Megjelent a Magyar Konyha novemberi száma!
Ettől a szellem is jóllakik!
Nyakunkon a Márton-nap, lássuk az ünnep tipikus finomságait édességfronton.
A hasábokon liba és sok minden más. Vinkó József ajánlója.
Kevesen beszélnek ekkora szenvedéllyel a desszertekről, a csokoládéról, a hagyományos ízekről, tisztelettel a nagy cukrászokról, kollegákról.
Aki a lakásába téved, azt megeteti. A látogató egy közönséges hétköznapon is kap levest, főételt, desszertnek pedig Saly Noémi a kezébe nyom egy üveg lekvárt. A tabáni bérház is olyan, mint egy falu, jönnek-mennek a süteményestányérok. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa – irodalom- és Budapest-történészként – ma már hivatásszerűen is foglalkozik a gasztronómiával.
Felvidéken is magyar ludak élnek. Nem is akármilyenek. Lévaiak. Sorsuk mostoha, és nem azért, mert Felvidéken élnek. Kevesen vannak – és nem járunk messze az igazságtól, mikor azt állítjuk: ha a tenyésztők nem tesznek meg mindent ezért a szárnyasért, évtized múlva csupán a nagy lúdkönyvben mutogatják majd a képét, és mondákból idézik fel az alakját.
A libák többnyire galibát okoznak. Így volt ez Krisztus előtt 390-ben is, amikor az éj leple alatt barbár gallok akarták elfoglalni a várost, de Róma lúdjai felverték gágogásukkal a fáradt őrséget. A történet nem mese, Homérosz és Ovidius is ír a „Capitoliumot hangjukkal megmenekítő” harcias madarakról.
A Selyemútnak köszönhetően évszázadok óta híres vendéglátásáról Gaziantep. A dél-törökországi város a baklaváról és szőlőből készült édességeiről is ismert, de kedvenc étele a helyben termesztett pisztácia: felhasználják levesben, tesznek belőle a töltött paprikába, s jut belőle a piláfba is.
Novemberi számunkban Szekszárd gasztronómiájával foglalkozunk. Felkerekedtünk, hogy megtaláljuk a szekszárdi borvidék éttermeit és találtunk egy különleges "Helyi boltot", ahol a környék kézműves termelőinek árui mind megtalálhatók, és találtunk halászcsárdát, kávézót és mézeskalácsost is. Látogatás a vörösborok hazájában.
A hasábokon liba és sok minden más. Vinkó József ajánlója.
Kevesen beszélnek ekkora szenvedéllyel a desszertekről, a csokoládéról, a hagyományos ízekről, tisztelettel a nagy cukrászokról, kollegákról.
Felvidéken is magyar ludak élnek. Nem is akármilyenek. Lévaiak. Sorsuk mostoha, és nem azért, mert Felvidéken élnek. Kevesen vannak – és nem járunk messze az igazságtól, mikor azt állítjuk: ha a tenyésztők nem tesznek meg mindent ezért a szárnyasért, évtized múlva csupán a nagy lúdkönyvben mutogatják majd a képét, és mondákból idézik fel az alakját.
A libák többnyire galibát okoznak. Így volt ez Krisztus előtt 390-ben is, amikor az éj leple alatt barbár gallok akarták elfoglalni a várost, de Róma lúdjai felverték gágogásukkal a fáradt őrséget. A történet nem mese, Homérosz és Ovidius is ír a „Capitoliumot hangjukkal megmenekítő” harcias madarakról.
A Selyemútnak köszönhetően évszázadok óta híres vendéglátásáról Gaziantep. A dél-törökországi város a baklaváról és szőlőből készült édességeiről is ismert, de kedvenc étele a helyben termesztett pisztácia: felhasználják levesben, tesznek belőle a töltött paprikába, s jut belőle a piláfba is.
Novemberi számunkban Szekszárd gasztronómiájával foglalkozunk. Felkerekedtünk, hogy megtaláljuk a szekszárdi borvidék éttermeit és találtunk egy különleges "Helyi boltot", ahol a környék kézműves termelőinek árui mind megtalálhatók, és találtunk halászcsárdát, kávézót és mézeskalácsost is. Látogatás a vörösborok hazájában.
Aki a lakásába téved, azt megeteti. A látogató egy közönséges hétköznapon is kap levest, főételt, desszertnek pedig Saly Noémi a kezébe nyom egy üveg lekvárt. A tabáni bérház is olyan, mint egy falu, jönnek-mennek a süteményestányérok. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa – irodalom- és Budapest-történészként – ma már hivatásszerűen is foglalkozik a gasztronómiával.