Életmód

Szöveg: László Dóra - Fotók: Sebestyén László, Magyar Konyha és Fekete Antonio, Designfood / Tányér: Menyhárt Attila Pastry Chef (Kitchen) valamint Pillók Attila és Tivadar György

2020. november 4.

Varázslatos tárgyak sorakoznak az Error N’ More showroom polcain: némelyik víztől koptatott uszadékfára, a másik bronzkori leletre vagy éppen megkövült lapulevélre emlékeztet, jó néhány pedig fémes színekben csillan meg. A tárgyak többsége tálalóedény, mondhatnánk, hogy tányér vagy pohár, csakhogy Szabó Ádám Csaba különleges formájú és felületű étkészletei a legkevésbé sem felelnek meg e fogalmak hétköznapi értelmének.

Az edények legtöbbje a csúcsgasztronómiát képviselő éttermek számára készült: van, amelyik a Mák Bisztrónak, más a Kreinbacher Birtoknak, egy platina lüszteres tányér pedig az Onyxnak. A csodaszép, irizáló, esetenként olajpettyes hatású felületek egy japán máztípusnak, a tenmokunak köszönhetők. Égetés előtt a művész nem látja előre, milyen lesz a végeredmény: meglehet, hogy ugyanaz a máz elektromos kemencében okkersárga, fatüzesben pedig mályvaszínt eredményez. A fatüzes kemence komoly, tekintélyt parancsoló eszköz, 1320 ᵒC-on akkora lánggal ég benne a tűz, hogy átizzítja még a kéményt is. A vörösen izzó kémény és az akár egy héten át tartó égetés utolsó szakaszában gomolygó, hatalmas füst, valamint az égetést kísérő

vészjósló morajlás jelzi, micsoda erők tombolnak a kemencében.

Talán Héphaisztosz műhelyében lehetett hasonló erejű tűz. Az égő fa elszívja az oxigént a kemencetérből – vagyis redukciós közeg keletkezik –, ennek köszönhetően földöntúli színek születnek. A láng rajta hagyja a nyomát a tárgyaknak nemcsak a színén, hanem a formáján is. Sajátossága a fatüzes égetésnek az is, hogy az elégő fahasábok hamuja a tárgyakra rakódva megolvad, és ezzel természetes, egyedi és megismételhetetlen mázat képez.

Szabó Ádám Csaba kísérletező alkotó: van, hogy a nyers agyagba kakukkfüvet gyúr, majd kiszárítja az agyagot, és amikor tálaláskor a séf konyhai karamellizáló pisztollyal még rápirít a fogásra, a kakukkfű illata járja át a tálat. Aztán vannak kétoldalú edényei is, a fatüzes égetésnek köszönhetően ugyanis sokszor érdekesebb, látványosabb lesz az edény alja, mint a felső része. Hogy ezt meg tudja mutatni, olyan tányérokat is készít, amelyeknek mindkét fele teljes értékűen használható.

Error N' More kerámia. Pillók Attila DesignHét, Fotó: Fekete Antonio, Designfood
Látok itt olyan edényt is, ami leginkább egy oldalára fordított, megkövült kürtőskalácsszeletre hasonlít. Ez is tányér?

A két évvel ezelőtti Design Hétre készülve Pillók Attilával olyan edényekben gondolkodtunk, amelyek hagyományos éttermi szituációban nehezen állnák meg a helyüket a felszolgálás, a tárolás nehézségei miatt. Ennél az eseménynél viszont ilyen korlátok nem voltak. Aztán mégis akadt az ott használt edények közül olyan, amelyet hétköznapi használatba vettek. A Design Hétre készült például az a tál is, amelyik olyan hatást kelt, mintha egy félbetört tányér két darabján tálalnának – a januárban megnyitott ICON Buda étterem ilyenben szolgálja fel az ételt. Nemzetközi viszonylatban találni hasonlót, sőt szinte tendenciának mondható a törések, sérülések kiemelése. Platinával vontam be a törött felületet, hogy megmutassam a szépségét.

Japán hagyomány, vagy még inkább: filozófia a törések kiemelése azok eltüntetése helyett.

Valóban japán technika a kintsugi, a tárgyak arannyal javítása. A japánok úgy tartják:

egy szép tárgyat a sérülés nem tesz tönkre, épp ellenkezőleg,

hozzáad egy emléket, új időbeli síkot a tárgy történetéhez, gazdagítja azt. Az ilyen események nyomait szerintük nem elrejteni kell, hanem kiemelni.

Error N' More kerámia. Pillók Attila DesignHét, Fotó:Fekete Antonio, Designfood

Vajon a japánok az ember életében bekövetkezett sérülésekre is így tekintenek? Ami nyomot hagy, azt nem szabad elrejteni… Szem előtt kell tartani, tudatosítani kell, hogy mit adott hozzá az életünkhöz, a személyiségünkhöz egy-egy életesemény – így tud kinccsé, értékké válni akár egy törés is?

Szerintem igen. Masakazu Kusakabe mester példája legalábbis, aki a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió egyik kemencéjét építette, erről tanúskodik: rengeteg törés volt az életében, amelyeken túl tudott lépni. A fukusimai földrengés idején a teljes stúdiója romba dőlt, utána betegséggel küzdött… de tudta, hogy a tapasztalat, ahogyan mindezt végigcsinálta, gazdagítja azt az utat, amelyet végigjár.
Error N' More kerámia. Recept: Tivadar György, Fotó: Sebestyén László
A stúdió neve – Error N’ More – is ebből a felfogásból ered?

Már a fatüzes kemencével való első találkozásomkor rabul ejtett a teremtő véletlen ereje, és attól fogva szobrászként és tárgykészítőként is a hibákkal, illetve a véletlenekkel foglalkoztam. A szobrászként írt doktori kutatásom témája is a térbeli hibák kérdéskörét járta körül. Az érdekelt, amire úgy találok rá, és nem az, ami az én szándékom szerint jön létre. Ez szembemegy a klasszikus dizájner szemlélettel: van egy probléma, megtervezem, megoldom, azaz elkészítem a tárgyat.

Error N' More kerémia. Fotó: Sebestyén László

Én viszont elkezdek játszani egy anyaggal, próbálkozom, kísérletezem, és rátalálok valamire, amit aztán a későbbiekben már tudatosan használok fel a munkáim során.

Megtalálom azt a helyet az életben, ahol a véletlen ajándékát elhelyezhetem. Nagyon szép felület keletkezik például annak a mozdulatnak a nyomán, ahogy egy drótszállal lemetszek egy darab agyagot a tömbről, hogy megformáljam – így jöttek létre azok a tányérok, amelyek felülete megdermedt levélre emlékeztet. A készítés során tehát azokat a pillanatokat igyekszem észrevenni, amelyeket be lehet építeni a tárgytervezésbe.

Szabó Ádám Csaba kerámiaművész. Fotó: Sebestyén László
A fatüzes technikával hol találkozott?

Legelőször az időközben megszűnt Siklósi Kerámia Alkotótelepen. Aztán megismerkedtem az amerikai Fredrick L. Olsennel Pécsett, akitől később kaliforniai műhelyében is tanulhattam. Az elsők között volt, aki a hatvanas években Japánba ment kerámiát tanulni, aztán kemencéket épített szerte a világon. A fatüzes égetés ugyanis távol-keleti technika, de amíg Kínában tokokban égetik a porcelánt, hogy ne látszódjon rajta a lángok nyoma, addig a japánok hagyják, hogy a tűz hatalmas – olykor pusztító, romboló – ereje nyomot hagyjon a tárgyakon.


Ez olyasfajta kockázatvállalás, ami szembemegy a mai szemlélettel: korunk embere szereti kontrollálni, kézben tartani a dolgokat.


Az alkotó emberek szeretik magukat megmutatni. Csakhogy a fatüzes égetésnél van egy nálam nagyobb erő, ami formálja a létrejövő tárgyat. A végeredményt nem én alakítom, abban csak közreműködöm. Ez pedig arra ösztönöz, hogy visszavegyek magamból.

Fotó: Sebestyén László
Aki valaha is próbált korongozni, tudja, hogy milyen nehéz egyenletes vastagságúra és magasságúra felhúzni az agyagot, hogy a végeredmény se csálé, se egyenetlen ne legyen. A fazekasmesterek talán évszázadokig a hibátlan formákra, sőt a tökéletesség megközelítésére törekedtek. Az ön tárgyai között azonban nemigen találni két egyformát.

Van ebben egy nagyon erős önredukció, annak kifejezése, hogy nem tudom teljesen ráerőszakolni az akaratomat az anyagra. Előfordulnak helyzetek, amelyekben nem az történik, amit én szeretnék. A klasszikus tervezői szemlélet a tökéletességig erőlteti az anyagra a tervező akaratát, ezzel szemben én elfogadom, amit az agyag felkínál.

Tegyük tisztába a fogalmakat: hol húzódnak a határok a kerámia, a porcelán, a kőporcelán és az égetett agyagedény között?

Kezdjük ott, hogy vannak a porózus és a tömörre égő kerámiák. A terrakotta tárgyak porózus szerkezetűek – emiatt a víz be tud szivárogni a belsejükbe, kültéren nem használhatók, mosogatógépbe nem tehetők.

Fotó: Sebestyén László
Mint például a római tál?

Például, igen. Aztán vannak a tömörre égő kerámiák, amelyben a szilícium üvegolvadékot képez, ezáltal vízzáró lesz. Ennek egyik változata a kőedény, illetve, ha az agyagban fél százalék alatti a vasszennyezés: a porcelán. A porcelán tehát nem más, mint egy speciális összetételű agyag, ami egyrészt nagyon tiszta, másrészt különlegesen finom szemcséjű.

Ezek szerint a porcelán finomsága az agyag minőségétől is függ?

Porcelán Európában nem fordul elő természetes úton, itt mesterségesen állítják elő. Japánban és Kínában viszont csak ki kell menni a házból, és összegyűjteni a porcelánhoz szükséges finom agyagot. Tavaly Kínában volt alkalmam kipróbálni a természetes porcelánt – össze sem lehet hasonlítani a mesterségessel. Európában ez viszonylag új anyag, háromszáz éve fedezték fel újra, addig titok volt az összetétele. Egészen addig, amíg a parókaporban meg nem találták az egyik legfontosabb összetevőjét, a kaolint. A kínaiak ugyanis nagyon vigyáztak a porcelán titkára, amit fehér aranynak is neveztek, hiszen a finom porcelán ára vetekedett az aranyéval. Korábban, amíg a kaolint a parókaporban meg nem találták, csak másolni próbálták a porcelánt: a majolika, de a delfti festések is mind a porcelánhatást próbálták elérni.

Error N' More tálalóedényei. Fotó: Sebestyén László
A terítékkultúra mára mégis eltávolodott a kincset érő porcelántól. Nem is volt olyan rég, hogy a porcelánt az asztalon felváltotta a palakő, de mára azt is letaszította trónjáról a fatüzes kemencében égetett edény. Mi az a filozófia, ami a trendet diktálja?

A lassulásra való igény, a slow life. Ahogy az élet minden területén, úgy a tálalás terén is mindenki visszakapcsol egyet. A mindent elöntő, tömeges porcelántermeléstől sokan megcsömörlöttek. A gyári tökéletességgel szemben az üdítő változás igényeként fogalmazódik meg az éttermekben a természetes anyagok és formák iránti vágy. Nem vagyok trendkövető, a tárgyaim belső indíttatásból születnek – az a szerencsém, hogy a világom most összeért a trenddel.
Error N' More kerámia. Pillók Attila, DesignHét - Fotó: Fekete Antonio, Designfood

Némelyik edénye fekete, már-már a nádudvari fekete kerámiára emlékeztet.

Él egy család Nádudvaron, amely az 1600-as évek óta foglalkozik fekete kerámiák készítésével. Voltam náluk néhányszor, és megismerkedtem ezzel a technikával, sőt még a kerámiák polírozásával is, amellyel kialakítják a különböző mintákat a tárgyak felületén. A polírozás, díszítés mindig is női munka volt. Szerencsére olyanokkal is tudtam még beszélni, akik ezzel foglalkoztak – ahogy mondják, akik „sikálták” a felületet. Ennek hatása a szobraimnál köszön vissza, ahol olajrakuégetéssel érek el hasonló hatást.

Error N' More kerámia. Fotó:Sebestyén László
Régi szerelem lehet ez az agyaggal, hogy ilyen sok technikát kipróbált már!

Ötéves koromban kezdődött. A szüleim elvittek egy szakkörre – ők annyira nem élvezték a dolgot, mert

tetőtől talpig agyagos lettem, emiatt alig tudtak beültetni a kocsiba,

úgyhogy többet nem is vittek el. Néhány év kihagyás, aztán tizenévesen magam kerestem újra a lehetőséget.

Error N' More kerámia. Pillók Attila DesignHét - Fotó:Fekete Antonio, Designfood
Elég magas szintre vitte aztán a mesterségben.

Az alap- és a mesterképzést a MOME-n végeztem, kerámiatervezőként nagyon jó mestereim voltak: Néma Júlia, aki Magyarországon elsőként mélyedt el a fatüzes égetési technikában, és először kezdett éttermekkel dolgozni, valamint Kádasi Éva és Kemény Péter. A doktori képzést aztán Pécsett folytattam Fusz György keze alatt.

Mindig elfogadja a véletlen ajándékát? Tényleg nincs hiba, nincs selejt?

Ha nem tetszik, amit alkottam, égetés előtt visszaáztatom, így újra használható lesz az agyag. Tavalyelőtt a Gourmet Fesztiválon az Onyx étterem éppen ilyen, újrahasznosítható agyagedényekben kínálta az ételeket. A Mészáros Ádám vezette konyha akkor kapta meg a második Michelin-csillagot.

Az volt a koncepció: két csillag, két Ádám, két gombóc – gombócokat kínáltak agyagedényekben.

So Good magazinban megjelent tányérdesszert: kecskesajt parfé pekándióval, gesztenyével és sancho borssal infuzionált körtével. Készítette: Menyhárt Attila Pastry Chef. Fotó: Fekete Antonio, Designfood

Az Onyx, illetve a Gerbeaud csapata három hét alatt készített el mintegy 2500 marokedényt, amit akár el is dobhattak a fesztivál vendégei, miután használták. Az agyag nem sok kárt tett a környezetben, miután eldobták: az eső megáztatta, újra földdé vált és kinőtt rajta a fű. Az idei, október eleji Design Hét tematikája – amit hibrid fesztiválként szerveznek, tehát részben virtuális lesz – kicsit erre is hajaz: „Tartsd körforgásban!” A gondolathoz idén is kapcsolódva Mészáros Ádámmal – aki immár a Felix Kitchen & Bar séfje – egy különleges vacsoraesten gondolkodunk.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek