Szlavónia, azaz Horvátország északkeleti része, vagy ha úgy tetszik, Baranya megye, egészen a Száváig tartó déli folytatása kiváló helyszíne egy pár napos, őszi gasztrotúrának is. A halpaprikás, a kulen és az olaszrizling is más arrafelé, mint itthon. Meg is kóstoltuk őket!

Szlavónia kiesik a fő horvátországi desztinációk sorából. A tenger felé haladva ki az, aki manapság átvág az ország ezen részén, ahelyett, hogy az A1-es autópályán végig suhanva elérje a partokat? Pedig ez a vidék is nem várt látnivalókat tartogat. Ezek közül talán a legismertebb a Kopácsi-rét, amely mindig máshogy néz ki, egyszerűen azért, mert errefelé torkollik a Dráva a Dunába, és mindig az aktuális vízállástól függ a természetvédelmi terület arculata. Másik pedig a Papuk-hegység rezervátuma, amelyben vízesések és szurdokfalak között túrázhatunk.

Mi egy villányi-harkányi barangolást egészítettünk ki néhány napos szlavóniai túrával, odafelé Drávaszabolcsnál, vissza Beremendnél keresztezve a határt. Szlavónia kulturális központja egyértelműen Eszék, ahol a monostorihoz hasonló erőddel, jellegzetes villamosokkal és a Dráva fölött húzódó látványos függőhíddal is találkozhat a turista.

Gulyás, szlavón módra

És ha már Eszék, a városban szinte minden étteremben készítik a helyi pörköltet vagy gulyást, a čobanacot. Ez a miénknél picivel rövidebb lére eresztett étel, amelyet nyilván minden faluban és vendéglátóhelyen más, saját recept szerint főznek. A legjobb helyeken bográcsban készül, vagy három órán át, különféle gyökrézöldségekkel, paradicsommal.

Hasonló a helyzet a halászlével is, amelyet errefelé elég bátran fűszereznek, és jól is áll neki a csípősség! A jó halászlé lelke a friss hal és a jó minőségű pirospaprika, amitől egészen élénk színű lesz a fogás. Valóban tanítani való a halleves a Čarda kod Baranjecnél, amely szuper lelőhelye a fenti ételeknek, bár kellett is némi szerencse ahhoz, hogy asztalhoz jussunk, hétvégén nem árt előre foglalni!

Ha eggyel elegánsabb hely a cél – ahol egyébként ugyancsak megtalálható számos helyi speciálitás –, keressük a Waldingert! Ezt a Michelin is ajánlja, egyedüliként egyébként a környék vendéglátóhelyi közül, külön kiemelve a szlavón sertéspofát, amely egy helyi malac, a fajferica egyik legjobb része. A fajferica egyébként a mi mangalicánk és a berkshire fajták keresztezéséből jött létre és a Waldinger több fogásában is felbukkan.

Villányból átlátni Horvátország legrégebbi pincéiig

Hercegszőlőstől a Duna felé autózva mosolygós arcát mutatja a szlavóniai táj: jobbra sokasodnak a csatornák, balra szőlőhegyek emelkednek. Hercegmároki szállásunk teraszáról épp jól látszik a Szársomlyó, a mögöttünk elterülő gerinc túloldala pedig olyan települések kis pincéit rejti, mint Csúza és Vörösmart. Dél-Baranya szőlőire a legjobb kilátás pedig talán az innen nem messze található Báni-hegy kilátójából van.

Vörösmart pincesorának végén, szőlőktől ölelve gyönyörű magyar temető is található. Mi a Josić borászatnál kóstoltuk a Kékfrankos, a bordói vörös fajták és házasításaik mellett az Olaszrizlinget (Grasevina), a Szürkebarátot és a Sauvignon Blanc-t. Kiegyensúlyozott, harmonikus tételek, amelyek akár a borászat éttermében, vacsora vagy ebéd mellé is kérhetők. Amint azt megtudtuk, Vörösmart jókora borfesztiváloknak is otthot ad. A legnagyobbat épp elvétettük: szeptemberben van, olyankor ezrével érkeznek ide a borturisták, akik az evésen-iváson kívül végig járhatják a környék szurdokaiba épült pincesorait is, amelynek egyes épületeit errefelé gádornak hívják. Itt van Horvátország legnagyobb pincéje is, amely több mint 500 éves. Az 1200 négyzetméteres, felújított pincében ma a Belje borászat működik. Boraik mellé a helyi zsíros pogácsa, és a frissen sült kenyér, természetesen kulennel a legjobb!