Lakatos Mónika, a Romengo és a Cigány Hangok énekesnője kapta 2020-ban a világzene Oscar-díjának számító WOMEX-életműdíjat. A finom vonású, apró nő a Muzsikás együttes után a második magyar, a cigányok között pedig az első életműdíjas. Előadásaiban a roma hagyományokat közvetíti, a cigány tradíciók szerint él családjával, és árad belőle a dal. Még főzés közben is.

Hangját az 1996-os Ki Mit Tud? kategóriagyőzteseként ismerhette meg először az ország, és itt ejtette rabul férje és zenésztársa, Rostás Mihály Mazsi szívét is az akkor még tinédzser énekesnő. Lakatos Mónika és Mazsi családot alapítottak és 25 éve elválaszthatatlanok a munkában és a magánéletben is. Együtt hozták létre a Romengo zenekart, és néhány éve a Lakatos Mónika és a Cigány Hangok formációt. Elvitathatatlan érdemük a cigány kultúra és művészet megismertetése a szélesebb közönséggel.

                                              

Albumaikon bemutatják, hogy milyen, amikor a cigányok önfeledten mulatnak; ezek a pergetők ismerősek lehetnek mindenkinek. A lírai és szenvedélyes hallgatókat viszont Mónika énekéből ismerhetik és szerethetik a legtöbben. A cél minden esetben a tudatos hagyományőrzés.

Lakatos Mónika többek szerint maga az ének. Láttunk már meglett férfiakat és tapasztalt szakmabelieket elérzékenyülni, sőt megállíthatatlanul zokogni a koncertjein. A törékeny asszony az autóban, az utcán, házimunka végzése és főzés közben is dudorászik. Sokszor így születnek a koncerteken is hallható dallamok. „Ha főzőcskél vagy takarít és hallom, hogy miket dudorászik, gyorsan előszedem a gitárt” – mondja férje, akit mindenki Mazsiként ismer, aki valaha találkozott vele.

Mónikának saját bevallása szerint is olyan az éneke, mint a főztje: hangulattól függ.

Örömzene az, ha akkor kezdi el az éneklést és muzsikálást, amikor kedve van hozzá. A koncerteken átlényegül, és átható hangjával világokat mozgat meg. Nehezebb időszakokban viszont néha elapad az ének is, akárcsak a kedvvel főzés. Ez szerencsére ritkán fordul elő.

A család konyhájában mindig van élet, a betévedőknek pedig mindig akad étel.

Az ajtóból azonnal a konyhába lépünk, ami tulajdonképpen a lakás lelke. Mi is ott telepedtünk le az asztal körül. Hétköznap itt esznek, és ez a dalok születésének helyszíne is.

A nagyobb családi összejöveteleken viszont a nappaliban terítenek. Ilyenkor evés után gyakran előkerülnek a hangszerek, és elkezdenek együtt muzsikálni. Igazi örömzene ez, maguknak énekelnek és táncolnak, majd a legtöbb este hallgatók, vagyis balladák éneklésével végződik.

A cigányok hagyományosan sokszor használnak konyhai eszközöket – kannát, teknőt, kanalat vagy lábost – a zenéléshez. Régen a szegénység miatt kényszerültek rá, hogy hangszerek híján szinte mindent felhasználjanak, ami hangot ad. A hagyomány pedig megmaradt; Mónika szívfacsaróan gyönyörű, a cigányság sorsát átadó balladáit, a hallgatókat a gitár mellett kanna is kíséri.

MŰVÉSZET ÉS TRADÍCIÓ

Kultúrájuk nemcsak a művészetüket határozza meg, de a tradicionális férfi és női szerepeket is. Mónikának ugyanolyan természetes és örömteli koncertezni, mint családanyaként ellátni a háztartást és betartani a külső szemlélőnek esetleg szigorúnak tűnő szabályokat. Szinte mindennap főz, zömmel hagyományos, egyszerűbb ételeket, de leginkább azt, amit a család kíván. A hűtőben ugyan van „száraz” étel, de férje, Mazsi és ő maga is sokkal jobban szereti a házikosztot.

„Sokszor nehéz ezerfelé szakadni, de a család hangulata mégis úgy az igazi, ha van főtt étel” – mondja.
A szűk család – Mónika, Mazsi, a lányuk, Dzsenifer és kis unokájuk, Maja – általában együtt esznek (néha éppen akkor, amikor megéheznek), de ha sokan gyűlnek össze – márpedig ez náluk gyakran előfordul –, a terített asztalhoz csak a férfiak ülnek le, a nők pedig, miután felszolgálták az ételt, a gyerekekkel együtt a
konyhában maradnak. Mónikának ez a természetes: „Az lenne a furcsa, ha oda kéne ülnöm. Egyszerűen nem illik.”

A hagyomány nemcsak az otthonokban él, a férfitársaság nem egészülhet ki nőkkel. Dzsenifer szerint, ha egy nő mégis szándékosan odaül, az olyan, mintha jelzést adna, így nem lepődhet meg, ha tiszteletlenül beszélnek vele. A kívülállóktól természetesen nem várják el, el, hogy ismerjék a hagyományaikat, de a közösség számára ez kőbe vésett szabály.

Az ilyen és ehhez hasonló tradíciók mára ugyan valamelyest változtak a cigányság körében, de bőven akad, amit a fiatalabb nemzedék is szívesen őriz és követ. Dzseni már megszokta, hogy a korosztálya néha furcsának tartja ezeket, de ugyanúgy, ahogy Mónikáék neki, a kislányának ő is szeretné megmutatni a hagyományokat. Mónikáék is igyekeztek szabadon nevelni őt – sok esetben rábízták, hogy betartja-e a szabályokat –, Dzsenifer is azt tervezi, hogy kislánya később eldönti, mi otthonos neki, illetve mi gátolhatja őt.

Ezek után gondolhatnánk azt is, hogy szintén kőbe vésett szabály, hogy a lányok már tudjanak főzni, mire férjhez mennek, ez mégsem törvényszerű. Mónika szerint régen sem volt kiemelten fontos a lányoknak a tudás, mert zömmel fiatalon alapítottak családot, a fiatalok pedig általában a fiú családjában kezdték el közös életüket, így még előnyös is lehetett, ha az új asszony az anyósától tanulta meg a szokásokat, így a főzést is.

Ugyanakkor kiemelte, hogy a régi generációkban – így az ő családjában is – a nagyobb lányoknak mielőbb helyettesíteniük kellett a dolgozó szülőket, így kénytelenek voltak hamar beletanulni a család ellátásába. Ő is így kezdte, alig hétévesen. Addig a család nőtagjait figyelte és segítette, illetve az apja is sokszor mutatta meg neki, hogy milyen ételt hogyan készít el. Az idők és a szokások változásával erre már kevésbé van szükség, Dzsenifer nem is igazán szeret főzni. Gyerekkorában a szülők inkább arra koncentráltak, hogy gondtalan fiatalkora legyen, nem várták el tőle, hogy besegítsen Mónikának.

TÁLAK, HÚSOK

Miközben beszélgetünk, Móni egyszerre keresi a levesestálat, fordít egyet a májas tésztán, tart minket szóval, figyeli és biztatja egyéves unokáját a ritmusérzékének bemutatására. Szól a zene, a kis Maja négykézláb csatangol és néha megáll, hogy ülve táncolva élvezze a dallamokat. Zajlik a család élete, mi pedig otthon érezzük magunkat, főleg, miután Mónika kitálalja nekünk a húslevest és a májas tésztát.

Az ételhez Móni maga gyúrja a tésztát, a májas csirkéhez kétféleképpen készíti. Mindkettőhöz kinyújtja, sodrófára tekeri és középen elvágja a tésztát, így hosszú lapokat kap. Ezután a lapokat laskára tépi vagy hosszú csíkokra vágja, és így dobja a lobogó vízbe. Fél kiló májhoz egy kiló lisztet használ, így marad levesbevalónak is.

A májas tésztához tehát nem kell más fűszer, mint só. A cigány konyhában általában ritkán használnak
a són és borson kívül egyéb fűszereket, esetleg némi babérlevelet vagy petrezselymet tesznek az ételbe.
A tésztaételek nagyon népszerűek, lehetőleg kézzel gyúrva és legalább öt tojásból készülnek.

Ha sokan összegyűlnek, jellemzően tálakra halmozzák a különféle ételeket és mindenki kedve szerint lát neki. Ünnepekkor a tálak mennyisége megsokszorozódik, Móniéknál rántott és sült húsok tornyosulnak, ezeket könnyebb futtában bekapni. De akadnak hagyományos cigány ételek is, mint a cigánykáposzta, ami annyiban tér el a sokak által ismert töltött káposztától, hogy a töltött káposztaleveleket és a különféle húsokat kiszedik, miután megpuhultak, és vékony paradicsomos rántással sűrítik az ételt.

Az édes káposztából készülő verziónál a puhára főtt káposztát rántják be, füstölt húst adnak hozzá és kaporral ízesítik. A cigánytököt is paradicsomos rántással sűrítik, ebben az esetben azonban először egy pörköltet készítenek, majd a húst kiveszik a lábasból, és a besózott, kiáztatott, kockákra vágott tököt teszik bele, ezután következik a rántás.

RÉTESTÉSZTA A KARANTÉNBAN

Mónika kifejezetten cigány süteményt nem tud mondani, de biztos benne, hogy rétest szinte az összes cigányasszony tud készíteni. Dzsenifer hozzáteszi, hogy a karantén idején – miközben Magyarország a hobbipékek nagyhatalma lett – a cigányoknál kétféle kihívással szórakoztatták magukat. A fiúk hagymát és citromot ettek magában és ezt vették fel videóra, a lányok pedig rétestésztát nyújtottak és összehasonlították, kinek sikerült jobban.

A főzésben is gyakori a versengés. A családok vendégségbe hívják egymást és félkomolyan megvitatják, melyik asszony készíti a legjobb ételeket. Móni szerint hamar híre is megy, ha valaki jól főz. A nagyobb ünnepekre – mint a keresztelő vagy esküvő –, ahol akár több százan is megjelennek, elhívják őket, hogy bizonyos ételeket készítsenek el a vendégseregnek.

Az étkezésnek tehát egyértelműen központi szerepe van a cigányság életében, Lakatos Mónika ugyanakkor nagyon ritkán kíván meg valamit. Étterembe nem igazán szeret járni, mert úgy gondolja, hogy a házikosztot nehéz helyettesíteni. És bár rengeteg tennivalója van, ha bárki betéved hozzájuk, azt „illik megkínálni itallal és étellel”. A csodás húsleves és a májas tészta bőven lenyűgözött, Móni mégis azzal búcsúzik az ajtóban, hogy „ha legközelebb jössz, finom almásat csinálok majd neked”.

MÁJAS TÉSZTA

Hozzávalók:
- 1 db egész húsos tyúk
- 50 dkg csirkemáj
- 1 db tojástartó (opcionális)
- 100 dkg finomliszt
- 10 db tojás
- 1 ek zsír vagy olaj (esetleg olvasztott kacsa- vagy libaháj)
- só

Elkészítése:
A lisztet és a tojásokat kemény tésztává gyúrjuk. A masszából lecsípünk 10-15 dekányit a leveshez, a maradékot három részre osztjuk és lisztezett gyúródeszkán egyenként 2-3 milliméteresre nyújtjuk. Sodrófára tekerjük és a lefektetett sodrófán merőlegesen kétfelé vágjuk – ez adja a tészta hosszát.
A májas tésztához kézzel laskára tépkedjük vagy felvágjuk metéltnek, és lobogó, sós vízben kifőzzük.
Az előzőleg félretett 10-15 dekányit vékony csíkokra vágjuk, kifőzzük, ezt adjuk a leveshez.
Az egész tyúk bőrét leperzseljük, hogy toll- és tokmentes legyen a bőr. Nagyobb darabokra vágjuk, a csontos részeket félretesszük a levesnek. Egy lábasba zsiradékot teszünk, megforgatjuk benne a combokat, szárnyakat, a mellet és a zúzát (Móni nem teszi bele a szívet, de hozzáadhatjuk azt is), és 1 deci vizet öntünk hozzá. Amikor a hús félig megpuhult, két kávéskanál sóval megszórjuk és készre főzzük, majd zsírjára pirítjuk.
A húsokat kivesszük a lábasból és félretesszük, a májat késsel elkaparjuk és az edényben maradt zsiradékhoz adjuk. Ha a tyúkban van tojástartó (lásd keretes írásunkat), azt is hozzátesszük.
Amint a máj megpuhult – ne süssük túl, de ne maradjon nyálkás sem –, megsózzuk, összekeverjük a tésztával, egy nagy tálban szervírozzuk, a félretett sült húsokat a tetejére halmozzuk.
Friss zöldséget, uborkát és zöldpaprikát adunk mellé.