Hírek

Augusztus 20-án új helyszínen és megújult tartalommal, a Magyar Kézműves Kenyér Társaság szervezésében jelentkezik a Kenyérlelke Fesztivál, a kézműves pékszakma legrangosabb hazai seregszemléje. A tizedik, jubileumi eseménynek augusztus 20-án, 10 órától Budajenő és a község ikonikus műemlék épülete, a Magtár ad otthont.


Kilenc éve történt, hogy kilenc kézműves cég – akkor összesen ennyien voltak az országban – Vajda József vezetésével létrehozta az első Kenyérlelke Fesztivált. Elsősorban azért, hogy ismerkedjenek egymással. Aztán változtak a célok, ma már azt akarják bebizonyítani, hogy adalékmentesen is tudnak jó – és főleg egészséges – kenyeret sütni. Erről beszélt a a Bake My Day Böszörményi úti pékségben rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón Ormós Gabriella, az idei fesztivál egyik házigazdája, a Jenői Pékség tulajdonosa, aláhúzva, hogy kiviszik a fesztivált a természetbe, a fák közé.


A bájos helyszínen, a falu Magtárában nemcsak a szakma krémje versenyez, hanem az otthonsütő műkedvelők is, miközben a szervezők szakmai és családi programokkal kedveskednek a látogatóknak. Jó hír, hogy idén rekordszámú, húsz pékség jelezte részvételi szándékát az ország számos pontjáról, az ő termékeik mellett számos ínyenc portéka jelenik meg a társkiállítók standjain. A festői szépségű helyszínen pódiumbeszélgetések, workshopok, zenei programok, kreatív gyerekjátékok, kemencés élménysütés színesíti a programot.




Fontos újítás, hogy a fesztivál szellemiségében visszatér az gyökerekhez, szlogenje, a „Tiszta élelmiszert, tiszta lelkiismerettel!” is ezt tükrözi. Az ingyenes rendezvény azok számára lesz hiánypótló, akik termelőként, pékként vagy fogyasztóként egyformán a szívükön viselik földünk sorsát és az élelmiszereink minőségét. „A fesztivál a gyakorlatban mutatja be azt, hogy ipari körülmények között is megvalósítható olyan vegyszermentes gazdálkodás, élelmiszerkészítés, amely hosszú távon fenntartható, a termőföld, a kisipar és a fogyasztók egészsége szempontjából egyaránt – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Kovács Beáta, az eseményt szervező Magyar Kézműves Kenyér Társaság elnöke. Hozzátette, véleményük szerint az ország ellátásbiztonsága a kistermelők és a kézműves pékségek kezében van, ahogy ez a Covid vészterhes időszaka alatt is kiderült.


Szó esett arról is a sajtóbeszélgetésen, hogy az európai búzák kártékony génmódosításokon mentek keresztül, és ennek az a következménye, hogy kis túlzással minden második ember gluténérzékennyé vált. Szép, nagy, puffadt kenyereket kezdtek el sütni a pékek, ezzel szemben a kenyér legyen inkább csúnya, de tömör és egészséges. Ezért üdvözlik a magyar gazdák azon törekvését, hogy egyre szívesebben nyúlnak az ősbúzákhoz, amilyen a tönke vagy az alakor.


Fontos: a tisztességesen feldolgozott liszttől nem lesz gluténérzékeny az ember!


Újdonság továbbá, hogy a hagyományokkal szakítva a pékségek mostantól nem versenyeznek, nem lesznek helyezések, hanem profi zsűri minősíti termékeiket arany, ezüst és bronz kategóriára. Idén fehér/félbarna és teljes kiőrlésű kategóriában várják a kenyereket, amelyeket a zsűri külalak, bélzet és íz alapján rangsorol. A kenyerek kizárólag az alábbi alapanyagokból készülhetnek: liszt, víz, kovász (liszt és víz), valamint só. Adalékanyagok használata szigorúan tilos!




A zsűrit neves szakemberek alkotják: Csapody Balázs (Kistücsök étterem), Nádházi István (M’S Bakery, Anglia), Ruprecht István (SVÉT), Jókuti András (Világevő), Mihályi László (Mihályi Patisserie).


Szabadfi Szabolcs, azaz Szabi a pék, a Panificio Il Basilico tulajdonosa a saját Facebook oldalán ezzel a szlogennel harangozta be a fesztivált:


„Közeleg az év kovászos bulija!”


Majd a sajtóbeszélgetésen egy kérdésre válaszolva biztosította az újságírókat arról, hogy két dolog biztosan nem lesz Budajenőn, a fesztiválon: állatsimogató és céllövölde. „Magyarország kovászoskenyér-nagyhatalom – hangoztatta Szabadfi Szabolcs. – Európában léteznek hasonló fesztiválok, de pont ilyen, kovászoskenyér-fesztivál nincs. A budajenői rendezvény a maga nemében egyedülálló. Nem győzöm hangsúlyozni: legjobb munkatársunk a kovász! Nagyszerű hír: három éve kovászos Magyarország kenyere. Milyen érdekes, régen senki sem volt gluténérzékeny, azt sem tudtuk, mi ez.”




Az otthonsütő hobbipékek is megmérethetik magukat a fenti két kategóriában (fehér/félbarna és teljes kiőrlésű), munkáikat a hazai kézműves pékek értékelik, a nyertesek és a helyezettek értékes díjazásban részesülnek.


(Jelentkezni augusztus 19-ig lehet: kenyerlelkefesztival.hu/otthonsutok/)



Kenyérlelke Fesztivál 2024


2024. augusztus 20. 10:00 – 18:00, Budajenő, Magtár

Megközelítés (autó nélkül): a Széll Kálmán térről a 795-ös Volánbusszal

További információ és részletes program:

kenyerlelkefesztival.hu

Facebook: https://www.facebook.com/akenyerlelkeofficial

Instagram: https://www.facebook.com/akenyerlelkeofficial


Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek

Recept ajánló