Szerencsésnek érzem magam, hogy eljuthattam a csángók földjére. Az ott töltött pár nap alatt valami megmagyarázhatatlan erő kerített hatalmába.
Sosem felejtem el, mit éreztem, mikor találkoztam a helyi tanítókkal, akik éjt nappallá téve a gyerekekért küzdenek.
Mindig emlékezni fogok rá, mikor néne Mari „levette rólam az igézetet”, vagy amikor Magdó siratót énekelt.
Miközben a könnyeimmel küszködtem, ők a legtermészetesebb módon tálalták fel nekem ősi ételeiket, köztük a csángó galuskát.
Ők így nevezik a legtöbbször cékla-, torma- vagy szőlőlevélbe tekert zöldséges keveréket. Abban a pillanatban azt éreztem, nem létezik finomabb étel a földön.
ELKÉSZÍTÉSE:
A kukoricadarát jól átmossuk, a zöldségeket megtisztítjuk. A szalonnát apróra vágjuk, zsírjára pirítjuk, és megdinszteljük rajta a kockára vágott hagymát, ezután hozzáadjuk a lereszelt paprikát.
Amikor a paprika kicsit megpuhult, kevés őrölt pirospaprikát szórunk rá, és levesszük a tűzről.
A sárgarépát, a zellert és a paszternákot lereszeljük, majd egy tálba tesszük. Ráöntjük az előzőleg megdinsztelt hagymás paprikát, a kukoricadarát és az apróra vágott zöld fűszereket. Jól összekeverjük, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Ezzel el is készült a töltelékünk.
A leveleket leforrázzuk. Egy-egy levelet ketté- vagy többfelé vágunk,
mindegyik közepére kis halomnyi tölteléket helyezünk,
majd a keskenyebb végüknél fogva szépen feltekerjük őket pont úgy, mint amikor töltött káposztát készítünk. (A csángók általában apró galuskákat készítenek, úgy is mondják: „Két galuska egy falás!”)
Egy lábas aljára fektetjük a vastag szárú kaprot, hogy ne süljön le az étel, és körkörösen, egyenként ráhelyezzük a galuskákat. Kevés vizet öntünk alá, és kis lángon feltesszük főni.
Ha elfőné a levét, mindig csak kevés vízzel pótoljuk.
Azért készítjük csak kis mennyiségű vízzel, hogy az étel a saját levében főjön, így az ízek jobban átjárják a galuskákat. Amint a kis batyuk megpuhultak, tálalhatunk is.
