A balkáni, és azon belül az albán gasztronómia csupa izgalom! November eleji albán túránk nem tervezett, de egyik legfontosabb helyszíne lett egy kis családi vendéglő, amelyre Durresben bukkantunk. Burek, köfte, kannás bor és vargabéles albánul. Vacsora a Shije Shqiptare-ban.

Az, hogy az albán fővárosba pillanatok alatt eljuthatunk fapados járatokkal, jócskán közelebb hozta a Balkán egyik legizgalmasabb országát. Tirana annak is tartogat kultúrsokkot, aki amúgy már edzett a délkeleti irányú utazásokban. Most mégsem az ország fővárosáról, hanem a legközelebbi és legjelentősebb tengerparti településének piciny kifőzdéjéről lesz szó.

Durres mindössze 30-40 kilométerre van Tiranától, erre vezet az egyetlen autópálya, szóval a helyi viszonyok között egészen gyorsan elérhető. Arrafelé még novemberben sem ritka a 20 fokos hőmérséklet – Puglia fővárosával, a tengeren keresztül mindössze 200 kilométerre lévő Barival vagyunk kábé „egyvonalban”. Az olasz befolyás egyértelmű. Elég, ha csak a boltok kínálatát vesszük szemügyre. Az Adria túlpartjáról érkezik a szalámi, a tészták, a sör, a tusfürdő, sőt még az ásványvíz is.

Durres üdülőváros, ahol az elmúlt évtizedekben túltolták a szállodaépítést. A parton végig sorakoznak a 10-15 emeletes szálláshelyek, de itt azon sem szabad meglepődni, hogy az 5. századi erőd romjai közé is befér egy hotel.

Az óváros pici és gyorsan bejárható. Mi is épp arra kódorogtunk, a reggeli, piacon történő lakmározás (corba me zarzavate – albán zöldségleves, frissen szedett mandarin és olíva) után, már-már éhesen, amikor egészen véletlenül bukkantunk rá a Shije Shqiptare-ra.

A belváros egyik csendesebb mellékutcájában található hely neve magyarul annyit tesz: albán ízek. Egy családi kifőzde, tippünk szerint Anya főz, Apa kiszállít, a fiuk pedig ha kell, elkalauzol az utca túloldalán lévő, látszólag kicsit sem nyilvános/hivatalos vécébe, ha kell elszalad borért, de leginkább segít a szülőknek megértetni magukat angolul.

Nincs menü. Apa, látva a tanácstalanságunkat, egyből 4 személyes előétel válogatást, majd választható húsételeket kínál. A Shije Shqiptare konyhástul és vendégterestül sem lehet nagyobb, mint 25 négyzetméter. Két asztal, egy pult, jókora hűtő, amiben minden van: dobozos sör és üdítő, valami kovász egy üvegben, bárány- és borjúdarabok, sajt és ki tudja még mi. Hátul pedig a konyha, és annak központja, a kemence.

Kezdeti zavarunkat oldja egy pohár bor, amit egyébként csak a külső raktárból (szomszéd boltból?) sikerül megoldani. Három literes és kannás, de ez ebben az esetben kicsit sem degradáló, hiszen friss, illatos, hűvös és jól illik az előételhez. Szépen átvesszük a helyi tempót és lelkendezve kóstoljuk a kétféle bureket, ki tudja hányféle sajtot és házi sajtkrémet, a gombás raguval kínált köftét és a házi fermentált zöldségeket, amelyek között van káposzta és padlizsán is.

Közben Apa mond pár szót a helyről és a kajákról. A Shije Shqiptare-ban minden házi. És tényleg: jókora üvegekben fermentálják a zöldségeket, pácolják a sajtot, a húsok itt fél vagy egész állat formájában érkeznek, abból kell dolgozni és talán még az olíva is saját.

Visszafogottan, de kiválóan fűszerezett, változatos és nagyon színes előételünk után Apa mindenáron hússal szeretne etetni minket. Szerencsére hagyjuk rábeszélni magunkat a bárányragura, ami enyhén pikáns, paprikásra emlékeztető, érezhetően órákig készülő étel. Olvadunk.

Pedig csak ez után jön a qengji me kos, az ország talán leghíresebb fogása. Már, ha nem számítjuk az Instán tényleg látványosabb grillezett birkafejet, ami nem rossz ugyan, de a qengji me kos finomabb. Ez egy joghurtos, sült bárány. Utóbbit először egészben sütik meg, majd az egyébként már sült hús kerül cserépedénybe, rengeteg joghurttal, aztán a kemencében fejezik be. A hús szinte krémesen puha, a joghurt savanyúságától pikáns, omlós és illatos. Hetekig tudnánk a házi kenyérrel tunkolni a bárányhús mellől a joghurtos szószt…

Miközben mi falatozunk, Apa elindul, hogy kiszállítson pár rendelést – hiszen a pici helyen pizza is készül és a kiszállítás kulcsfontosságú. Mégsem maradunk gazdátlanok, a család többi tagja gondoskodik róla, hogy ne távozzunk az ajándék raki (szőlőpárlat) és házi diólikőr, valamint az ugyancsak ott készülő Kadaif megkóstolása nélkül. Utóbbi a baklava és a mi vargabélesünk szerelemgyereke: cérnametélt-szerű tésztába töltött dió, sok mézzel vagy cukorsziruppal nyakon öntve és megsütve.

Délután négy óra van és két dolog biztos. Az egyik, hogy vacsorázni később sem bírunk majd, a másik pedig, hogy ha valaki kérdezné, tudunk-e kellemesen autentikus helyet Durresben, a Shije Shqiptare lesz a válaszunk.

Shije Shqiptare

Vacsora/estebéd 4 személyre: kb. 6000 lek

Rruga Ibrahim Bushiqi, Durrës 2001, Albánia