott szőlőültetvények tarkítják, amelyek a tartomány híres vörösborát, a primitivót adják. Még izgalmasabb a tájkép, amikor ­bekéredzkedik a látómezőbe egy-egy ­kaktuszfarm, a kapitális példányok kincse a fico d’ india, a kaktusz gyümölcse, melyet ­augusztusban szüretelnek és megbecsült csemegének számít errefelé. A mezőgazdasági területeken áthajtva az ültetvények között hivalkodásmentes, lapos tetős, egyszerű házak bújnak meg, melyek kívülről nem mutatnak nagyot, de a fél méter vastag kőfalak kellemes hűvöst lehelnek, belterük pedig sok titkot rejt. Nagy Szilvia vidéki háza fiatal, 150 év körüli, felújítása jelenleg is zajlik, ám ebben az állapotában is gyönyörű. Konyhából kettő van benne, mindkettőben egy-egy fatüzelésű, nyílt tűztér kapott helyet. Az egyik konyha padló­zatában a munkások a felújításkor rejtett csapóajtót tártak fel, amely alatt egykor bort tároltak. „Ha elkészül a ház, ez lesz a család vidéki kúriája, és a hely, ahol reggeltől estig dolgozhatok” – mondja kellő öniróniával Szilvia, aki általában hajnali ötkor kel, a nyári melegben ugyanis maximum délelőtt tízig lehet tevékenykedni a szabadban.






Xylella


Tőle tudjuk, hogy sváb lányként sosem volt idegen tőle a kertművelés. Agráregyetemre készült, ám amikor megismerte olasz férjét, kiköltözött hozzá. Később családostul Belgiumba tették át a székhelyüket, onnan azonban visszavágytak Olaszországba – meséli Szilvia a házbejárás közben. A tetőn a 35 fok ellenére is muszáj hosszabban elidőzni, innen letekintve látható igazán a birtok. Az öt hektár a hobbigazdaságnál több, a nagybirtoknál kevesebb. A területen leccino, cellino, frantoio típusú fák élnek, a fiatalok 40, a rangidősek 150 év körüliek. Hogy jókor vágtak bele az üzletbe? Jártak már jobb idők az olajfákra. 2013-tól a Xylella fastidiosa nevű baktérium tizedeli az ültetvényeket, mely a faszöveti edénynyalábokban gyorsan terjeszkedve zárja le a fatestben a víz és a tápanyag áramlását. Ténykedése miatt nagy mennyiségben kellett kivágni több száz éves, olykor akár ezeresztendős fákat. „Amikor beütött a krach, Belgiumból figyeltem a történteket, és már akkor meggyőződésem volt: üzlet ez, hogy a kivágott fák helyén napelemparkok épüljenek. A Xylelláról ráadásul időközben kiderült, hogy nem is baktérium, hanem egy ­gombafajta, amit remekül lehet kezelni a hagyományos metszésekkel és azokkal a módszerekkel, amiket nagy­apáink alkalmaztak.”




Bokor


Nagy Szilvia is ezekre esküszik, majd felhívja a figyelmünket arra, hogy az olíva tulajdonképpen nem is fa, hanem bokor, a metszés miatt ­kelti fa benyomását, de ha nem vágják vissza úgy öt évig, bokorként terül el. Több metszési iskola létezik, minden területnek megvan a maga technikája. „Én a vaso policonico rendszert alkalmazom. Ez tiszteletben tartja a növény fiziológiáját, és garantálja, hogy 360 fokban érje a nap az ágakat. A lényeg, hogy minden fő ágon hagyni kell egy ágacskát, ami felfelé húzza a fát, ez esetben ugyanis az energia a gyökértől a csúcsig könnyen áramolhat. A módszer alkalmazásával sokat tettem az ültetvényért, ennél több nem is nagyon kell. A szomszédom persze másként gondolkodik erről. A Xylellától való félel­mében permetezi a fáit, és – kimondani is szörnyű – locsolja, noha ez tilos, hiszen a fa megtalálja magának a vizet a sziklás talajban!”




Az első sajtolás



„Mi a bogyót októberben, ­zölden szüreteljük és hidegen sajtolt, extraszűz olajat készíttetünk belőle, amit kézműves termékként félliteres kiszerelésben, szokatlan formájú üvegben palackozunk. Két éve van meg az ültetvény, hatalmas mennyiség még nem jött le róla, és idén sem dúskálunk a bogyóban – ahogy Dél-Olaszországban senki –, ezzel együtt az első betakarításról már van tapasztalat. Elvittük bérsajtoltatni a bogyót ugyanoda, ahová az előző farmtulajdonos is. Ott jelezték – ismerve a terroirt –, hogy sokra ne számítsunk, ahogyan jó olajra sem, mert Luca sosem tudott minőséget előállítani. Amikor megkóstolták, elkerekedett a szemük, de a miénk is. Elvittük analizáltatni, és első osztályúnak értékelték a minőséget. Az olajból ma fél litert 13 euróért adunk, ami tűnhet túlzónak annak ismeretében, hogy egy liter minőségi olaj 10 euró” – mondja Szilvia, aki egyébként tíz évet adott maguknak, hogy elérjenek erre a szintre, ám ­kettő alatt is sikerült. Indoklása szerint azért, mert ősi metszési módszert alkalmaznak és hagyják élni a fát. Termékeikből a webshopba és az agrobisztrójuk polcaira is jut. Ott ugyanis nagyobb haszon realizálható, ha közvetlenül a fogyasztónak vagy a turistáknak adják el. Ezt biztosan tudják, miután Szilvia férje, Giuseppe évekig nemzetközi kereskedelmi láncok felső vezetésében dolgozott.




Az olaj előtt



Az olaj előtt is volt már kézműves termékük, méghozzá az Il Pepperoncino di Torre Santa Susanna, amiről érdemes pár szót ejteni. „Amikor öt éve Torre Santa Susannában megtaláltuk az ötszáz éves házunkat, a szomszédok olívaolajban eltett pepperoncinót hoztak ajándékba. Ettünk kenyérrel, sajtok mellé, pizzára csorgatva. Miután elfogyott, megkérdeztük, hol vehetjük meg? Azt mondták, ez boltokban nem kapható, így megcsináltuk magunk. Olyan kincsnek véltük, ­amivel Torre di Santa Susannát – amely az egyébként nem túl csípős paprikájáról híres – fel lehetne tenni Puglia gasztrotérképére. Adalékot, tartósítószereket nem teszünk bele, csak ecetet, sót, extraszűz olajat” – mondja kóstolás közben házigazdánk. A saját pepperoncinóból továbbá gin készül, a cime di rapa is úgy az igazi, ha orecchiette tésztával fogyasztják. Olaszország hatalmas tésztafogyasztó, de nem termel elegendő gabonát, így behozatalra szorul, azonban jobbára silány minőség érkezik az országba. Ez Szilvia számára elfogadhatatlan, ezért saját márkás tésztájukat Senatore Cappelli es Pietrafitta típusú gabonából, helyi tésztagyártóval készíttetik.




Felkészül: a bor



Minderről már a Torre di ­Santa Susanna-i házban esik szó. A késő reneszánsz épület a Jón- és az Adriai-tenger között félúton helyezkedik el. Ide 15 perc Oria, vagyis a birtok és a Hortus agrobisztró helyszíne. Hogy ki jön ide? Itt fut a Via Appia Antica, így a táj, ahol templomos lovagok és varázslatos 17. századi templomok ­nyomára bukkanni, mágnesként vonzza a történelemkedvelőket. Aki Szilviékhez is eljut, bízhat benne, hogy az agrobisztróban megismerkedhet Puglia jellegzetes ételeivel, igaz, a borukkal nem lehet koccintani. Még... A tervek között szerepel, hogy szőlőt vásároljanak, de nem primitivóban gondolkodnak, hanem negroamaróban, abból fehérbort, rozét és vöröset is lehet készíteni, míg a primitivóból csak vörös állít­ható elő. Primitivóval egyébként is telített a piac, érdemesebb ­tehát olyasmit csinálni, amivel kevesebben foglalkoznak a környéken.

Kapcsolódó cikkek