Van, ahol az ősz még ma is elképzelhetetlen nélküle, pedig a cukros alma eredetileg karácsonyi finomságnak számított. De vajon honnan ered a roppanós cukorréteggel borított, pálcára tűzött, piros gyümölcs receptje?

Egy kicsattanó, mosolygós alma már önmagában is az ősz egyik kiváló ajándéka, de érthető, hogy a savanykás-édes gyümölcsöt az emberek a lehető legkülönbözőbb módokon igyekeznek felhasználni. Az idény alatt készülhet belőle torta, pite, befőtt, de remek töltelék- és saláta alapanyag is. Szárított vagy kandírozott verziója pedig igazán finom, ízekkel teli snack. A világ számos részén

amit itthon is egyre többen vesznek fel a hűvös esték nassolnivalói közé. A klasszikus édességnek pedig meglepően hosszú történelme van.

Eredetileg karácsonyi finomság volt

Bár manapság a cukros alma fogalma inkább az őszhöz kapcsolódik, az édességet valójában eredetileg egy adventi kirakat díszítésére találták ki.

A legelfogadottabb nézet szerint ugyanis a cukros almát egy newarki cukorkakészítő mester, bizonyos William Kolb találta ki még 1908-ban, aki üzletének ünnepi kirakatát szerette volna minél hívogatóbbá tenni a fényesen ragyogó, élénkpiros gyümölcsökkel. Az almák dolga mindössze annyi lett volna, hogy a boltba csalogassa a vásárlókat. Ez sikerült is, de az embereket annyira lenyűgözte a fényes, roppanó cukorburokban pompázó gyümölcsök látványa, hogy a cukorkák helyett inkább azokat szerették volna hazavinni. Az először meglepődött mester hamar felismerte az üzleti lehetőséget, és elkezdte eladásra is kínálni – darabját 5 centért adta – az új portékát, ami villámgyorsan népszerű lett. Először a városban ment híre az almáknak, majd a Jersey partvidéket hódították meg, végül pedig az egész országot megnyerték.

Mivel az alma maga őszi gyümölcsnek számít, az idők folyamán a belőle készített, pálcikára húzott cukros finomságot is egyre hamarabb kezdték árulni, így vált a candy apple az egyik legtipikusabb őszi csemegévé az Egyesült Államokban.

Ősi gyökerek

Sokan úgy vélik, hogy a mai cukros alma elődei már léteztek az ősi Kínában is. Létezik ugyanis egy hagyományos kínai téli finomság, a bing tangulu, ami nem más, mint pálcára fűzött, fanyar galagonyabogyók sora, amelyet édes, roppanó cukorköpeny borít. Úgy tartják, hogy az édesség gyökerei egészen a Szung-dinasztia idejéig (960-1279) nyúlnak vissza.

A 7. században ugyanis a kínai császár Indiába – az első országok egyikébe, ahol a cukornádat felhasználták – küldte az embereit, hogy tanulmányozzák a cukor finomításának művészetét. A 10. századra pedig a – cukornádból kivont – kristálycukorral megpakolt tevekaravánok már megszokott látványnak számítottak a nyugatra, Európába tartó, sivatagi kereskedelmi útvonalakon.

Európai felmenők

Európában, akárcsak előtte Kínában, a cukor eleinte ritka és drága kincsnek számított, amit csak a leggazdagabbak engedhettek meg maguknak, de a kezdetben gyógyászati célokra alkalmazott „szerről” hamar kiderült, hogy rendkívül finom ízű, és az is, hogy remekül tartósítja például a friss gyümölcsöket.

John Keats angol költő 1820-ban publikált, Szent Ágnes-este című versében már olvasható a „candied apple” kifejezés, de ezzel a költő még valószínűleg inkább vagy cukorszirupban eltett, vagy szárított, majd cukrozott gyümölcsre utalt.

Az 1884-ben megjelent Boston Cooking School Cook Bookban ugyan cukros almáról kifejezetten még nem mindig nem esik szó, de a szakácskönyvben már található egy általános recept, amelyben gyümölcsök és olajos magvak cukorborításához adnak segítséget: a cukorszirupot a forrásig, grillázsfázisig hevítsük, majd a narancsot, cseresznyét vagy diót egy pálca vagy nagy tű segítségével mártsuk bele. Könnyen elképzelhető, hogy a leírás segítségével más gyümölcsöket, így például almákat is kezeltek – de a 24 évvel későbbi Kolb-féle nassolnivaló kétségetelen újítása volt a ragyogó, tűzpiros szín, illetve a fahéjas aroma, amelyek nélkül a mai cukros alma már elképzelhetetlen lenne.

A finomság már 1956-ban is retrónak számított, azonban ez semmit nem von le népszerűségéből, amely feltalálása óta gyakorlatilag töretlen. Sőt, azóta a világ többi táján is elterjedt – a franciák például pommes d’amour néven ismerik, de nagyjából ugyanezt, pontosabban a valamilyen édes köntössel borított almát jelenti a toffee apple, a taffy apple, a caramel, illetve a jelly apple kifejezés is.

A finomság előbb említett újabb változatai – mint az ötvenes években, főként a Kraft cég jóvoltából népszerűvé vált karamellás, vagy a csokis alma – mellett az eredeti, fényes-roppanós bevonatú, tűzpiros nassolnivaló továbbra is sokak kedvenc ropogtatnivalója az őszi estéken.

Biztonságos?

Bár ez is kézenfekvőnek tűnik, kérdésünkkel most nem a cukros, karamellás köntös fogrontó hatására, vagy más egészségügyi kockázatokra utaltunk.

Korábban a cukros almák szorosan hozzátartoztak a halloweeni ünnepkörhöz, azonban egy jó ideje már szinte kőbe vésett szabály az USA-ban, hogy például a gyerekek körében népszerű trick or treat őrjáratok alkalmával tilos házi finomságokkal kínálni a hozzánk bekopogtatókat.

Ennek a sztorinak a valóságalapját ma már nehezen ellenőrizhetjük, de az tény, hogy 2014-ben valóban volt egy olyan lisztériafertőzéses eset – amelyben 35 ember fertőződött meg, és amelyben heten életüket is vesztették – amit lényegében cukrozott almák elfogyasztása okozott. Pontosabban annak kombinációja, hogy egyrészt az almákat a finomság készítése során megszúrták, ezzel utat engedve a felszíni baktériumoknak a gyümölcs belseje felé, másrészt ezután hosszú ideig hűtetlenül tárolták, ezzel elősegítve a kórokozók szaporodását.

Aggodalomra azonban semmi ok, saját otthonunkban, betartva az alapvető higiénés szabályokat, biztonságban vagyunk. Fontos, hogy minden eszköz, hozzávaló – az almát is beleértve – tökéletesen tiszta legyen a felhasználás időpontjában, illetve hogy az elkészített, de azonnal el nem fogyasztott gyümölcsöket tároljuk a hűtőben.

Tények , érdekességek:

• születésük a véletlen műve (eredetileg kirakati dísznek szánták)
• könnyebb ősszel készíteni (a hagyományos cukros alma védjegye a kemény, roppanó köntös, ami meleg vagy túl párás időben nehezen kivitelezhető)
• a fahéjas az eredeti (bár ma már számos ízváltozatban készítik, az eredeti cukros alma piros színű, fahéj ízesítésű cukorral borított)
• a 70-es évekig az USA kedvenc halloweeni ajándéknasija volt (a gombostűktől és pengéktől való félelem vetett véget a népszerű szokásnak)
• a világ minden táján elterjedtek (a cukros almák világszerte az őszi-téli ünnepek, vásárok kedvelt finomságai lettek)
• csak néhány fajtából igazán kiváló (a cukros almák készítéséhez leginkább a Fuji és a Granny Smith nevű fajtákat ajánlják, több okból: egyrészt ezek savanykás, fanyar íze kontrasztosabb a cukorborítással, másrészt ropogós állaguk miatt jobban bírják a mártás hőhatását, illetve a megszilárduló cukor súlyát is)
• nem is annyira egészségtelen, mint elsőre tűnik (egy átlagos, házilag készített cukros alma 215-286 kalóriát, és 0-3 gramm zsírt tartalmaz)
• külön színt neveztek el róla (Kolb nem tudhatta, amikor először kirakatba tette a prototípusokat, de az almák eleven színe idővel a gyors autók és a kacér lányok védjegyévé vált; az ötvenes évektől körömlakkok születtek, gitárokat, bukósisakokat festettek candy apple redre, azaz „cukros alma pirosra”)