Hírek

Réthly Ákos

2023. június 7.

Evezős Sörkert

A budapestiek igazán szerencsések hiszen akik a nagyvárosi nyüzsgésből kis időre elmenekülnének, azok számára is létezik jó megoldás.


A Római-part, a szentendrei Duna-ág észak-budai oldalán, nemcsak csodálatos természeti környezettel, nyugalommal, és a még létező, csónakházas-vízi életes retró hangulattal, hanem gasztronómia meglepetéssel is várja a vendégeket. És az sem lehetetlen, hogy a balatoni nyaralást felidézve igazi strandételhez jusson a belvárostól csekély távolságra bárki.




A Római-part egyik legismertebb vendéglátó egysége az Evezős Sörkert, amely három évtizedes múlttal, komoly hagyományokkal és stabil vendégkörrel is rendelkezik. A néhány évvel ezelőtti tulajdonosváltás az étel- és italkínálatát meghatározó szemléletén is jelentősen változtatott.



Az új üzemeltetők megtartották a régi alapkínálatot; továbbra is árulnak mindenféle halakat. Van hekk, pisztráng, süllő, halászlé, illetve többféle tengeri herkentyű: garnéla, tintahal, illetve különböző halakból összeállított kétféle halkosár. Ezek az ételek azonban már nem a „reggel kiöntöm az olajat, aztán egész nap abban rotyog minden” egykor hagyományos módszerével készülnek, hanem minőségi alapanyagokból, kifinomult technikával, a legkorszerűbb konyhai berendezések használatával. Vagyis az Evezős Sörkertben lényegében ugyanazokat a konyhai eljárásokat követik, amiket a cégcsoport más, magasan jegyzett éttermeiben is. Ennek köszönhető, hogy nincs halszag, az ételek könnyűek, nem áznak az olajban és karakteresek az ízek. És az is fontos szempont, hogy mindaz, ami a tányérra kerül, szigorú protokoll szerint készült, aminek köszönhetően állandó színvonalú, nem pedig „egyszer ilyen, másszor meg olyan”.




De a halak mellett egyéb húsétel – grillezett jércemell, sertésflekken, rántott sertéskaraj, (gyerekek, figyelem!) rántott csirkemell, fűszeres csirkeszárny - is kapható, és természetesen van sült kolbász, amelynek alapanyagát a séf igényei alapján készíti egy beszállító hentes, és amely tömény húsból erőteljesen fűszerezve, pörcök, mócsingok és egyéb kellemetlen összetevők mellőzésével nyeri el végső formáját.



Újdonság a kínálatban a hamburger, amelyből hagyományos és halas is kapható. Mindezek mellé burgonya háromféle (hasáb-, édes- és steak), hagymakarika, saláták, savanyúságok, mártások és szószok járnak nagy választékban. A desszert lehet klasszikusan „strandos” – palacsinták majd’ tízféle töltelékkel – de a nagy kedvenc a császármorzsa, valamint a túrógombóc hagyományosan vagy tökmaggal. És – mivel a hely a nevében is sörkert – természetesen többféle csapolt és palackos sört is árulnak, de a szomjas vendég számos üdítő, limonádé, vagy koktél közül is válogathat.




Az Evezős Sörkertben a színes bútorok, a fák lombkoronája és a napvitorlák, valamint a rendszeres élőzene ugyancsak a tökéletes kikapcsolódást szolgálja.



Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Recept ajánló