Cikkek

Orbán Szilvia

2020. november 2.

Skócia délnyugati partvonala mentén sorakoznak azok az apró szigetek, amelyek a világ egyik legkarakteresebb italát adják. A koronavírus-járvány azonban nem tett jót az üzletnek.

Járjunk bárhol a világon, az Ardbeg, a Lagavulin vagy a Laphroaig márkát éppúgy ismerik a whisky hívei Japánban, New Yorkban, vagy Szentpéterváron. Azt azonban talán kevesebben tudják, hogy ez a három ódon szeszfőzde nemcsak hogy ugyanazon a szigeten működik, de Islay ugyanazon útján is, nagyjából 3 kilométerre egymástól.


A sziget közvetlen közelében – alig fél kilométernyi hullámzó határvonal mögött – egy újabb kis sziget, Jura emelkedik ki a tengerből. Ez utóbbin is készül whisky, ami viszont kevésbé füstös, inkább gyógynövényes ízéről ismert. Aztán ott van a hegyes-sziklás Arran szigete, ami arról nevezetes, hogy északi partján Highland, míg a délin Lowland típusú whisky-t készítenek. 

Skóciában hat whisky régiót különböztetnek meg, ezek: a Lowland, a Highland, a Speyside, az Islands, az Islay, és a Campbeltown.

A Highland ezek közül a legnagyobb kiterjedésű régió, ami híres elképesztő sokszínűségéről. A szemet gyönyörködtető, változatos vidéken a hűvös tengeri szél és a buja mezők – a friss fű és a vadvirágok – mind formálják az itt készített whiskyk ízét, amelyet tovább mélyítenek a viaszos, mézes és füstös jegyek. A Felföld déli vidékein inkább a Lowlandhez hasonló aromákkal találkozhatunk, északabbra haladva azonban egyre mélyebb, sósabb az ízvilág, ugyanakkor egy, a régió keleti területeiről származó italban gyümölcsös-virágos, mégis testes, telt illatokat fedezhetünk fel.

A Lowland Skócia legdélebbi whisky régiója. Az itt készült whisky általában könnyedebb, enyhébb, tavasziasabb karakterű, aromájában édesebb, gyengédebb, citrusos lecsengésű, ízvilágában az ír whiskey-hez hasonló.



Ezek az állandó a ködbe burkolódzó, szélcsipkézte, tenger formálta, zord szigetek, ahol soha nem csillapul az Atlanti-óceán ostromló robaja, a skót whisky ágazat szempontjából kiemelkedő fontosságúak – az ágazat maga pedig ugyanilyen fontos szerepet tölt be a skót gazdaság egészében: 2019-ben Skócia 1,3 milliárd palackot exportált a világ 175 piacára, amelyből az ország 6,3 milliárd dollárnyi bevételhez jutott, írja cikkében a CNN.

Óvják, védik

Hasonlóan ahhoz, ahogyan a franciák védik a Champagne régiót, Skócia is minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a világjárvány minél kisebb károkat okozzon az ország egyik legismertebb brandjében.

A tavaszi brit zárlat ideje alatt a fent említett három szigetet – Islay, Jura és Arran – gyakorlatilag teljesen elzárták a külvilágtól, csak olyan kompok és szállítóhajók köthettek ki a partjaiknál, amelyek a whiskykészítéshez szükséges anyagokat pótolták. Nem odavalósiak pedig csak abban az esetben léphettek a szigetek földjére, ha valamilyen egészségügyi vészhelyzetről volt szó.

Valószínűleg ezeknek az intézkedéseknek is köszönhető, hogy a fenti három szigeten nem volt regisztrált Covid-19 fertőzéses eset, annak ellenére, hogy a szárazföldön, a közelben lévő Glasgow-ban vagy Cumbriában kifejezetten sok volt a megbetegedés.

Kongó üresség

Mindez azonban közel sem jelenti azt, hogy a whisky-szigetek ne küszködnének pillanatnyilag. Mint egy „nem feltétlenül szükséges” ágazat prominenseit, őket is sújtotta az a határozat, ami március végén a leállásról rendelkezett.

A bezárások pedig megkérdőjelezhetetlenül nyomot hagytak a helyi gazdaságon: a skót whisky szektorban nagyjából tízezren tevékenykednek, nagy részük, körülbelül hétezer ember ráadásul távoli tájakon – például a Felföldön, vagy a szigeteken.

„A szeszfőzdénk minden dolgozóját kényszerszabadságra küldtük” – mesélte a CNN-nek a Laphroaig Distillery vezetője, John Campbell. „Az egész sziget elcsendesedett, simán tehettél egy sétát úgy, hogy egy árva lélekkel sem találkozol.”

Az 1815-ben alapított Laphroaig szeszfőzdében évente mintegy 2,5 millió liter füstös whisky készül, amelynek kiválóságát többek között az is méltán jelzi, hogy ők Károly herceg hivatalos szállítói is.


A csendes utcák egyben azt is jelentették, hogy a szigetről eltűntek a turisták – lévén, minden hotel és látogatóközpont zárva tartott. Májusban a híres Fèis Ìle fesztivált is le kellett mondani a járvány miatt, ami általában annyi érdeklődőt vonz, hogy a sziget lakossága minimum megháromszorozódik az esemény időtartama alatt.


„Csodás időnk volt tavasszal, de négy hónapon át zárva kellett tartanunk” – idézi fel az időszakot az Islay House Hotel vezetője, Jane Deakin. „A whisky turizmus rendkívül fontos a számunkra. A 2019-es adatok szerint tavaly több mint 2 millióan látogattak el skót szeszfőzdékbe, és a turisták egy tizede a mi kis szigetünket választotta. Számításaim szerint 2-3 évre lesz szükségünk ahhoz, hogy a lezárás idején kiesett bevételeket pótolni tudjuk.”

A sziget legjobb halas éttermét, a Bowmore Hotelt irányító Linda Maclellan szerint továbbra is szörnyű a helyzet, mert bár ma már újra dolgozik az összes szeszfőzde, a szigeten csak az Ardnahoe fogad látogatókat. Az öreg lepárlók ráadásul finom egyensúly szerint működnek, ahol már egy rövidebb leállás is hatással van a termelésre. „Hat hétbe telt, mire újra visszarendeződtünk a régi kerékvágásba” – meséli John Campbell. „Az utóbbi 40 év alatt nem volt példa ilyen hosszú leállásra nálunk.

Úgy számolom, hogy nagyjából egymillió liternyi whiskyt ’vesztettünk’ ez idő alatt, és ezt soha nem tudjuk behozni.


Még akkor sem, ha 0-24 órában dolgozunk. Ez a mennyiség örökre elveszett.”

Az Islay szigetére érkezők többsége egyből Port Ellent, pontosabban azt a partmenti utat célozza meg, ahol a híres Ardbeg, Lagavulin és Laphroaig lepárlói állnak, jelenleg azonban csak az első kettő kapuit találják nyitva – azokat is csak kóstolásra, vezetett körbejárásra továbbra sincs lehetőség – míg a Laphroaig még most is zárva tart. Ugyanúgy, ahogyan a Caol Ila, a Bowmore vagy a Bruichladdich is. A Jura szigetén működő szeszfőzdével ugyanez a helyzet: egyelőre nincs tervben az újranyitás az érdeklődők számára.

Bizarr hiány

Bár a látogatóktól származó bevételek a lepárlók elsődleges profitjához csak kismértékben járulnak hozzá, nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Arran északi partjaihoz, a Lochranza Látogatóközpontba például tavaly 120 ezer turista érkezett. A turisták rendszerint beültek a központ vonzó kávézójába – ez jelenleg zárva tart – ahol befizettek egy kóstolásra (15 font/4 whisky/fő), egy szeszfőzdei körbevezetésre (további 10 GBP), és vásároltak egy palack italt is.

Ezek a látogatók viszont most nem jönnek, így a bevétel is elmarad. 

A lezárás feloldását követő őszi időszak másik problémája fura módon a whiskyhiány lett a szigeteken. Bár törvény írja elő, hogy az ital készítésének minden apró momentuma a szigeteken történjen, a megtöltött whiskys hordókat aztán szárazföldi üzemekbe küldik palackozásra.


A lezárás azonban olyan törést idézett elő az ellátó láncban, hogy

előállt a bizarr helyzet: pillanatnyilag Islay szigetén lehetetlen akár csak egyetlen palack Laphroaig whiskyt is vásárolni. Sehol, sem a boltokban, sem a látogatóközpontokban sincs egy árva üveggel sem.


A helyiek tehát hiába élik mindennapjaikat milliónyi hordó Laphroaig whisky közvetlen közelében, a sziget raktárházaiban sorakozó ital a szárazföldi kiszállítást és palackozást várja.

„Szó szerint azon gondolkodom, hogy az Amazonról rendelek néhány palackot” – panaszolja a raktáraktól mindössze három kilométerre fekvő Islay Hotel bárjának vezetője, Isaias Fuentes Cuartero.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek