Végre nyílt egy hely a Trombitás kertben! Nem véletlen, hogy az elmúlt hetekben minden gasztroőrült és influenszer a Széll Kálmán térre zarándokolt és a sajtó is áradozott a Giuliáról. Nekünk is meg kellett tehát nézni.

Kerestük a Széll Kálmán téren a bejáratot, de kiderült, hogy az éttermet a Retek utca felől kell megközelíteni. Teltház. Nincs asztal. Tehát elsőre nem sikerül a bejutás. Sebaj, végül sikerül egy asztalt szereznünk, de pincért annál nehezebben. "Egy pillanat" mondat az este folyamán többször is elhangzik pincérünk szájából, ami a teli étterem esetében érthető is lenne, de vendégként nem vesszük jó néven. Végre sikerül két limonádét rendelnünk, egy uborkásat és egy klasszikusat és máris jól indul az este. Végre nem túl édes, egész iható limonádét kapunk.

Sárga csíkos napernyők, hatalmas gesztenyefák, az eltolt szinteken fapadló és kőburkolat, lehullott levelek, hangulatos kert, ideális találkozó- és beszélgetőhely. Egyszerű, de kényelmes székek, a sarokban bárpult, kifejezetten barátságos, kellemes környezet.

Egy étteremben mégiscsak a konyha a legfontosabb, így kézbe vesszük az étlapot. Meglepő kínálat. Olasz trattoriák mintájára antipasti, primi, secondi és dessert. Olvastunk a Guilia koncepciójáról, de a választék meglepő. Kérdezzük is a pincért, hogy ez az étlap a nyitásra készült-e, de kiderül, hogy őszig ezzel a „nyári étlappal” mennek. Burrata puttanesca szósszal, ami nem a legkönnyebb nápolyi szósz, bárány, rántott sertésborda, pasta carrettiera, ami szintén egy nehéz, kenyérmorzsával meghintett tésztaféle. Egyikről sem egy fortró nyári nap jut az eszünkbe.

Először rendelünk egy polipsalátát, kedvenc parmezános padlizsánunkat és bárányt. kérdezzük, hogy milyen köret jár a bárányhoz. Focacciat ajánl a pincér, de mivel kenyeret nem szeretnénk, kérdezem, milyen saláta van. Panzanella. De hát az is kenyérsaláta mondom, és kiderül, hogy endívia salátán kívül – amit keserűsége miatt nem sokan kedvelnek – más választék nincs.

Fél óra várakozás után érkezik a polipsaláta. Főtt krumplival kevert hideg salátáról van szó, ami egy túlfőtt krumplit jelent, ehhez képest a polip messze van az omlós polipélményeinktől, amihez mondjuk az Essenciában szoktunk. Közben próbáljuk elkapni a pincért, hogy mégiscsak kérnénk egy focacciát, megkóstolnánk és a bárányhoz kellene valami. Mikor ránk szán néhány másodpercet, jelzi, hogy a focaccia biztos nem érkezik meg a főételünkkel, ételeket a rendelések sorrendjében szolgálják fel.

Megérkezik a parmigiana di melanzane, ami állagra és kinézetre rendben van, de sajnos túl sós, valószínűleg nem vették figyelembe a parmezán sós jellegét. A báránynyárs száraz, kicsit rágós, a chimichurri mártás sem segít rajta. A focaccia pedig nem érkezik meg, pedig várunk még egy jó ideig, hogy megkóstolhassuk. Kipróbálnánk szívesen a többi ételt is, de nem szeretnénk éjszakába nyúlóan várni egy-egy fogásra, így itt befejezzük, fizetünk – a szervízdíjjal együtt nem is keveset – és távozunk.

Divat lett egy-egy újonnan nyíló éttermet túldicsérni, pedig a nyitás körüli hype nem tesz jót egy étteremnek. Idő kell hozzá, hogy a konyha beálljon, az ételek minősége állandó legyen, megtalálják a megfelelő alapanyagot. A Guilia lehet, hogy később egy jó olaszos étterem lesz Budapesten, mi egyelőre azt javasoljuk, hogy üljenek be az árnyas kertbe és igyanak egy koktélt vagy limonádét!