Számtalan formája van a panírozásnak, más néven bundázásnak. Mégis, ha panírozás kerül szóba, akkor a lisztbe forgatott hússzeletet értjük alatta, ami megfürdik tojásban, majd beburkolódzik zsemlemorzsaköntösbe. Lelki szemeink előtt az aranyszínű, ropogós bundájú rántott hús jelenik meg. Nem is csoda, hiszen még nem találkoztam olyan emberrel szerte e hazában, aki ne szeretné a rántott húst. Vagy a rántott sajtot, esetleg a rántott tököt. Buday Péter séf tanácsai.
A nálunk leggyakrabban használt panírozás: liszt, tojás, morzsa. Ezt szeretjük, ezt ismeri mindenki. Ez rendben is volna. Sokan mégis gyalázatos rántott húsokat készítenek. Ha már annyira szeretjük, akkor készítsük el úgy, hogy jó legyen.
Lássuk, hogyan készül a korrekt rántott hús. Legalábbis ahogy én szeretem. Karajból vagy dióból. Legyen akár sertés, akár borjú. Viszont ha szűzpecsenyéből készítjük (szerintem abból a legfinomabb), akkor nem klopfoljuk, hanem ujjnyi vékony szeletekre vágjuk, és csak kézzel kicsit megnyomva formázzuk.
Arra mindig ügyelni kell, hogy a húst ne szálirányban szeleteljük, hanem a rostot átvágva. Így nem lesz rágós. A szelet húst vékonyra klopfoljuk. Ha találunk benne vékony hártyát vagy inacskát, azt eltávolítjuk vagy átvágjuk. Aztán megsózzuk.
A tálba beleöntjük a szitált lisztet.
Egy másik edénybe beleütjük a tojást, és elkeverjük. Igen, elkeverjük, és nem felverjük, mert akkor a tojás sok levegőt vesz fel, és sütés közben a panír elválhat a hústól. Ugyanezen ok miatt kell panírozás és sózás előtt leszárítani a hús felületét, mert az ottmaradó nedvesség a sütés alatt gőzzé alakul, és szintén elválhat a bunda a hústól.
Tehát vissza a tojáshoz. Lehet még belekeverni kis tejet is, amitől vékonyabb lesz a tojás. Ez azért fontos, mert így vékonyabb lesz a panír is. Legalább is én a vékony bundájú rántott húst szeretem.
Végül a harmadik edénybe beleszitáljuk a szárított zsemléből készült zsemlemorzsát. Akkor a legfinomabb, ha valóban az, ami a neve, tehát zsemléből készül. Teljesen koppanós keményre van szárítva, így reszeljük le. Érdemes vele pepecselni, mert sokkal jobb, mint a készen vásárolt vagy a kenyérből készített. (Itt jegyezném meg, hogy ha libamájat panírozok, akkor nem vagyok rest fehér kalácsot prézlinek elkészíteni.) Érdemes kipróbálni. Tudják, ez az a kategória, hogy legalább egyszer az életben.
Ha minden elő van készítve, akkor jöhet a panírozás. A húst megforgatjuk a lisztben, de nem nyomkodjuk. Ügyeljünk, hogy mindenhol befedje. A fölösleget lerázzuk róla. Megúsztatjuk a tojásban, figyelve arra, hogy mindenhol bevonja. Lecsepegtetjük a felesleget, és áttesszük a húst a prézlibe. Nem nyomkodjuk, nem ütögetjük, egyszerűen csak megforgatjuk benne. Amennyi ráragad a zsemlemorzsából, az épp elég. Ha így készítjük, akkor szép vékony lesz a panír.
Kivesszük a morzsából, és beledobjuk a felhevített zsiradékba. Amikor kivesszük a serpenyőből, aranybarnának kell lennie és száraznak. Itatóspapírra szedjük ki. Ha többet sütünk, akkor élére állítjuk a szeleteket, és nem egymásra fektetjük, hogy ne puhuljon fel a bunda. Én így készítem, és így (de csak így) nekem is kedvenc ételem.
Jó tanács!
A panírozásnak számtalan formája van: lisztbe forgatott zöldség, tempura, párizsi vagy bécsi szelet, rántott sajt, sörtésztában sült ételek. Ilyenek még a palacsintatészta, a párizsi massza, a bortészta, a tejszínhabbal készült tészták. Vannak érdekes – magos, sajtos, fűszeres – bundák.
Lehet bundázni reszelt kókuszba, összetört burgonyachipsbe, corn flakesbe is. A bundázásra azért kell figyelni, mert az határozza meg az elkészítés, a sütés módját. Például amíg a chipsbe panírozott húst roston vagy serpenyőben, kevés zsiradékon kell sütni, addig a corn flakesbe bundázottat bő zsiradékban.
A panírozás tulajdonképpen a bundázás és a burkolás gyűjtőneve – de nem minden burkolás panírozás. Ha csak lisztbe forgatom az alapanyagomat, már az is panírozásnak nevezhető. A nullás lisztbe forgatott hús, hal vagy a tejbe áztatott és jól lecsöpögtetett zöldség bő zsiradékban sütve nagyon finom. Az alapanyag nedvességéhez tapadó liszt sütés közben vékony réteget alkot a felületen, így valamiféle vékony bunda alakul ki, ami ropogóssá teszi az ételt. Ha a lisztbe forgatott húst kevés zsiradékon, roston vagy serpenyőben megsütjük, akkor a lisztezésnek más a funkciója. A forró serpenyőben a hő hatására a fehérje kicsapódik, így összezáródnak a rostok, ami kiszorítja a húsnedveket a szeletből. Ezt a finomságot gyűjti össze a liszt.
A panírozás másik alapanyaga a panko morzsa, ami mindig a puha, maximum egynapos zsemle vagy kenyér héj nélküli belsejéből készül. Különböző méretűre reszelik, attól függően, hogy mire használják. A kisebb vagy nagyobb lyukú reszelő miatt tud más és más méretű lenni. Az így készült morzsát a magyar konyha rendszeresen használta a XX. század első felében.
Panko morzsával többféleképpen paníroznak:
1. Ha a hús nincsen lisztezve, és csak kikevert tojássárgájába mártjuk, majd frissen reszelt morzsába forgatjuk, akkor kevés zsiradékon, roston vagy serpenyőben készül az étel. Ennek egyszerű az oka. Ha bő zsírban lenne sütve, akkor a morzsa sok zsiradékot szívna fel, ami elnehezíti, sőt el is rontja az ételt.
2. Ha bő zsiradékban sütik a bundázott húst, akkor a panírozást a lisztbe forgatással kezdik, egész tojást használnak és szárított morzsát. Ez azt jelenti, hogy a frissen reszelt morzsát szárítják meg.
3. Ha a hús se lisztezve, se tojásba nincsen mártva, csak a morzsába, akkor is kevés zsiradékon készül el az étel. Ezt az eljárást inkább halaknál használják.