Ínyencek

Kitzinger Szonja

2022. augusztus 12.

A magyar iparművészet egyik legnagyszerűbb tárgyegyüttese, az úgynevezett Andrássy-ebédlő Rippl-Rónai József munkáját dicséri – a festőét, aki nem csak ecsettel dolgozott.

Kaposvár gasztronómiája után szólnunk kell a város egyik leghíresebb lakójáról, aki remek vendéglátó volt. Rippl-Rónai József a szíveslátás művészetét Munkácsy Mihálynál tanulmányozta behatóbban, akinél Párizsban élt, tanult és vendégeskedett. A francia fővárosban töltött évek alatt minden héten megjelent a hercegi pompában élő Munkácsyék otthonában, ahol nemegyszer szolgáltak fel 14 fogásos, pazar lakomákat, beluga kaviárral, rákkal, folyami pisztránggal vagy akár osztrigával. Rippl-Rónai inas- és segédévei során megfigyelhette, milyen remek összhangot alkotnak mesterénél az asztali dekorációk, a virágok, az étkészletek és az abrosz.

Nincs konyha

Rippl-Rónai, ha szerényebb körülmények között, de maga is hasonlóra törekedett kaposvári kúriájában, a Róma-villában, melynek stílusát jól gondozott falusi kápolnához hasonlította. A piktor legendás otthonát a méretét tekintve elfogadná bárki, de a jó arányokkal megépített, kétszintes, 184 m2-es ingatlanában

se konyha, se fürdő nem bonyolította az alaprajzot.

Az említett helyiségek, továbbá a vendégszobák és a műterem is a 11,5 hektáros birtok melléképületeiben kaptak helyet.

Az étkező szerepét jó időben a ház előtti vagy mögötti teraszok töltötték be. Konyha például azért nem volt a sárga homlokzatú, zsalugáteres főépületben, hogy ne legyen ételszag a lakásban, ott lehetőleg csak a tisztaság és a kerti virágok illata uralkodjon. Az asztalokon lévő vázákban a frissen vágott virágok általában olyan művészien voltak elrendezve, hogy a kompozíció, illetve a körülötte lévő tárgyak együttese azonnal a festő ecsetjére kívánkozott.

Dolce vita

A szóban forgó birtokot 1908-ban, hosszabb müncheni és párizsi tartózkodása után vette meg Rippl-Rónai, már vagyonos emberként, egy árverés útján. Az utolsó licitre ráígért tíz százalékot, amikor testvére hírül vitte neki a príma vétel lehetőségét. A ház megérte az árát. A kúriaszerű épület előző tulajdonosainak tájépítési törekvései már szárba szökkentek, így a festő és felesége, Lazarine számára az otthon és a hozzá tartozó park ihletett környezetnek bizonyult a pihenés, az alkotás és a vendéglátás tekintetében egyaránt.

Noha a ház környezetében mezőgazdasági munka is folyt – gyümölcstermesztés, szőlészkedés, állattartás, méhészkedés –, a gazdaságra a lakók nem jövedelemforrásként tekintettek, az inkább háttérintézménye volt a nagy vendégeskedéseket kiszolgáló kamra feltöltésének.

A bevételt a család számára tehát korántsem a birtok, inkább Rippl-Rónai képei jelentették, amelyek hátteréül gyakran a villa és környezete szolgált.

A képek jobbára a szabadban készültek, Rippl-Rónai kizárólag rossz időben vonult be a vincellérházból lecsippentett műtermébe alkotni.

Az sem zavarta, hogy a padlón szétterített termést kellett kerülgetnie, a lábai előtt heverő almával vagy dióval ugyanis szívesen csillapította éhségét.

Élni segített

Rippl-Rónai nem csak festett. Ha ízlése applikálására volt szükség, például egy-egy szoba berendezésekor, ez elől sem futamodott meg. „Iparkodtam beleélni magamat a lelkivilágába annak is, akinek a mű készült, s akinek néha mintegy az életét kellett a tervem szerint készült dolgokkal körülvennem, életében részt vennem, élnie segítenem” – nyilatkozta egyszer szerényen.

Gróf Andrássy Tivadar 1897-ben rendelte meg Rippl-Rónaitól a család budai, Fő utcai palotája (helyén ma a Francia Intézet modern épülete áll) ebédlőjének belső terveit. A teljes berendezést a festő jegyzi: ő tervezte a bútorokat, a színes üvegablakokat, fali hímzéseket, vázákat, a virágmintás étkészletet, a tulipánkelyhet formázó poharakat és az edényeket, amelyek kivitelezésében olyan háttérműhelyek voltak segítségére, mint a Zsolnay porcelángyár vagy Róth Miksa műhelye.  

Elfújta a szél

A berendezés ebben a formában, eredeti helyén talán egy évtizedig sem állt, a tiszadobi kastélyba költöztették, ahol a télikertet alakították át,

hogy egyáltalán helyet találjanak a páratlan kincsnek, amelyet aztán a második világháború zúzott porrá.

A magyar szecesszió rövid történetének emblematikus bútoraiból és edényeiből már csak nyomokban lelhetünk fel eredeti példányt.

A Zsolnay porcelán étkészletről még fényképünk sincs, amely alapján elképzelhető lenne, hogyan nézhetett ki a szerviz. Alig több mint tíz, mintadarabként készült tányér maradt az utókorra, ezek a műkincspiac becses darabjai, jellegzetességük a hullámzó vonallal rajzolt virág. Némi vigasszal szolgál, hogy az ebédlő rekonstruált mása 2013 óta a Róma-villában megtekinthető.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra