Skócia délnyugati partvonala mentén sorakoznak azok az apró szigetek, amelyek a világ egyik legkarakteresebb italát adják. A koronavírus-járvány azonban nem tett jót az üzletnek.
Járjunk bárhol a világon, az Ardbeg, a Lagavulin vagy a Laphroaig márkát éppúgy ismerik a whisky hívei Japánban, New Yorkban, vagy Szentpéterváron. Azt azonban talán kevesebben tudják, hogy ez a három ódon szeszfőzde nemcsak hogy ugyanazon a szigeten működik, de Islay ugyanazon útján is, nagyjából 3 kilométerre egymástól.
A sziget közvetlen közelében – alig fél kilométernyi hullámzó határvonal mögött – egy újabb kis sziget, Jura emelkedik ki a tengerből. Ez utóbbin is készül whisky, ami viszont kevésbé füstös, inkább gyógynövényes ízéről ismert. Aztán ott van a hegyes-sziklás Arran szigete, ami arról nevezetes, hogy északi partján Highland, míg a délin Lowland típusú whisky-t készítenek.
A Highland ezek közül a legnagyobb kiterjedésű régió, ami híres elképesztő sokszínűségéről. A szemet gyönyörködtető, változatos vidéken a hűvös tengeri szél és a buja mezők – a friss fű és a vadvirágok – mind formálják az itt készített whiskyk ízét, amelyet tovább mélyítenek a viaszos, mézes és füstös jegyek. A Felföld déli vidékein inkább a Lowlandhez hasonló aromákkal találkozhatunk, északabbra haladva azonban egyre mélyebb, sósabb az ízvilág, ugyanakkor egy, a régió keleti területeiről származó italban gyümölcsös-virágos, mégis testes, telt illatokat fedezhetünk fel.
A Lowland Skócia legdélebbi whisky régiója. Az itt készült whisky általában könnyedebb, enyhébb, tavasziasabb karakterű, aromájában édesebb, gyengédebb, citrusos lecsengésű, ízvilágában az ír whiskey-hez hasonló.
Ezek az állandó a ködbe burkolódzó, szélcsipkézte, tenger formálta, zord szigetek, ahol soha nem csillapul az Atlanti-óceán ostromló robaja, a skót whisky ágazat szempontjából kiemelkedő fontosságúak – az ágazat maga pedig ugyanilyen fontos szerepet tölt be a skót gazdaság egészében: 2019-ben Skócia 1,3 milliárd palackot exportált a világ 175 piacára, amelyből az ország 6,3 milliárd dollárnyi bevételhez jutott, írja cikkében a CNN.
Óvják, védik
Hasonlóan ahhoz, ahogyan a franciák védik a Champagne régiót, Skócia is minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a világjárvány minél kisebb károkat okozzon az ország egyik legismertebb brandjében.
A tavaszi brit zárlat ideje alatt a fent említett három szigetet – Islay, Jura és Arran – gyakorlatilag teljesen elzárták a külvilágtól, csak olyan kompok és szállítóhajók köthettek ki a partjaiknál, amelyek a whiskykészítéshez szükséges anyagokat pótolták. Nem odavalósiak pedig csak abban az esetben léphettek a szigetek földjére, ha valamilyen egészségügyi vészhelyzetről volt szó.
Valószínűleg ezeknek az intézkedéseknek is köszönhető, hogy a fenti három szigeten nem volt regisztrált Covid-19 fertőzéses eset, annak ellenére, hogy a szárazföldön, a közelben lévő Glasgow-ban vagy Cumbriában kifejezetten sok volt a megbetegedés.
Kongó üresség
Mindez azonban közel sem jelenti azt, hogy a whisky-szigetek ne küszködnének pillanatnyilag. Mint egy „nem feltétlenül szükséges” ágazat prominenseit, őket is sújtotta az a határozat, ami március végén a leállásról rendelkezett.
A bezárások pedig megkérdőjelezhetetlenül nyomot hagytak a helyi gazdaságon: a skót whisky szektorban nagyjából tízezren tevékenykednek, nagy részük, körülbelül hétezer ember ráadásul távoli tájakon – például a Felföldön, vagy a szigeteken.
„A szeszfőzdénk minden dolgozóját kényszerszabadságra küldtük” – mesélte a CNN-nek a Laphroaig Distillery vezetője, John Campbell. „Az egész sziget elcsendesedett, simán tehettél egy sétát úgy, hogy egy árva lélekkel sem találkozol.”
A csendes utcák egyben azt is jelentették, hogy a szigetről eltűntek a turisták – lévén, minden hotel és látogatóközpont zárva tartott. Májusban a híres Fèis Ìle fesztivált is le kellett mondani a járvány miatt, ami általában annyi érdeklődőt vonz, hogy a sziget lakossága minimum megháromszorozódik az esemény időtartama alatt.
„Csodás időnk volt tavasszal, de négy hónapon át zárva kellett tartanunk” – idézi fel az időszakot az Islay House Hotel vezetője, Jane Deakin. „A whisky turizmus rendkívül fontos a számunkra. A 2019-es adatok szerint tavaly több mint 2 millióan látogattak el skót szeszfőzdékbe, és a turisták egy tizede a mi kis szigetünket választotta. Számításaim szerint 2-3 évre lesz szükségünk ahhoz, hogy a lezárás idején kiesett bevételeket pótolni tudjuk.”
A sziget legjobb halas éttermét, a Bowmore Hotelt irányító Linda Maclellan szerint továbbra is szörnyű a helyzet, mert bár ma már újra dolgozik az összes szeszfőzde, a szigeten csak az Ardnahoe fogad látogatókat. Az öreg lepárlók ráadásul finom egyensúly szerint működnek, ahol már egy rövidebb leállás is hatással van a termelésre. „Hat hétbe telt, mire újra visszarendeződtünk a régi kerékvágásba” – meséli John Campbell. „Az utóbbi 40 év alatt nem volt példa ilyen hosszú leállásra nálunk.
Még akkor sem, ha 0-24 órában dolgozunk. Ez a mennyiség örökre elveszett.”
Az Islay szigetére érkezők többsége egyből Port Ellent, pontosabban azt a partmenti utat célozza meg, ahol a híres Ardbeg, Lagavulin és Laphroaig lepárlói állnak, jelenleg azonban csak az első kettő kapuit találják nyitva – azokat is csak kóstolásra, vezetett körbejárásra továbbra sincs lehetőség – míg a Laphroaig még most is zárva tart. Ugyanúgy, ahogyan a Caol Ila, a Bowmore vagy a Bruichladdich is. A Jura szigetén működő szeszfőzdével ugyanez a helyzet: egyelőre nincs tervben az újranyitás az érdeklődők számára.
Bizarr hiány
Bár a látogatóktól származó bevételek a lepárlók elsődleges profitjához csak kismértékben járulnak hozzá, nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Arran északi partjaihoz, a Lochranza Látogatóközpontba például tavaly 120 ezer turista érkezett. A turisták rendszerint beültek a központ vonzó kávézójába – ez jelenleg zárva tart – ahol befizettek egy kóstolásra (15 font/4 whisky/fő), egy szeszfőzdei körbevezetésre (további 10 GBP), és vásároltak egy palack italt is.
Ezek a látogatók viszont most nem jönnek, így a bevétel is elmarad.
A lezárás feloldását követő őszi időszak másik problémája fura módon a whiskyhiány lett a szigeteken. Bár törvény írja elő, hogy az ital készítésének minden apró momentuma a szigeteken történjen, a megtöltött whiskys hordókat aztán szárazföldi üzemekbe küldik palackozásra.
A lezárás azonban olyan törést idézett elő az ellátó láncban, hogy
A helyiek tehát hiába élik mindennapjaikat milliónyi hordó Laphroaig whisky közvetlen közelében, a sziget raktárházaiban sorakozó ital a szárazföldi kiszállítást és palackozást várja.
„Szó szerint azon gondolkodom, hogy az Amazonról rendelek néhány palackot” – panaszolja a raktáraktól mindössze három kilométerre fekvő Islay Hotel bárjának vezetője, Isaias Fuentes Cuartero.
