Cikkek

Knap Gábor

2024. október 20.

sötőtök , halloween tök , hokkaido tök

A piacokon októberben számtalan színű és formájú tököt vásárolhatunk, de nagyon nem mindegy, melyiket, mire használjuk. Íme a kis tökhatározó és három mutatós recept!

A leglátványosabb jelzőért egyből két fajta tök is versenybe szállhat. A nagydobosi sütőtök a többitől eltérően szürkés-kékes, csak belül élénk narancssárga. Nyolc kilósnál ritkán nő nagyobbra, nem úgy, mint a halloween tökként ismert típus, amely már kívül is láthatóságimellény-színű, és több tíz kilogrammos példányok is nevelhetők belőle.

Utóbbit Magyarországon nyár elején vetik, épp azért, hogy októberben még zsengén legyen betakarítható. A halloween tök közelebb áll a cukkinihez, mint a sütőtökökhöz. Díszesre nemesített fajta, amelynek a héja, ha tovább hagynák fejlődni, hasonlóan kemény lenne, mint a nagydobosinak. Teljesen éretten tehát egyik sem faragható, a dísztök viszont nem is ehető. 

Tökfélékből, beleértve a nálunk főzőtökként, cukkiniként ismert változatokat, a különféle dísz- és sütőtököket, mintegy 900 fajta létezik. A sütőtökök őshazája Amerika, ahol az őslakosok már 5-15 ezer évvel ezelőtt termesztették és nemesítették az ősi típusokat.

Magyarország területén már az ókorban ismerték a tököket, akkoriban értelemszerűen az afrikai vagy ázsiai eredetű fajtákat (lopótök vagy a kolbásztök), amelyeket már a rómaiak is termesztettek

Hazánkban jelenleg nagyjából 1500-1700 hektáron termelnek tököt, amelyek egy része olajtök, és a sütőtökök mellett egyre népszerűbb a dísztök is. A hazai típusok közül a nagydobosit tartják a legízletesebbnek, leggyakrabban viszont az ún. kanadai sütőtök kapható a boltokban. Ez a pézsmatök egyik fajtája, de nevezik sonkatöknek is. A kanadai jelző egyébként igen csalóka, hiszen a fajtát a Szarvasi Kutatóintézet nemesítette ki a ’80-as években.

Érdemes még megemlíteni a Hokkaido tököt is, amely lehet sötétzöld vagy narancssárga héjú is. Édesebb, mint a többi fajta, krémes, olajos ízvilága miatt gyorsan nő a népszerűsége. Ugyancsak amerikai eredetű, eredetileg onnan került Japánba, aztán valahogy ráragadt Hokkaido szigetének a neve. A hagyományos sütőtökökhöz hasonlóan alkalmas levesnek, de kisebb mérete miatt tölteni is nagyszerű, sőt, megsütve még a héja is fogyasztható!

A sütőtök igazi superfood. Rengeteg kalcium, vas, B és C-vitamin, karotin található benne. Jöjjön hát Gálicz István, Pohner Ádám és Bittera Dóra/Molnár B. Tamás egy-egy sütőtökös receptje!


Füstölt makréla almás sütőtöklevessel 




Sütőtök fűszeres-barackos vadrizssalátával töltve 




Négy kóstoló Hokkaido tökből 



Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra