Ellentmondások öthektáros kertje és tulaja. Ez Tkacsik Márta budajenői mikrokozmoszának lényege. Megbújik benne a hagyományokra épülő ultramodern szögletesség és a bájosan kusza bujaság éppúgy, mint az értő figyelemmel nyesegetett tervezés. Mindezek mögött pedig sok-sok Excel-tábla húzódik, ami nem csoda, elvégre egy matematikus kertészetében vendégeskedtünk.

Ha még száz métert sétálnánk a kavicsos Bodza utcán, már beérnénk a Budai Tájvédelmi Körzet fái közé. Az utcáról balra nem a kocsmaajtó nyílik, hanem a Rozmaring utca, annak két oldalán pedig a Patikakert terül el. Jó marketingérzékkel kitalált név, hitelesen utal arra, ami innen kikerül. De erről egy kicsit később.

Gyorsfénykép

Mivel a megbeszélt időpont előtt érkezünk, Richárd, az egyik kertész átvezet a túloldalra, a sorjázó fekete málna (Rubus occidentalis) bokrai közé. Nehezen állíthatnánk, hogy szép növény, ellenben nagyon szúrós és ritka fajta. Ricsi karjain látszanak is a növénnyel vívott békés küzdelem nyomai. A termése viszont egy kisebb csoda: finom, sűrű, fitonutriensekben gazdag gyümölcs, amelyben bő tízszer annyi antioxidáns van, mint az áfonyában. Alaposan bevizsgáltatta a bogyókat a Szent István Egyetem kutatóival a főkertész, azaz a kertet megálmodó-létrehozó tulajdonos. Tkacsik Márta egykori stratégiai guru, üzletasszony, cégtulajdonos ­stílusosan elegáns, mentazöld szettben érkezik, magáról pedig azt állítja: ő a kertész. Ez első blikkre pontos definíció, mégis ellentmondásos, mert Márta itt, a nemzetközi irodákat felváltó öt hektáron is jóval több ennél. Fáradhatatlanul kutat, olvas, blogot ír, ismeretet terjeszt, terméket fejleszt, gyárt, süt-főz-­tartósít, vendégeket fogad. Teszi mindezt a józan ész és a hagyomány nevében.

Utóbbi nála nem üres archaizálás és nem is szolgai másolás, hanem újraértelmezés. Mártának meggyőző­dése például, hogy ami a nagyipari mezőgazdaságban zajlik, az évtizedek óta elhibázott tendencia. A Balatonnál kisebb területű óceáni szigeten volt idén feltöltődni és tanulni. Az ott lakók tudják, hogy a világuk véges, hiszen naponta ezt tapasztalják. Minden zöld körülöttük, és kétszer annyi szarvasmarha él ridegtartásban, mint ember. Az állatokat nem karámokba zsúfolják, hanem a gazdák mennek utánuk a kicsi traktorjaikkal és a mezőn fejnek. Vissza kellene nekünk is menni az időben és megnézni, mit rontottunk el, mert az állatoknak a regeneratív mezőgazdaságban pótolhatatlan szerepük van. Márta bárányai azt a füvet és gyomnövényeket eszik, amikkel az ember nem tud mit kezdeni. Sem felhasználni, sem megemészteni nem lehet, a birkák viszont boldogok tőle, a trágyájukat a növényekhez forgatják vissza. Nincs olyan a természetben, hogy hasznos és haszontalan, mert ez nem így működik.

Beszállt az internetbe

Márta a Felvidéken, Királyhelmecen nőtt fel, kertes házban. Matematikusként már húszévesen hálózatokkal, komplett gráfokkal foglalkozott. Olyan problémákkal, amelyekről a matematika tudja, hogy megoldhatatlanok, vagy csak a töredékük megoldható. Ez a tapasztalat állandó alázatot kívánt, hiszen rögtön tudja az ember, mennyire kicsike és hol a helye. Megtapasztalja a végest és a végtelent. Diploma után ezért a kassai egyetemen operátorként kezdte, mert a teljességet érintő problémák érdekelték. Így csöppent az internetet megelőző számítógépes hálózatok világába. Akkoriban nem volt másuk pár korai IBM gépen kívül, de Kassát azért összekötötte számítógépen keresztül Prágával, és személyesen találkozott a TCP-IP hálózatok programjának amerikai írójával. Hétvégén pedig jó családanyaként megfőzte az ebédet, majd bement az egyetemre és addig forgatta a protokollokat, amíg hálózatba nem kötött 28, akkori akadémiai kutatóintézetet és mindegyiknek lett egy-egy e-mail-címe is. Azaz megcsinálta a csehszlovák internet egyik nagy gócpontját.

Olyan eredmény volt ez, hogy az IBM egyik amerikai kutató-munkatársa személyesen utazott Kassára megnézni, mit csinált ott ez a kis magyar hölgy. Így kezdődött, majd a virtuális bankolás és digitális stratégiák építésével fejeződött be harminc évvel később, mert Mártának elege lett. Rájött, hogy valami komoly baj van: olyan buborékban élünk, ahol magunknak határozzuk meg a célokat, az eszközöket, a határidőket, az erőforrásokat. Nincs benne az emberen kívül semmi más tényező, és tévesen azt képzeljük, mindenre képesek vagyunk és mindent jól csinálunk. Miközben nincs kötődésünk a valósághoz, a természethez. Ezt az érzését csak erősítette az a tény, hogy a kezdetektől együtt élt a másik, természetközelibb Mártával, aki otthon nagy konyhát vitt, befőzött és tartósított, szakácskönyveket bújt és finomakat főzött a férjének és két lányának. De a kertész énjét sem rakta félre, sőt! Sorra művelte azokat a változatos helyeken, már évekkel korábban megvásárolt kicsi kerteket, amelyeknek a létezéséről (és így Márta rejtett hobbijáról) a kollégái mit sem sejtettek. Talán csak azt furcsállották néha, amikor a multinacionális cége mélygarázsában elosztogatott a csomagtartóból 180 darab, hersenősen egészséges cukkinit…

Diagnózis

A céges világ elhagyása után teljes figyelmével a természettel szimbiózist kereső irányba fordult. Egy újabb – és akkor sajnálatos – lökést jelentett ezen az úton, amikor inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nála. Orvosa kedvesen, ám határozottan kijelölte a várható életútját: öt éven belül 2-es típusú diabétesz és aztán változatos betegségekben történő, idő előtti elhalálozás. Ennek már tizenkét éve, de azóta sem cukorbetegség, sem egyéb nyavalya nem alakult ki nála. Márta olyan energikus és friss, hogy azt huszonévesek megirigyelhetnék. A titka: sok olvasás, kutatás, aztán a fekete bogyók és a Patikakert küzdelmes története. A diagnózisa után ugyanis két évig csak tanult, mindent elolvasott a betegségéről. Nem gyógyszert, hanem a természetben fellelhető megoldást keresett a bajára. A legtöbb tudományos cikk a fekete bogyósokban megtalálható fekete-lila-kék színanyagokat, az antocianinokat és polifenolokat ajánlotta a rejtett gyulladások és civilizációs betegségek ellenszereként.

Először a már meglévő kertben saját magának termesztette és ette az éjkék gyümölcsöket, majd lépésről lépésre haladva építette fel mások örömére is a Patikakertet. Amelynek egyetlen maroknyi élő talajában annyi élőlény van, ahány ember él a Földön – ez a kép mindig meghatja Mártát. És itt jön ismét képbe a hálózatok és a teljesség tisztelete, mert a végtelen itt van egy lépésnyire tőlünk. Kis barátaink és gyógyítóink – így hívja a testünkben és testünkön élő milliárdnyi mikrobát, baktériumot, azaz a mikro­biomot és a Patikakert termékeiben megtalálható milliónyi hatóanyagot. Amelyek éppolyan összetett rendszerek kicsiben, mint az öthektáros kert nagyban. Ide nem kerül be kívülről semmi, mert olyan körforgást akarnak létrehozni, hogy ne kelljen behozni idegen anyagokat, főleg nem mérgeket. Ma már elhagyták a rezet és a ként is, helyette speciális mikrobákkal és mikorrhizás gombákkal erősítik a növényeket és gazdagítják tovább a talajt. 

Kézi munka

És nem azért szedik kézzel az évi másfél millió bogyót, mert ennyi­re ráérnek, hanem mert ez a legkíméletesebb módszer ahhoz, hogy minden értékes anyagot, ami a gyümölcsben és a gyümölcsök héjában megtalálható, megőrizzenek. A Patikakert funkcionális ­élelmiszereibe az egész bogyó belemegy, sűrí­tik, pürésítik és itt készített bioalma­rostot adnak hozzá. Utána kímé­letesen kiszárítják, kézzel pici lapkákra vágják és különböző kiegészítő ízeket, fűszereket is kevernek hozzájuk (kurkuma, ­matcha, cékla…). Ezek a rostokkal dúsított gyümölcsextraktok méltán kiérdemlik a superfood titulust: naponta nyolc lapka vagy két pici mérőkanálnyi a pürékből. És máris jelentőset léptünk az egészségesebb élet felé. Ahogy ő tartja: a mikrobiom elemei etetnek minket, a tápanyagok emberi hasznosulása a segítségükkel jön létre. Abban kell ezt a rendszert segítenünk, hogy olyan, megfelelő minőségű tápanyagokat adjunk nekik, amit csak ők tudnak hatékonyan feldolgozni – nekünk.

Herburalius

Ez a filozófia és a teljességre törekvés köszön vissza a kert gyönyörű harmóniájában is. Az öt hektáron mélymulcsos és dombágyások mellett a nyolcféle, sötétbogyós gyümölcsös között méhlegelők, békén hagyott füves területek, erdőkert, tyúkok, bárányok és emberek osztoznak. A két ökotavacska mellett az archaikus parasztházak tömbjét újragondoló, építészeti nívódíjas vendégház és feldolgozóüzem keretezi a képet. Az egyik tóban ottjártunkkor éppen holland turisták osztották meg a vizet a békákkal és egyéb őslakos testvéreikkel. Márta sokat járt külföldön, onnan hozta a középkori kolostorkertek, a herbulariusok ihlette magaságyások ötletét is, ahol nagyon jó dolgozni. Mert ha szép valami, akkor már sokkal jobban szeretjük csinálni. Lehet, hogy éppen az élmény és a szépség megtapasztaltatása az első lépés a természethez való visszatalálásunk hosszú útján?

A kertészet szigorúan ellenőrzött, ökológiai minősítésű gazdálkodás, ami innen kikerül, tényleg természetesen tiszta. Márta – jó tudóshoz híven – egyrészt elméleti, másrészt tapasztalati úton egyengeti színes birodalmát. Excel-táblákban tartja nyilván, hová mit kell ültetni a vetésforgót alkalmazó magaságyásokba, melyik fekete bogyós fordul éppen termőre, mikor kell ránézni a kék mézbogyó, az ékszermeggy vagy épp a fanyarka termésére. Ugyanakkor ­tiszteli és figyelembe veszi a természet ritmusát és alázattal elfogadja, ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezte. Be is vallja, nem ez a kert és a webshopon is értékesített minőségi termékskála élete üzleti sikere, ez egy folyamatos befektetés. De úgy gondolja, kellenek az ilyen példák ahhoz, hogy apró lépésekben, kicsi területeken elkezdjen a szemléletünk és a környezetünk változni, mert az, ami most van, nem fenntartható.

Amire a kert tanított

„Az egyik, hogy a természetben mindenki felveszi a kesztyűt, küzd az életéért. A modern, nagyvárosi ember elfelejtett küzdeni. Helyette létrehoz egy steril, mesterséges környezetet és kiirtja mindazt, ami neki nem tetszik, vagy úgy gondolja, hogy veszélyes rá. Majd az ember megmondja, melyik baktérium jó és melyik rossz. A hatezer eddig ismert baktériumból mindössze nyolcvannak ismerjük az esetleges patológiás működését, a legtöbbjük nélkül viszont egyszerűen nem maradna életben az ember.”

„A másik tudás annak belátása lett, hogy a növekedés, a hatékonyság és a fejlődés modern korunk hamis bálványa. Az életet nem lehet hatékonyan élni, a természet pedig nem az állandó növekedésről, hanem a küzdelem mellett egymás tiszteletéről, elfogadásáról, együttműködésről szól.”

„Harmadszor pedig matematikusként tudom, hogy nem lehet minden tényezőt és változót belerakni egy modellbe, ám arra azért érdemes lenne felfigyelni, hogy míg száz éve az emberek 6 százaléka élt városban, most 60 százalék. Az exponenciális görbéket a természet nem szereti és nem is csinál olyanokat. A természet kiegyensúlyoz, az ember eltúloz.”

Az összeállítás támogatója az: